Élménygyűjtemény

Beérkezett pályamunkákból szemezgetünk

,,A csodák palotája


Történetem 2019. szeptemberében kezdődött.
Szüleimmel többször jártunk már átutazóban Gödöllőn, de a kastélyt még soha nem tekintettük meg. Mindig csodálattal néztük az autó ablakából a gyönyörű épületet, s elhatároztuk, hogy ha legközelebb erre járunk, mindenképpen meglátogatjuk hazánk e csodálatos épületét.
Éppen elkezdődött az iskola szeptemberben, amikor édesanyám különös tekintete fogadott otthon. Felkérést kaptam az Ormosbánya Megújhodásáért Közalapítványtól, hogy szeretnék, ha idén én képviselném községünket és az alapítványt Gödöllőn, az Erzsébet szavalóversenyen. Nagy megtiszteltetés volt ez számomra, sőt a kívánságom is teljesülni látszott, hiszen így lehetőségem lett eljutni a kastélyba is. Megtudtuk, hogy a zsűri elnöke Pécsi Ildikó, Kossuth- díjas, Érdemes és Kiváló Művész lesz, a hagyományoknak megfelelően. Izgatottan keresgéltük a megfelelő verset. A választásunk Szőke Zsuzsanna: Óda a magyar feltalálókhoz című művére esett. Sokat gyakoroltam, igyekeztem tökéletesíteni a szavalatot. Előző este már nagyon izgultam, alig vártam a másnapi megmérettetést – de féltem is az újszerű helyzettől. Kora reggel indultunk az alapítvány tagjaival és anyukámmal Gödöllőre. Mindenki nagyon kedves volt, biztatott, szeretettel fogadott, így hamar megnyugodtam. A kastély előtt már vártak minket. Az alapítvány jó kapcsolatot ápol a Gödöllői Királyi Kastély Barátainak Egyesületével, akik már nagyon vártak bennünket.


A regisztráció után lehetőségem nyílt kicsit körbe nézni az épületben. Csodálatos termek, különleges csillárok, a szebbnél-szebb díszítés, egyedi festmények mind-mind ámulatba ejtettek. Éppen egy nagy lépcsősoron haladtunk lefelé, amikor megpillantottam Erzsébet királynét. Nagy örömömre sikerült közös fényképet is készítenünk vele. Ez volt a nap első csodája.

Erzsébet királyné megszemélyesítője Vas Viktória kosztümös tárlatvezető


Bekukkantottunk a színházterembe is a verseny helyszínére. Kicsit összeszorult a gyomrom, hiszen ez egy valódi színpad volt, különlegesen berendezve. Még sohasem szavaltam ilyen helyen. Azt hiszem valóban a csodák palotájában jártam.
Lassan el is foglaltuk a helyünket a nézőtéren. A rendezvényt Pécsi Ildikó nyitotta meg, majd elkezdődött a verseny. Én a vége felé kerültem sorra. Szólítottak. Nagyon-nagyon hevesen vert a szívem. De sikerült. Elmondtam. Nem akadtam meg! Ettől féltem a legjobban, de a sok gyakorlásnak hála, sikerrel jártam.


A szünetben hatalmas meglepetés fogadott. Megkeresett Szőke Zsuzsanna, a versem költője! Egy újabb csoda a nap folyamán! Beszélgettünk, s megajándékozott egy verses kötettel, melyet nekem dedikált. Ekkor már a fellegekben jártam.


Izgatottan vártuk az eredményhirdetést. Pécsi Ildikó megköszönte mindenki munkáját, részvételét, majd a díjazottak következtek. Egyszer csak szólítottak. Vörös Eszter Anna, gödöllői képzőművész különdíját kaptam. Személyesen a festőnő adta át. Ez már a harmadik csoda volt azon a napon. 


Az ünnepség után minden résztvevőt a színpadra szólítottak, és közös kép is készült.
Ekkor következett a negyedik csoda – hiszen három a magyar igazság és egy a ráadás! Beszélhettem Pécsi Ildikóval. Utólag kiderült, hogy ez volt az utolsó szavalóversenye, hiszen egy évvel később a koronavírus járvány miatt már nem tudták élőben megrendezni, és 2020. decemberében az angyalok közé távozott. Onnan figyeli tovább a megrendezésre kerülő versenyeket, szurkol a résztvevőknek…
Ennél különlegesebb és tökéletesebb napot nem is kívánhattam volna. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy mindezt átélhettem, s számomra a Gödöllői Királyi Kastély mindig a csodák palotája marad. Biztosan el fogok jönni majd ide a gyermekeimmel, s büszkén fogom nekik elmesélni életem egyik legkedvesebb emlékét.

Zeleni Dóra"