Költészet napjára

Versírók a királyi családban

A versírás a 19. században kedvelt időtöltésnek számított. Sok újság külön irodalmi mellékletet jelentetett meg, benne versek, novellák, folytatásos regények, tájleírások, így széles közönséghez eljutott az irodalom.

A királyi család tagjai közül Erzsébet királyné és gyermekei, Rudolf és Mária Valéria is szívesen írtak verseket.

Rudolf trónörökös – aki örökölte édesanyja liberális nézeteit, szabadságvágyát, intellektusát – az irodalom sokféle műfajában kipróbálta magát. Ifjú korában retorikai gyakorlatként írt beszédeket, verseket, felnőtt korában utazásairól könyvei jelentek meg: Utazás a Keleten, Tizenöt nap a Dunán, benne érdekes ornitológiai leírásokkal.

nevtelen_terv_8.png

Rudolf trónörökös, 1878-79 körül, Gödöllői Királyi Kastély Múzeum gyűjteménye

Rudolf beutazta Magyarországot, ennek emléke egy Budán 1872. február 11-én írt verse, mely halála után Jókai Mór fordításában jelent meg. A trónörököst megihlette a magyar főváros és a királyi palota, íme egy részlet a versből:

 

Végig jártam széles nagy Magyarországon,

A Tisza-vidéken, dunai rónákon;

Kalászdus földeken, árnyékos erdőkön; (…)

Ha zene szól, puszták fia tánczra toppan,

De ha csatakürt szól, akkor ám még jobban!

Hazáért és trónért vérét nem sajnálja,

Éltét is odaadja, ha kéri hazája.

A Felvidék sötét rengeteg erdői,

Az Alföldnek aranykalászos mezői,

Duna-Tisza hallal bővelkedő medre,

Legelők nyájakkal és gulyákkal fedve;

Vágtató ménesek, csikós betyárokkal,

Drága ércz, mit a hegy kebelébe foglal;

Mind ez összevéve büszkesége, kincse,

E boldog országnak, melynek párja nincsen.

 

Büszke Budavára kevélykedve néz le

Pestre: a szépségben pompázó testvérre.

Közöttük a Duna, mint a Tiber árja,

Mely Rómát két elvált városfélre vágja.

Ámde ennek hátán hajók raja pezsdül,

S összeköti Budát, nem választja Pesttül. (…)

 

godolloi_kiralyi_kastely_muzeum_gyujtemenye.png

Mária Valéria főhercegnő, 1878-79 körül, Gödöllői Királyi Kastély Múzeum gyűjteménye

Mária Valéria főhercegnő ugyancsak írt verseket, később színdarabokat is, melyek közül többet a gödöllői kastélyban adtak elő, Erzsébet névnapján. Mária Valéria töltötte a legtöbb időt édesanyjával, utazásaira is elkísérte. Ezek egyikén írhatta „Az ifjú Rajna” című versét, melyből egy részlet:

 

Te dőre gyerek, szép habkoronád

Mért zúg szakadatlan a szirteken át?

Mért fut hegyek árnyas lombja között

Sík róna felé hullám-özönöd?

Álmodva, dalolva zuhog tova

S nem gondol a hon szép tájaira;

Megállj, ne szaladj,

Siető szilaj ifjú Rajna, maradj! (…)

(Balla Mihály fordítása)

 

 

3_6c3ec8461ea9b698d4e76f8163b4cae8-k.jpg

Erzsébet királyné, 1879 körül, forrás: internet

Erzsébet királyné már fiatal leánykora óta szívesen írt költeményeket. Mesterének tekintette Heinrich Heine-t. Egyéniségéből fakadóan természetszeretete, szabadságvágya, érzelmei, átélt élményei késztették versírásra, például egy utazás kocsin Gödöllőről a budai várba.

Íme egy részlet Hajrá! című verséből:

 

Hajrá, te szép négyes fogat!

Jó véretek röpít, ragad,

Ti hófehér galambok!

Ha ostor pattog, szálljatok,

Puszták szelének vágjatok –

De jó szusszal rohantok!

 

Tudjátok mind, hogy fönt mi vár:

A hegytetőn a büszke Vár.

- Föl, Lelkem Drága Négye! –

Dunában nézi tornyait,

Előtte bárki csak lapít –

Röpítsetek feléje! (…) (fordította: Mészöly Dezső)

 

Hogy mit jelentett számára a szabadság, Liberty című versében írta le:

 

Új hajóm lesz drága kincsem!

Oly kecse, hogy párja nincsen

Szerteszét a tengeren!

Szabadság” az árboc ormán,

Szabadság” az orrvitorlán –

Szabad szárnyon száll velem!

 

Szabadság”, te színarany szó,

Lengj, akármilyen viharzó

Széllel küzd is a hajó!

Szabadságtól gyúl ki orcám,

Szabadságot zeng az orkán –

Már nem álom: színvaló!

 

Itt nem ér el posta végre,

Nem rendelhet ünnepélyre…

Börtönöm a Burg nekem!

Ködbe bár vagy napsugárba –

Leshettek már a sirályra!

Hurrá! vár a végtelen!

 

Ujjhegyemmel csókot intek,

Gyötrőim, ti drága lelkek,

Nem csaphattok már le rám!

Búcsu-áldás mindeneknek!

Kár keresni, úgyse leltek:

Vár a szabad Óceán! (fordította: Mészöly Dezső)

 

Erzsébet sokszor érzete magát magányosnak. Nem találta helyét a bécsi udvarban, nyűg volt számára a sok reprezentációs kötelesség, menekült olykor lóháton, olykor hajón. Úgy gondolta, őt csak az utókor embere fogja megérteni.

Ezekről a gondolatairól szól „A jövő lelkeihez” című verse:

 

Járja a földet életem magánya,
Melyhez rég elvesztettem kedvemet;
Lelkem mélyének nem volt soha társa,
Ki megértsen, oly hívem sose lett.

Lelkesülő fiatal éveimben
Fontam, persze, szép főkre koszorút;
De jaj! szellemsivárság él ma mindben,
Látom én már, hogy lomb-díszük lehullt.

Rokonok is élnek itt szanaszéjjel,
De csak testem s vérem közös velük;
Bensőbb életem: zárva tíz pecséttel,
Lelkem parazsa mélyen rejtve süt.

Beszáguldoztam egykor én világom,
Szűk lett a puszta, a sívó homok,
Így repültem lóháton tengeráron,
Erin zöldfényű partja fogadott.

S csaknem odaveszett közben a lelkem,
Mert e vágta nem ismert pihenőt;
De jött egy másik lélek: átöleljen,
Adjon védett-örök földi időt.

A ló, lelkemnek evilági kincse,
Égi erők által átváltozott:
Paripa lett, csudás szárnya repítse;
Lelkem véle megbűvölten lobog.

Menekülök az örömös világtól,
Ma már lakói is idegenek;
Tőlem már boldogsága s kínja távol;
Mint egy más csillagon, magam megyek.

Mi egykor fájt, becses lett mára nékem,
S az elhagyatottság: paradicsom!
Szellemem szabadabban szárnyal, érzem,
Neki egy földi lélek se rokon.

És szétpattanásig teli a lelkem,
Néma tűnődés néki nem elég,
Minden arra ösztönzi: énekeljen!
És gyűjtsem könyvbe szívem énekét!

E könyv megőrzi sok-sok emberöltőn, 
Mit mai lelkek meg nem értenek;
Évek változtán, múltán végre szökjön 
Virágba, érjen való életet...!

Hogy akkor a Mester célját elérjék!
Vigasz-dalok legyenek olyanoknak,
Kik siratják sok hős harcos veszését,
Bús szabadságharcát e mártíroknak.

Ti drága lelkek e messzi időkön,
Kikhez ma lelkem így, bízón beszél,
Titeket kísérlek majd így örökkön,
Rég tűnt szívem így, e versekkel él!” (fordította Tandori Dezső)

Kaján Marianna

 

Forrás: Budapesti Hírlap, Vasárnapi Ujság, Mészöly Dezső: Sirály a Burgban, Brigitte Hamann: Erzsébet királyné.