Kastély Krónika 2014

kastelykronikak_2014.jpg

január 11-12. Gödöllői Szimfonikus Zenekar és a Budapest Saxophone Quartet Évköszöntő koncertje, karmester: Horváth Gábor

 

február 14. Bálint napi Balassi est a Barokk Színházban

 

február 21. Befejeződött a több éven át tartó restaurálása Zichy Mihály: Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál (1877) című monumentális festményének. A restaurálást Csanda Jenő és restaurátor munkatársai végezték. A Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában lévő műalkotás a Habsburg Képgalériába került.
02-21_dcam0115_2.JPG

március 14. A Tupperware Kft. nagyszabású gálarendezvénye a lovardában, több, mint 200 meghívott vendéggel.

 

március 16. Csehov: Három nővér – gyakorlatok az Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak előadásában, szereplők: Bach Kata, Csapó Attila, Janka Barnabás, Szabó Erika, Tóth András, Tóth János, Vecsei Miklós, ifj. Vidnyánszky Attila, Zoltán Áron, Zsigmond Emőke

 

március 23. Az All Nations Lions Club Budapest XII. Jótékonysági Gálaestje, Érdi Tamás zongoraművész koncertjével.

 

március 28. Kálloy Molnár Péter: A gyermek énbennem című akusztikus színház-koncertje a Barokk Színházban

 

április 7. Tavaszi emlékhadjárat. Megemlékezés az 1849-es szabadságharc tavaszi eseményeire. A díszudvaron emlékbeszédet mondott Dr. Kedves Gyula történsz, fellépett a Gödöllői Ifjúsági Fúvószenekar és a Gödöllői Táncegyüttes.

 

április 18. Richard Strauss emlékkoncert születésének 150. évfordulójára. Közreműködött: Czitrovszky Ilona, Herczenik Anna, Bibli Ilona, Szkordilisz Emília.

 

április 20. Ibolya Nap – Erzsébet királyné kedvenc virága jegyében.

04-20_p1770341.JPG

04-20_p1770530-kk.jpg

Szabó Dóra és Barna Zita

Ekkor viselte először Erzsébet királyné egyik ruhájának rekonstrukcióját Szabó Dóra, az Erzsébet hasonmásverseny győztese. A ruhát V. Katzler: A királyi család Gödöllőn (1871) című grafikája alapján készítette Kralovánszky Mária textilrestaurátor.

 

április 21. Húsvét a kastélyban, 2. Országos Plüssegér-találkozó és a Sajttorta – rajz- és verspályázat díjkiosztó ünnepsége

04-21_sajttorta.jpg

A pályázaton részt vett gyerekek Szabó Dórával, fotó: Rudniczainé Jónás Henrietta

04-21_sajttorta_borito_kicsi.jpg

 

 

április-május Régészeti feltárást végeztek a Ferenczy Múzeum munkatársai az ún. Nyári Lovarda területén. Egy széles, többféle monogramos téglákkal kirakott belső út részletét találták meg, és pár érdekes leletet. Korábban ezen a részen elbontott beton szerelőakna helyén találtuk meg a Schimmel lószobor töredékét.

 

május 4. Snétberger Ferenc és tanítványai koncert, közreműködött: Toni Snétberger, Barcza Horváth József és a tanítványok.

 

május 5. III. Nemzetközi Gödöllői Ifjúsági Zenei Fesztivál

 

május 21. A Gödöllői Királyi Kastély, mint Magyarország kiemelkedő turisztikai-történelmi helyszíne a FIABCI World Prix d’Excellence Nemzetközi Nívódíj arany kategóriás nyertese lett.

 fiabci_oklevel_gkk_3.jpg

május 22. „Törött emlékek” Holokauszt-emlékkiállítás a Gödöllői Királyi Kastély Rondellájában

 

május 29. Megnyílt a „Ferenc József, a rendíthetetlen” című időszaki kiállítás, a Titánia lovagjai kiállítás-sorozat III. tárlata

 05-29_dsc03541_2_1.JPG

május 30-31. A 2015-ös Campari naptár-fotózás Eva Green színésznőről a kastélyban és parkjában, valamint a gödöllői vasútállomás Királyi várója előtt is készültek fényképek.

 campari_naptarfotozas1.JPG

május 31. V. Fúvószenekari Fesztivál a díszudvaron

 

június 7-8. Koronázási hétvége, a Gödöllői Királyi Kastély bekerült a Történelmi Emlékhelyek közé, az emlékoszlopot a kastélyhoz felvezető út mellett avatták fel.

06-7-8_img_9873.JPG

Zsigmond Attila (Budapest Galéria igazgatója), Dr. Gémesi György (Gödöllő város polgármestere), Dr. Gedai István (MNM nyugalmazott igazgatója) Gönczi Tibor (a kastély ügyvezető igazgatója),
fotó: Rudniczainé Jónás Henrietta

A nagyszabású rendezvény keretében „Éld át a múltat!” címmel életképeket láthattak a kastély állandó kiállításán és ismeretterjesztő előadásokat hallgathattak a Barokk Színházban.

06-7-8_img_9625_1.JPG

Heltai Fanni, Kalmár Tímea, Kolumbán Norbert, Péter Boglárka, Mezei Balázs, Farkas András, Szabó Dóra, Németh Attila, Rudniczai Dorka, Pálfalvy Attila, Karányi Péter, Káldi Andrea, Géczi András, Fehér Lászlóné, fotó: Rudniczainé Jónás Henrietta

 

június 7. Koronázási Operettgála Lehár Ferenc, Kálmán Imre és ifj. Johann Strauss műveiből, fellépő művészek: Bódi Barbara, Lukács Anita, Peller Károly, Vadász Zsolt, közreműködött a Gödöllői Szimfonikus Zenekar, vezényelt: Horváth Gábor, műsorvezető: Straub Dezső

06-7_img_9749.JPG

Peller Károly, Bódi Barbara, Lukács Anita, Vadász Zsolt, Straub Dezső,
fotó: Rudniczainé Jónás Henrietta

 

június 14. Kézműves Magyar Ízek Jótékonysági gálarendezvény

 

június 21. Múzeumok Éjszakája

 

június 26. SZIE Mezőgazdasági- és Környezettudományi Kar gálarendezvénye a Lovardában, fellépett a Talamba együttes

 

június 28-29. Magyar Polgármesterek X. Világtalálkozója és a Visegrádi Négyek (V4) önkormányzati szövetségesei és a V4 testvérvárosok találkozója.

 

július 5. Carl Orff: Carmina Burana a Gödöllői Szimfonikus Zenekar, a Gödöllői Városi Vegyeskar, a Szent István Király Oratóriumkórus, a Talamba Ütőegyüttes, a F. Chopin Zenei AMI Gyermekkórusa előadásában, vendégművészek: Sáfár Orsolya, Gavodi Zoltán, Bátki Fazekas Zoltán, vezényelt: Horváth Gábor

 

július 13. Soproni Fúvószenekar koncertje a díszudvaron

 

augusztus 9-10. Barokk Kastélynapok – életképek a barokk korból

 

08-9-10_p1030308_1.JPG Az életképek szereplői: Katus Márk, Pető László, Pásztor Bettina, Tettamanti Niké, Gábor Norbert, Aranyos Ágota, Martos Balázs, Pásztor Norbert

augusztus 9. „La vita é bella… Az élet szép…” Sorrentói szerenád Domenico Menini tenor és Denis Biancucci zongoraművész koncertje a díszudvaron

 

augusztus 28. „Múzeumi ötletek, múzeumi módszerek” módszertani tájékoztató a környék pedagógusainak

 

szeptember 5. Nyitott est, a rendezvény első részében előadást tartott Dr. Karl Vocelka osztrák történész, majd „Oberon és Titánia Gödöllőn” című zenés felolvasóesten Erzsébet, Ferenc József leveleiből, gr. Festetics Mária udvarhölgy naplójából, leveleiből, és részletek hangzottak el az Elisabeth, a Rudolf és a Szentivánéji álom című musicalekből.

09-05_dsc_0449-2.jpg

A zenés felolvasóest szereplői: Németh Attila, Szabó Dóra, Janza Kata, Szabó P. Szilveszter, fotó: Surányi Linda

 

szeptember 10. Szilasi Alex zongoraművész koncertje Erzsébet királyné halálának emlékére

 

szeptember 19-20. TOP 5000 Magyar Cégtulajdonos I. Országos találkozója

 

szeptember 21. VII. Vadásznap és Kulturális Örökség Napok

09-21_p1050062.JPG

 A Vadásznapi főzőverseny díjátadója 

szeptember 21. Nyárbúcsúztató koncert a Gödöllői Városi Fúvószenekarral, vezényelt: Ella Attila

 

szeptember 23. Tudományos konferencia az I. világháború 100. évfordulójára a Gödöllői Királyi Kastély és a Gödöllői Városi Múzeum közös szervezésében.

 

október 1. Talamba ütőegyüttes koncertje

 

október 3-4. Európai nemesek XX. konferenciája (CILANE – Centre d’Information et de Liaison des Assorciations Nobles d’Europe) a Magyar Történelmi Családok Egyesülete rendezésében

 

október 10-12. XVI. Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál, fellépő művészek: Vígh Andrea, Agne Keblyte, Markovich Mónika, Jana Bouškova.

 

október 11. A Lovarda előtti udvarban felavatták Grassalkovich I. Antal kedvenc lovának, Schimmelnek Varga Zoltán Zsolt és Bíró János szobrászművészek által újraalkotott szobrát.

 10-11_p1050632_1.JPG

október 18. Múzeumok Őszi Fesztiválja, Őszi zsongás a kastélyparkban múzeumpedagógiai rendezvény, melynek keretében ismertető táblák kerültek ki a park értékes fáihoz.

 10-18_mof_2014_okt_18_002.jpg

október 24-26. XIII. Liszt Fesztivál, fellépő művészek: Bogányi Gergely, Balogh Piusz, Farkas Domonkos, Jávorkai Sándor (hegedű), Várjon Dénes és Simon Izabella

 

október 29. Körösfői Kriesch Aladár Művészeti Alapítvány díjátadó ünnepsége

 

november – A felső kert fasorának 2009-ben ültetett Hússzínű vadgesztenye fái (Aesculus x carnea 'Briotii') egy baktériumos fertőzés miatt menthetetlenné váltak, helyükre novemberben 98 db Császárhárs (Tilia x europea 'Pallida') került.

 

november 15. II. Erzsébet bál a kastély lovardájában. A rendezvény bevételét a Magyar Mentőmotor Alapítvány javára ajánlották fel a szervezők.

 

november 16. Sisi Baráti Kör Erzsébet névnapi ünnepsége a Barokk Színházban

 

november 16. Gödöllői Friedrich Chopin Zeneiskola jubileumi koncertje

 

november 18. Modernizált Habsburgok – A Török Ignác Gimnázium diákjainak rendhagyó tárlatvezetése

 

november 21. Győri Balett jótékonysági előadása a Lovardában

 

november 22. „Van most dicsérni hősöket, …” 20. Erzsébet királyné vers-és prózamondó verseny

 11-22_2_igp1544.JPG

december 1. Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban című könyvének bemutatója, a szerzővel Juhász Anna beszélgetett, a regényből Farkasházy Réka olvasott fel részleteket.

 

december 5. Sebestyén Márta és vendégeinek adventi koncertje, közreműködtek: Razvaljajeva Anasztázia (hárfa), Szerényi Béla (tekerőlant), ifj. Szerényi Béla, Szerényi Domokos

 

december 6. Haydn: A teremtés. Előadók: Gödöllői Szimfonikus Zenekar, Vass Lajos Kamarakórus, a szolnoki Bartók Béla Kamarakórus, szólisták: Baráth Emőke, Szigetvári Dávid, Jekl László, vezényelt: Somos Csaba

 

december 7. Bogányi Gergely, Bogányi Tibor, Kelemen Barnabás adventi ünnepi koncertje

 

december 12. Vincze Lilla: Angyalok a titkok kertjében, crossover kamarakoncertje, vendégművész: Rimadeneira Xavier

 

december 13-14. Adventi Kastélynapok

 

december 13. Arpeggio Gitárzenekar ünnepi koncertje

 

december 14. British Council és IATEFL-Hungary kórusának jótékonysági ünnepi műsora

 

december 29. Erzsébet királyné karácsonyai múzeumpedagógiai program

12-29_p1070483_1.JPG

Dalosné Balogh Anikó és Csabai Zsuzsanna

 

december 29. Lajkó Félix és Balázs János óévbúcsúztató koncertje a Lovardában