Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc István ötödik gyermekeként, 1742. május 13-án született Mária Krisztina. A családban Maria-nak, (Madame) Miminek becézték. Ő volt Mária Terézia legkedvesebb leánya, feltehetőleg azért, mert éppen az uralkodónő születésnapján jött a világra. Mária Krisztinát intelligencia, szeretetreméltóság és – elsősorban festőként – komoly művészeti tehetség jellemezte. Szívesen készített tusrajzokat, olajfestményeket, családi arckép-miniatúrákat, önarcképeket. 

Mária Krisztina a vele egykorú Albert Kázmér (1738–1822), szász-tescheni herceghez ment feleségül. A frigyből szerencsés módon szerelmi házasság lett, ennek köszönhetően írhatja sok történeti mű, hogy a kedvenc leány – a korszakban kivételes módon – maga választhatta ki jövendőbelijét, akit Mária Terézia 1765-ben a Magyar Királyság helytartójává nevezett ki. Az uralkodónő a pozsonyi várat szerető gondoskodással és hatalmas költséggel, másfél millió (akkori) forintért rendbe hozatta az ifjú pár számára. Az 1761 és 1766 között zajló építkezések felelőse a Magyar Kamara elnöke, gróf Grassalkovcih Antal volt, akit az 1766-ban megtartott esküvőre is meghívtak. Sőt a feltétlen bizalom jeleként a királynő a grófot kérte meg az ifjú pár számára nyári rezidenciául kiválasztott féltoronyi (Halbturn, Ausztria) kastély rendbehozatalára is. A házaspár 1766 szeptember elején Pestre, Budára utazott, s ekkor a pesti Grassalkovich-palotában vendégeskedtek, majd szeptember 6-án Gödöllőre is ellátogattak. (Albert 1761 februárjában már járt a kastélyban.) A gróf nagyszerű ünnepséget rendezett magasrangú vendégei fogadására. Ahogy P. Leonides kapucinus házfőnök a besnyői háztörténetben leírta: „Végül fél 8 körül megérkezett Albert herceg kiváló hitvesével, Krisztinával ágyudörgés, puskaropogás, dobszó és gyönyörű zene közepette. Excellenciás alapítóink a nagyobb palotába vezették őket, ahonnan kis idő múlva kimentek a több mint 80 ezer lámpással kivilágított és egy diadalívvel feldíszített kertbe. Erre a látványosságra eljött a magyar királyság összes főura és a hétszemélyes tábla ülnökei, valamint több más igen nemes férfi és asszony.” (A Máriabesnyői Kapucinus Rendház Historia Domusa 1766. 1./33. Idézi: Varga Kálmán: A gödöllői kastély századai. Gödöllő, 2021. 199.) Másnap a gróf a kastély templomának karzatára hozatta át a Besnyőn talált Mária-szobrocskát, amely előtt a főhercegnő imádkozhatott. A népes vendégsereg aztán szeptember 8-án utazott tovább a kastélyból Lengyelországba.

Szinte napra pontosan 7 évvel később, 1773 szeptemberében a gróf fia, Grassalkovich II. Antal láthatta vendégül a főhercegi párt. Ő a poszonyivánkai kastélyának parkjában, a Duna holtágán megrendezett hajókázással kápráztatta el vendégeit. Az eseményen zenekarának tagjai is komoly szerepet kaptak: „Az első hajó török stílű volt, török lobogókkal díszítve, török zenekarral, s a hajósok és zenészek rajta mind tetőtől talpig törökösen öltözve. A második, a tulajdonképpeni udvari hajó, holland fregattot ábrázolt, s rajta ezüsttel gazdagon zsinórozott rózsaszín és almazöld jelmezbe öltözött hajósnép volt. Császári hidászok végezték a szolgálatot, egy gyönyörű díszruhába öltözött pozsonyi hajózási hivatali tiszt felügyelete alatt. A hajó maga is remek volt, kívül almazöld, mindenütt dús ezüst díszítésekkel. Legmeglepőbb volt azonban a hajó két oldalára a nap ellen felaggatott viaszos festett függöny. Azután következett a herczegi zenekar, szemkápráztató fényes egyenruhában szintén hollandi gályán, továbbá több velenczei gondola, melyeknek barkalolljai[itt: a gondolák színe] a fejedelmi vendégek színeit viselték, sárgát és kéket ezüst sujtásokkal. Utoljára néhány apróbb hajó, különféle jelmezű legénységgel, zárta be a pompás menetet, mely méltó bemutatása volt egy régi magyar főúr határt nem ismerő bőkezűségének.” (Pressburger Zeitung, 1773. szeptember 22. No. 76. Idézi: Varga K., i. m. 238.)

A helytartói párnak 1767-ben kislánya (Mária Terézia Krisztina) született, aki azonban másnap meghalt. Több gyermekük már nem született, ezt talán a közeli vérrokonság (másodfokú unokatestvérek voltak) és a szülést követő hosszú gyermekágyi láz okozhatta. Ennek ellenére házasságuk mindvégig boldog volt. Bensőséges kapcsolatukat az is jelzi, hogy a 18. századi főrangúak esetében egészen kiviteles módon egymásnak (francia nyelven) írt leveleikben nem magázták, hanem tegezték egymást. Mária Terézia halálát (1780) követően II. József császár Mária Krisztinát és férjét is eltávolíttatta Bécsből. A házaspárt Osztrák-Németalföld (a mai Belgium) helytartóivá nevezte ki, valóságos politikai hatalom nélkül. Feladatuk csak arra szorítkozott, hogy aláírják mindazt, amit a miniszterek a császár beleegyezésével eldöntöttek. A kényszerű politikai tétlenséget pompás udvartartással leplezték. II. József reformjai a távoli tartományban is nagy ellenállást váltottak ki, ami népszerűtlenné tette az addig közkedvelt helytartói párt is. 1794-ben aztán visszatértek a császárvárosba. Mária Krisztina itt hunyt el 1798. június 24-én. Bécsben a kapucinusok kriptájában nyugszik. Férje, aki mélyen gyászolta szeretett hitvesét, a Szt. Ágoston-templomban – a szívét őrző sírhely fölé – hatalmas emlékművet állíttatott, amelyet a neves itáliai művész, Antonio Canova készített. Felirata: „Uxori optimae” („A legjobb hitvesnek”). 

Budapesten egy városrész, az I. és a XII. kerület területén lévő Krisztinaváros őrzi emlékét.

Dr. Papházi János

történész – főmuzeológus

A képek forrása: Internet, Wikimedia Commons

,,A csodák palotája

Történetem 2019. szeptemberében kezdődött.
Szüleimmel többször jártunk már átutazóban Gödöllőn, de a kastélyt még soha nem tekintettük meg. Mindig csodálattal néztük az autó ablakából a gyönyörű épületet, s elhatároztuk, hogy ha legközelebb erre járunk, mindenképpen meglátogatjuk hazánk e csodálatos épületét.
Éppen elkezdődött az iskola szeptemberben, amikor édesanyám különös tekintete fogadott otthon. Felkérést kaptam az Ormosbánya Megújhodásáért Közalapítványtól, hogy szeretnék, ha idén én képviselném községünket és az alapítványt Gödöllőn, az Erzsébet szavalóversenyen. Nagy megtiszteltetés volt ez számomra, sőt a kívánságom is teljesülni látszott, hiszen így lehetőségem lett eljutni a kastélyba is. Megtudtuk, hogy a zsűri elnöke Pécsi Ildikó, Kossuth- díjas, Érdemes és Kiváló Művész lesz, a hagyományoknak megfelelően. Izgatottan keresgéltük a megfelelő verset. A választásunk Szőke Zsuzsanna: Óda a magyar feltalálókhoz című művére esett. Sokat gyakoroltam, igyekeztem tökéletesíteni a szavalatot. Előző este már nagyon izgultam, alig vártam a másnapi megmérettetést – de féltem is az újszerű helyzettől. Kora reggel indultunk az alapítvány tagjaival és anyukámmal Gödöllőre. Mindenki nagyon kedves volt, biztatott, szeretettel fogadott, így hamar megnyugodtam. A kastély előtt már vártak minket. Az alapítvány jó kapcsolatot ápol a Gödöllői Királyi Kastély Barátainak Egyesületével, akik már nagyon vártak bennünket.

A regisztráció után lehetőségem nyílt kicsit körbe nézni az épületben. Csodálatos termek, különleges csillárok, a szebbnél-szebb díszítés, egyedi festmények mind-mind ámulatba ejtettek. Éppen egy nagy lépcsősoron haladtunk lefelé, amikor megpillantottam Erzsébet királynét. Nagy örömömre sikerült közös fényképet is készítenünk vele. Ez volt a nap első csodája.

Erzsébet királyné megszemélyesítője Vas Viktória kosztümös tárlatvezető

Bekukkantottunk a színházterembe is a verseny helyszínére. Kicsit összeszorult a gyomrom, hiszen ez egy valódi színpad volt, különlegesen berendezve. Még sohasem szavaltam ilyen helyen. Azt hiszem valóban a csodák palotájában jártam.
Lassan el is foglaltuk a helyünket a nézőtéren. A rendezvényt Pécsi Ildikó nyitotta meg, majd elkezdődött a verseny. Én a vége felé kerültem sorra. Szólítottak. Nagyon-nagyon hevesen vert a szívem. De sikerült. Elmondtam. Nem akadtam meg! Ettől féltem a legjobban, de a sok gyakorlásnak hála, sikerrel jártam.

A szünetben hatalmas meglepetés fogadott. Megkeresett Szőke Zsuzsanna, a versem költője! Egy újabb csoda a nap folyamán! Beszélgettünk, s megajándékozott egy verses kötettel, melyet nekem dedikált. Ekkor már a fellegekben jártam.

Izgatottan vártuk az eredményhirdetést. Pécsi Ildikó megköszönte mindenki munkáját, részvételét, majd a díjazottak következtek. Egyszer csak szólítottak. Vörös Eszter Anna, gödöllői képzőművész különdíját kaptam. Személyesen a festőnő adta át. Ez már a harmadik csoda volt azon a napon. 

Az ünnepség után minden résztvevőt a színpadra szólítottak, és közös kép is készült.
Ekkor következett a negyedik csoda – hiszen három a magyar igazság és egy a ráadás! Beszélhettem Pécsi Ildikóval. Utólag kiderült, hogy ez volt az utolsó szavalóversenye, hiszen egy évvel később a koronavírus járvány miatt már nem tudták élőben megrendezni, és 2020. decemberében az angyalok közé távozott. Onnan figyeli tovább a megrendezésre kerülő versenyeket, szurkol a résztvevőknek…
Ennél különlegesebb és tökéletesebb napot nem is kívánhattam volna. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy mindezt átélhettem, s számomra a Gödöllői Királyi Kastély mindig a csodák palotája marad. Biztosan el fogok jönni majd ide a gyermekeimmel, s büszkén fogom nekik elmesélni életem egyik legkedvesebb emlékét.

Zeleni Dóra"