(Vas Viktória kosztümös tárlatvezető Erzsébet a ,,rossz anya" című cikkének első részét itt megtalálhatják: https://kastelymorzsak.blog.hu/.../28/erzsebet_a_rossz_anya)

1855. március 5-én a birodalmi hagyományoknak megfelelően huszonegy ágyúlövés hozta a bécsiek tudtára, hogy a császári párnak leánya született. A gyermek ̶ nem meglepő módon ̶ a Zsófia Friderika Dorottya nevet kapta, apai nagymamája után ̶ az anya megkérdezése nélkül…

A főhercegné naplójában leírta a szülés körülményeit: „Sisi két kezével fogta a fiam kezét, egyszer meg is csókolta, őszinte és tiszteletteljes gyengédséggel. Ez annyira megindító volt, hogy a fiam sírni kezdett, szakadatlan csókolgatta hitvesét, vigasztalta, vele együtt szenvedett, és minden fájásnál rám nézett, elégedett vagyok-e. Amint a fájások egyre erősebbek lettek, és elkezdődött a szülés, ezt megmondtam, hogy bátorítsam Sisit és a fiamat. Én fogtam a fejét a jó gyermeknek, Pilat komorna a térdét, a bába tartotta hátulról. Néhány heves és hosszú fájás után végre megjelent a fej, és rögtön ezután (éjjel 3 órakor) világra is jött a csecsemő. Úgy sírt, mint egy hathetes gyermek. Az ifjú anya megható boldogsággal mondta: <Ó, most már minden jó, feledni tudom, hogy szenvedtem!> A császár könnyekre fakadt, ő és Sisi csókokkal halmozták el egymást, és öleltek engem legőszintébb gyengédséggel. Sisi elragadtatással nézte újszülöttjét, ő és az ifjú apa végtelen gondoskodással vették körül a gyermeket, a fejlett és erős kislányt.”⁹ Itt szeretném kiemelni az idézet azon részét, ahol a császár szüntelenül anyjára pillant, azt figyelve, elégedett-e a dolgok menetével. Azt hiszem, ebből egyértelműen látható kettejük kapcsolata.

A történelmi források szerint Zsófia már hónapokkal a szülés előtt eldöntötte, hogy átveszi a császári gyermek nevelését. Eldöntötte azt is, hogy hová kerül a kislány lakosztálya: a sajátja mellé, távol a szülőkétől. Erzsébet később joggal panaszkodott, hogy gyermekét csak lépcsők megmászása és huzatos folyosókon való közlekedés árán láthatja, és akkor sem lehetett vele kettesben: anyósa mindig a közelben volt. A következő két gyermek, Gizella és Rudolf születésekor sem volt más a helyzet, Erzsébet erről is mesélt Festetics grófnőnek: „Csak akkor láthattam őket, ha Zsófia főhercegné engedélyt adott rá. Mindig ott volt ő is, amikor meglátogattam őket. Végül feladtam a harcot, és csak nagyon ritkán mentem fel.”¹⁰ Itt most azt hiszem, sokan joggal háborodhatnak fel, mondván, hogy ők soha, semmilyen körülmények között nem mondanának le a gyermekükről. Természetesen ennek igazat adok. De ebben az esetben ne feledkezzünk meg egyrészt arról, hogy egy uralkodói udvarról beszélünk, szabályok és idejét múlt hagyományok világáról, ahol ráadásul nem a császárnét tartják az udvar első asszonyának, hanem az anyósát. Másrészt arról sem, hogy Erzsébet egyáltalán nem akart császárné lenni. Már tudjuk, milyen körülmények között nevelkedett, az udvar szertartásosságára és kétszínűségére a legkevésbé sem volt szüksége. Vegyük azt is számításba, hogy ekkor még csak 18 éves, három év alatt két gyermeket szült, és közben folyamatosan ki kellett állnia az osztrák arisztokrácia és főleg anyósa kritikáit, és ebben a harcban férje nem támogatta. Úgy gondolta, hogy anyja csak jót akar, és Erzsébet az, aki túlreagálja a helyzetet. Nem is csoda, ha a fiatalasszony egy idő után belefáradt az állandó küzdelembe.

Második lánya, Gizella születése után még erősen harcolt a gyerekekért, ez volt az az időszak, amikor szépen lassan kezdett öntudatára ébredni. 1856 szeptemberében egy karinthiai körúton voltak férjével, amikor Erzsébet kérlelte őt, hogy segítsen neki, engedje, hogy a lányai felügyelete az ő hatáskörébe tartozzon. Ferenc József pedig ezúttal engedett, ekkor a következőket írta anyjának: „Nagyon kérem anyámat, hogy legyen elnéző Sisivel, még ha talán egy kissé túlságosan féltékeny is- hisz oly odaadó hitves és anya! Ha kegyeskednék nyugodtan mérlegelni a dolgot, akkor talán Anyám is megértené, hogy milyen rosszulesik nekünk a gyermekeinket kizárólag csak Anyám lakosztályába, Anyámmal szinte közös előszobájú szobába zárva tudni. Sisi gyakran elnehezült testével kénytelen felmászni a lépcsőkön, s akkor is csak ritkán találja egyedül a gyermekeket, sőt, mindig idegenek vannak náluk, akiket Anyám abban a kegyben részesít, hogy megmutatja nekik őket, s ez számomra különösen megrövidíti ama ritka pillanatokat, amikor érkezésem van gyermekeimmel időzni, nem is beszélve arról, hogy helytelenítem a gyermekek mutogatását, mert ettől csak hiúk és önteltek lesznek- bár lehet, hogy ebben nincs igazam. Egyébként Sisinek esze ágában sincs elvenni Öntől a gyermekeket, s felhatalmazott rá, hogy írjam meg: gyermekeink bármikor teljes mértékben Anyám rendelkezésére fognak állni.”¹¹ Erzsébet ezt a csatát ugyan megnyerte, de öröme nem tartott sokáig.

Alig egy évvel később, 1857 májusában a császári pár magyarországi körútra készült, és Erzsébet elhatározta, hogy két lányát is magával viszi ̶ a főhercegné rosszallása ellenére. Az idősebb kislány, Zsófia, ugyan már az út előtt gyengélkedett, de az orvosok szerint csak épp jött a foga, azért volt láza és enyhe hasmenése. A gyerekek tehát utaztak felséges szüleikkel. Néhány nappal később a kis Gizella kezdett testvéréhez hasonló tüneteket mutatni. Ő ugyan meggyógyult, nővére viszont egyre rosszabbul lett, pár nap múlva pedig édesanyja karjai közt elhunyt. Erzsébet magát hibáztatta a történtekért, mondván, hogy ő ragaszkodott hozzá, hogy gyermekei velük utazzanak. E trauma miatt mondott le ezután önként Gizella, és később a trónörökös, Rudolf neveléséről, úgy érezte, a történtek után ő alkalmatlan arra, hogy az édesanyjuk legyen. Ne feledjük, ekkor még mindig nem volt 20 éves, az önbizalma pedig csak később nőtt meg.

Rudolf születése után Erzsébet egészsége megromlott, köhögni, fulladni kezdett. Egyrészt a fiával való, harmadik terhessége nagyon megviselte, és a szülés is igen nehéz volt. Másrészt ekkor már negyedik éve töltötte be császárnéi szerepét, tehát már ennyi ideje vívta állandó harcait anyósával, és az őt örökösen támadó arisztokráciával. Tudom, sokat emlegetem ezt a réteget, de szimplán csak azért, hogy értsük, hogy valóban egy állandóan ellenséges közegben, távol szeretett otthonától kellett a fiatal lánynak helytállni, többnyire sikertelenül. Bármit csinált, bármit mondott, sosem volt elég jó. Álljon itt néhány visszaemlékezés a fentiek alátámasztására: „Itt az udvarban az a jelszó, hogy szidjuk a császárnét, ahol lehet. Ahová csak belépek, mást sem tesznek, mint faggatnak és csípős megjegyzéseket tesznek rá, meg azt hajtogatják, mikor mit mondott vagy tett. Lehet, hogy ez mind igaz is, de én még semmit nem tapasztaltam abból a sok ízléstelenségből (…)”.¹² Ezt írta Festetics Mária grófnő 1872-ben naplójába. Mária Valéria, a császári pár legkisebb gyermeke is jegyzett le hasonló gondolatokat, ez a bejegyzés édesanyja halála után keletkezett: „Találkozás szegény Ferenczyvel**, akit megtört az a bánásmód, melyet jómaga és minden, a Mamához hű ember elszenvedett az udvartól. A Papának természetesen mindent másként magyaráznak… Én persze közvetítek közöttük, amennyire csak tőlem telik… (…) Ez az ellenséges tábor- egyik párt megérdemli a másikat- alkotja az „udvart”. Hát hogyne tennék meg mindent annak érdekében, hogy távol tartsam gyermekeimet ettől a körtől!”¹³ És végül Erzsébet szavai arról, hogy miért is lett visszahúzódó és bizalmatlan: „(…) nem maradt más hátra, mint ezt az életet választani. A nagyvilágban engem annyira űztek, leszóltak, rágalmaztak, annyira bántottak, megsértettek, és az Isten látja lelkemet, rosszat soha nem tettem. Hát gondoltam, keresek olyan társaságot, amely nyugalmamat nem zaklatja, és élvezetet nyújt. Visszahúzódtam magamba, és a természet felé fordultam. Az erdő nem bánt. Persze az elején igen nehéz volt a magány, de hát az ember mindent megszokik, és én megszoktam már. És élvezem, a természet sokkal hálásabb, mint az emberek.”¹⁴

A férjével ugyan az első években kifejezetten jó volt a kapcsolata, de a köztük lévő különbségek is ekkor kezdtek szépen lassan kibontakozni. Ferenc József, a maga gyakorlatias világszemléletével, képtelen volt azonosulni Erzsébet érzékeny, színes lelkivilágával, egyszerűen csak „fellegjárásnak” nevezte felesége gondolatait. Mindössze két dolog volt közös bennük: a természet és a lovaglás szeretete. A császár politikától kifejezetten távol tartotta feleségét, mindent édesanyjával beszélt meg, ami Erzsébetet nagyon bántotta.

Ez idő tájt a házasélet is megszűnt a két ember között. Az orvosok Rudolf születése után óvva intették Erzsébetet egy újabb terhességtől, amit ő maga sem szeretett volna, ezért teljesen elzárkózott férje közeledésétől. Ferenc József emiatt viszont máshol keresett vigaszt. És amikor ez a betegeskedő, az örökös harcoktól idegileg is legyengült császárné fülébe jutott ̶ mert természetesen „jóakarói” gondoskodtak róla, hogy megtudja ̶, teljesen összetört. Egyetlen vigasza, akire valamilyen szinten támaszkodhatott, cserbenhagyta.

Természetesen ekkor sem sajnálta őt senki. Akkoriban, az elrendezett házasságok korában, mikor az elsődleges cél a tökéletes nemesi családfa fenntartása volt, a félrelépések ̶ már ami a férfiakat illeti ̶ teljesen elfogadottnak számítottak, a nőket pedig kárpótolta ezért az a társadalmi pozíció, ami házasságukból kifolyólag járt nekik. Erzsébetről viszont tudjuk, hogy ő saját érzelmei miatt mondott igent erre a házasságra, a címek számára soha semmit nem jelentettek, érthető hát a csalódása.

Az ekkor már évek óta húzódó köhögéses megbetegedése 1860 őszére olyan súlyossá vált, hogy az udvari orvosok azonnali klímaváltozást javasoltak, mondván, Erzsébet nem éli túl a telet, ha azt Bécsben tölti. Az udvarban ̶ szokás szerint ̶ megint terjedni kezdett a pletyka. Állításuk szerint a császárné állapotát a férjétől elkapott nemi betegség okozta. Jelenleg ezt megerősítő, hiteles forrással sem én az elmúlt lassan húsz év kutatómunkája alatt, sem pedig az általam megkérdezett szakemberek nem találkoztak. Természetesen nincs kizárva, hogy valóban ez volt a betegség oka, de ha az eddig leírtakat nézem, számomra inkább egy állandó tortúra miatti lelki betegség fizikai megnyilvánulásának körvonalai bontakoznak ki. Ez megmagyarázná, hogy miért nem tudták egyértelműen azonosítani Erzsébet rosszulléteit: a lelki eredetű panaszok kifejezés ekkor még ismeretlen volt az orvostudomány számára. És hadd idézzem itt Therese zu Fürstenberg tartománygrófnőt, akinek nagynénje épp azelőtt látogatta meg Erzsébetet, mielőtt ő orvosai javaslatára Madeirára utazott volna: „Tegnap Mária nagynéni volt a császárnénál; jókora zsebkendőt vitt magával, mert azt hitte, annyit fog sírni, közben pedig a császárné egészen vidám volt, végtelenül örült, hogy mehet Madeirára. (…) A császárné nagyon sokat foglalkozik azzal, hogy milyen legyen a nyári ruhatára Madeirán. (…) Végtelenül sajnálom a császárt, hogy olyan felesége van, aki elhagyja a férjét és gyermekeit fél évre, ahelyett, hogy nyugodtan élne Bécsben, és betartaná az orvosi előírásokat.”¹⁵ Számomra e sorokból két dolog szűrődik le: az egyik, hogy egy beteg ember komoly fizikai panaszokkal nem készülődik ilyen lelkesen egy utazásra. A másik pedig, amit már fentebb is írtam, hogy abszolút nem értették meg, mi zajlik Erzsébet lelkében, mindenki a „szegény férjet” sajnálta.

Akármi is állt az események hátterében, végül ez vezetett a kisebb megszakításokkal közel két évig tartó távolléthez, mely vízválasztó volt Erzsébet számára. Ezen időszak alatt vette észre, hogy szépsége és kisugárzása milyen hatással van az emberekre, főleg a férfiakra. 1862-ben történt hazatérése után kezdte el tudatosan ápolni külsejét, és fordult még inkább saját kedvtelései, érdeklődési köre felé. Rájött, hogy teljesen mindegy, mit tesz, a környezete akkor is bántani, kritizálni fogja. Így hát nem mindegy, hogy rájuk figyel és örökösen harcol, vagy inkább magára koncentrál? – gondolhatta ez idő tájt.

Gyermekeivel ekkor már nagyon formális volt a viszonya, bár tény és való, hogy ennek ellenére igyekezett sok időt velük tölteni, ezt számos levél és visszaemlékezés is igazolja. Ekkoriban kezdte aggodalommal figyelni, hogy mit művel fiával, a törékeny, gyermek trónörökössel nevelője, Gondrecourt gróf. Rudolf ̶ hasonlóan édesanyjához ̶ nagyon érzelmes, okos, intelligens, ámbár gyenge fizikumú kisfiú volt. Apja és nagyanyja ezért egyetértettek abban, hogy a gyerek szellemi fejlődését vissza kell fogni, a test edzését kell előtérbe helyezni. Ezért az alig hétéves trónörököst a már említett Leopold Goundrecourt gondjaira bízták, aki katonai nevelésben részesítette a gyermeket: leöntötte hideg vízzel, éjszaka pisztolylövéssel ébresztette, vagy éppen bezárta őt a schönnbrunni állatkert kertjébe, és azt kiabálta az egyébként is halálra rémült gyereknek, hogy jön a vaddisznó…

Rudolf udvartartásának egy másik tagja, Joseph Latour von Thumburg kereste fel a fent leírt helyzet miatt Erzsébetet, aki ennek hatására gyakorlatilag megírta a saját és gyermekei függetlenségi nyilatkozatát: „Azt kívánom, hogy korlátlan hatalmam legyen minden, a gyermekeket illető dologban, környezetük kiválasztásában, tartózkodási helyük meghatározásában, egyszóval mindent én és csakis én határozhassak meg nagykorúságuk pillanatáig. Kívánom továbbá, hogy személyes ügyeimet illetően, többek között udvartatásom kiválasztására, tartózkodási helyemre és a házon belüli ügyekkel kapcsolatos intézkedések megtételére a jog csakis az én számomra tartassék fenn.”¹⁶

Sokan vádolják Erzsébetet azzal, hogy gyakorlatilag ez volt az egyetlen eset, amikor kiállt a fiáért, sem előtte, sem pedig utána nem törődött vele, ahogy Gizellával sem. Gyakran mondják azt is, hogy a legkisebb gyermeke, Mária Valéria iránti túlzott szeretete pedig csak még jobban elmélyítette a szakadékot az édesanya és a két nagyobb testvér között. Úgy gondolom, hogy ez az eset azért tűnik az egyetlennek, mert ennek van határozott nyoma. De ha egy kicsit jobban belemélyedünk a szakirodalomba, akkor láthatjuk, hogy ugyan Erzsébet az eddig meg nem élt anyai érzéseit valóban Mária Valériára zúdította, mondván, csak őt volt bátorsága magánál tartani, viszont idősebb gyermekeivel továbbra is igyekezett foglalkozni és időt tölteni. Emellett ne felejtsük el, hogy továbbra is egy uralkodócsaládról beszélünk, illetve azt sem, hogy Erzsébetnek és az idősebb gyerekeknek nem is hagyták, hogy szorosabb kapcsolat alakuljon ki közöttük, aztán pedig az átélt traumák hatására Erzsébet önként le is mondott róluk. Később pedig hiába is kereste volna velük a kapcsolatot, a kimaradt éveket nem tudták bepótolni. Erről azt hiszem, az elvált szülők gyermekei, akik az egyik felet csak ritkán látták gyerekként, sokat tudnának beszélni.

Emlékezzünk arra is, hogy a két idősebb testvér ̶ főleg Gizella főhercegnő ̶ udvari nevelést kapott, tehát azt, amit Erzsébet sosem tudott elfogadni. A kettejük kapcsolata miatt is gyakran bélyegzik Erzsébetet szívtelen anyának, például azért, mert engedte őt 16 évesen férjhez menni, Valériát viszont visszatartotta, amíg csak tudta. Erről az eddig oly sokszor idézett Festetics grófnő szavai egészen mást mutatnak: „A kíséret megint arat, szapulják a császárnét a szívtelenségéért, mivel a főhercegnő még gyerek, ami igaz is, de hát a császárné nem tehet erről, és rögtön meg is mondta, hogy egy évnél hamarabb nem engedi az esküvőt.”¹⁷ Találunk feljegyzést a grófnő visszaemlékezései között a főhercegnő esküvőjéről, és Erzsébet ottani viselkedéséről is: „Először láttam sírni. Könnyeket már láttam peregni az arcán, de valóban sírni csak ma láttam, amikor a főhercegnő elbúcsúzott tőle! A szívtelen asszony (a bécsi udvar nevezte így Erzsébetet) sírt, amikor elment tőle e gyermek, aki soha nem volt valójában az övé.”¹⁸

Beszédes sorok ezek, úgy gondolom. Még Mária Valéria ̶ az „egyetlenke”, ahogy Bécsben csúfolták ̶, akiről azt hinnénk, könnyen megtalálta a közös hangot a szüleivel, hiszen valóban több időt töltött velük gyermekkorában, sem érezte mindig gördülékenynek a szülőkkel való kapcsolatát: „A meghitt hangulatot egyedül az zavarja meg, hogy nehéz a Papával közös témát találni a beszélgetéshez…”¹⁹

Számomra a forrásokból úgy tűnik, hogy a császári pár nagyszülőként tudta igazán a gyerekek iránti szeretetét megélni, és ezen nem is vagyok meglepve. A mai világban is látunk arra példát, hogy a gyerekeikkel szigorú és következetes szülők az unokák érkezésekor mintha teljesen kicserélődnének. Azt hiszem, Ferenc Józsefre és Erzsébetre az is jó hatással volt, hogy a gyerekek nem Bécsben laktak, tehát náluk el lehetett tekinteni az udvar merevségétől: „Mi lehet az oka, hogy a Mamával való együttlét sokkal jobb, kellemesebb és természetesebb, ha ő van nálunk, mint mikor én vagyok a szülői házban? Az „udvar” lidércnyomása lehet az oka…”²⁰- írta a főhercegnő naplójába 1895-ben. Édesapja, az örökké kötelességtudó császár is felengedett a gyerekek körében: „A Papa látogatása… legnagyobb örömét a gyermekekben leli… Ella*** kedvéért képes hemperegni a földön.”²¹

Sokatmondóak Mária Valéria alábbi, 1898 szeptemberében papírra vetett sorai is: „A Papa elutazott. Soha nem tűnt még ilyen nyomasztónak a megcsontosodott udvari élet, mint éppen itt ebben az évben… fékezőleg hat a legbizalmasabb családi viszonyokra, s a kötetlen öröm helyett leírhatatlan kényszert szül. Ha mindez Zsófia nagymama szisztémájának hatása, akkor hozza meg neki a keserű megváltást…ez a borzalmas udvari élet, mely mesterségesen megfosztotta a Papát attól a képességétől, hogy élvezze az egyszerű, kötetlen találkozásokat.”²²

Azt hiszem, e rengeteg forrás elolvasása után már átérezhető az a bécsi udvari légkör és az anyós örökös, nyomasztó jelenléte, amit a császári párnak el kellett viselnie. Az is látható, hogy ugyan Ferenc József is szenvedett mindezektől, korántsem annyira, mint felesége. Erzsébet soha nem tudta megtalálni a helyét ebben a rendszerben, és Zsófia, aki megpróbált segíteni neki a beilleszkedésben, sem a megfelelő eszközöket használta e célra. Mert lássuk be, hogy ugyan a főhercegné módszerei helytelenek voltak, biztos vagyok benne, hogy segítő szándék vezérelte. Ha képes lett volna szeretettel és kedvességgel közelíteni ifjú menye iránt, azzal óriási támasza lett volna a fiatal lánynak, aki így talán könnyebben elfogadta volna a segítséget, és akkor jobb feleség és jobb anya is tudott volna lenni ̶ és talán az arisztokrácia is másképp viszonyult volna hozzá, bár ebben nem vagyok teljesen biztos. A fentiek ismeretében viszont nem csodálkozom, hogy oda vezettek a dolgok, ahová. Félreértés ne essék, nem szeretném Erzsébetet felmenteni a hibái alól, mert hibázott ám ő is. A cikk megírásakor viszont próbáltam kicsit az ő szemszögéből is nézni a helyzetet, mert így előttem egy jóval árnyaltabb és jóval szomorúbb kép bontakozik ki, mint amit általában hallok és látok e témában. Ha fenti gondolataimmal csak egy kedves Olvasót sikerült elgondolkodtatnom, úgy gondolom, már megérte leülnöm és megírnom őket.

 Vas Viktória kosztümös tárlatvezető

Forrásjegyzék:

⁹ Schad M. (2004): Erzsébet királyné és leányai. Canissa Kiadó, Nagykanizsa, 10 p.

¹⁰ Hamann B. (2019): Erzsébet királyné. Európa Könyvkiadó, Budapest, 103-104 p.

¹¹ Hamann B. (2019): Erzsébet királyné. Európa Könyvkiadó, Budapest, 107 p.

¹² Walterskirchen G.; Meyer B. (2021): Festetics Mária grófnő naplója. Erzsébet királyné bizalmas barátnője. Helikon Kiadó, Budapest, 50 p.

¹³ Schad M. (2001): Mária Valéria főhercegnő, Erzsébet királyné kedvenc lányának naplója 1878-1899. Gabo Kiadó, Budapest, 323 p.

¹⁴ Walterskirchen G.; Meyer B. (2021): Festetics Mária grófnő naplója. Erzsébet királyné bizalmas barátnője. Helikon Kiadó, Budapest, 103 p.

¹⁵ Hamann B. (2019): Erzsébet királyné. Európa Könyvkiadó, Budapest, 146 p.

¹⁶ Rácz Á. (szerk.) (2001): Erzsébet, a magyarok királynéja. Rubicon-Ház Bt., Budapest, 41 p.

¹⁷ Walterskirchen G.; Meyer B. (2021): Festetics Mária grófnő naplója. Erzsébet királyné bizalmas barátnője. Helikon Kiadó, Budapest, 108 p.

¹⁸ Walterskirchen G.; Meyer B. (2021): Festetics Mária grófnő naplója. Erzsébet királyné bizalmas barátnője. Helikon Kiadó, Budapest, 103 p.

¹⁹ Schad M. (2001): Mária Valéria főhercegnő, Erzsébet királyné kedvenc lányának naplója 1878-1899. Gabo Kiadó, Budapest, 256 p.

²⁰ Schad M. (2001): Mária Valéria főhercegnő, Erzsébet királyné kedvenc lányának naplója 1878-1899. Gabo Kiadó, Budapest, 291 p.

²¹ Schad M. (2001): Mária Valéria főhercegnő, Erzsébet királyné kedvenc lányának naplója 1878-1899. Gabo Kiadó, Budapest, 277 p.

²² Schad M. (2001): Mária Valéria főhercegnő, Erzsébet királyné kedvenc lányának naplója 1878-1899. Gabo Kiadó, Budapest, 315 p.

Irodalomjegyzék:

Borovi Dániel; Vér Eszter Virág (2020): Drága Rudolf. Ferenc József és Sisi levelei fiukhoz. Szépmíves Kiadó, Budapest.

Corti Egon Cäsar (1989): Erzsébet. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest.

Jean des Cars (2019): Ferenc József és Sisi. Helikon Könyvkiadó, Budapest.

Sigrid-Maria Grössing (2000): Erzsébet királyné és a férfiak. Gabo Kiadó, Budapest.

Sigrid-Maria Grössing (2005): Sisi családi körben. Gabo Kiadó, Budapest.

Brigitte Hamann (2019): Erzsébet királyné. Európa Könyvkiadó, Budapest.

Káli-Rozmis Barbara: Visszautasíthatatlan házassági ajánlat: mi áll a tündérmese hátterében?  Tumag- A tudatos magazin. http://tumag.hu/content/visszautasíthatatlan-házassági-ajánlat---mi-áll-tündérmese-hátterében

Káli-Rozmis Barbara: A szoba, amelyet Erzsébet igyekezett elkerülni. Tumag- A tudatos magazin. http://tumag.hu/content/szoba-amelyet-erzsébet-igyekezett-elkerülni

Káli-Rozmis Barbara: Sisi, mint anya és feleség a Hofburgban. Tumag- A tudatos magazin. http://tumag.hu/content/sisi-mint-anya-és-feleség-hofburgban

Rácz Árpád (szerk.) (2001): Erzsébet, a magyarok királynéja. Rubicon-Ház Bt., Budapest.

Martha Schad (2001): Mária Valéria főhercegnő, Erzsébet királyné kedvenc lányának naplója 1878-1899. Gabo Kiadó, Budapest.

Martha Schad (2004): Erzsébet királyné és leányai. Canissa Kiadó, Nagykanizsa.

Szabó Margit (2002): „…gödöllői lakos vagyok…” Erzsébet királyné a kastélyban. Őfelsége Kereskedelmi Bt., Gödöllő

Tolnayné Kiss Mária (szerk.) (2009): Egy udvarhölgy naplójából. Festetics Mária grófnő, udvarhölgy naplójának Budán és Gödöllőn papírra vetett részei. Gödöllői Királyi Kastély Múzeum, Gödöllő.

Katrin Unterreiner (2009): Sisi. Myth and Truth. Verlag Christian Brandstätter, Bécs.

Gudula Walterskirchen; Beatrix Meyer (2021): Festetics Mária grófnő naplója. Erzsébet királyné bizalmas barátnője. Helikon Kiadó, Budapest.

**Ferenczy Ida, Erzsébet királyné magyar származású felolvasónője 1864-től

***Habsburg-Toscanai Erzsébet Franciska főhercegnő, Mária Valéria első gyermeke, akit családi körben Ellának becéztek