Válogatás az elmúlt évben a gyűjteményünkbe került műtárgyainkból

A Gödöllői Királyi Kastély Múzeumi Gyűjteménye 2024 folyamán számos műtárggyal gazdagodott. A közösségi médiában követőinknek minden héten bemutattunk új szerzeményeinkből egy-egy darabot. Az alábbiakban ezen rövid írásokból válogattunk tizenkettőt, amelyek reményeink szerint rávilágítanak gyűjteményünk sokféleségére. Fogadják szeretettel!

A gödöllői kastélyt Grassalkovich I. Antal építtette a 18. század derekán. Az uradalom  III. Antal 1841-ben bekövetkezett haláláig állt a Grassalkovich-család tulajdonában. Ezt a korszakot reprezentálják  a gyűjteményünkbe újonnan bekerült következő műtárgyak:

Főúri kovás puska a 18. század közepéről

2024 március 5-én volt 330 esztendeje, hogy 1694-ben a Nyitra vármegyei Ürményben megszületett Grassalkovich I. Antal. A bárói, majd később grófi címben is részesült főúr életéhez kapcsolódó, mindennapi környezetéből, kastélyaiból származó, vagy az általa bizonyíthatóan használt tárgyak közül sajnos nem sok maradt meg. Ezért is különleges az a nemrég a kastély múzeumi gyűjteményébe – vásárlás útján – bekerült vadászfegyver, amely egy simafuratú, török hadizsákmány-csővel szerelt, elöltöltős lőfegyver. Mesterjegye aranyozott, domborúra vésett lakatlemezén lovasok és egy kastély látható. Alsó peremére a valószínűleg flamand származású mester az alábbi szignót rejtette: „IOAN DEPLAN A’ PRAG”. A fegyver kakasán, továbbá acélján vésett indák és levelek tekeregnek. A puska ezüst válltámaszára a Grassalkovichok grófi címerét vésték. A fegyverműves aktív éveit ismerve egyértelműen állítható: a fegyver Grassalkovich I. Antal vadászpuskája volt. E különleges tárgy már a kastély állandó kiállításán látható. (Dr. Papházi János)

Tányérok Grassalkovich III. Antal (1771–1841) herceg asztaláról

A nemrégiben letétként hozzánk került, egy mélytányérból és négy lapos tányérból álló tárgyegyüttes is igazi ritkaságnak számít. Ezek a porcelánok a bécsi Császári és Királyi Porcelánmanufaktúrában készültek 1820-ban és 1821-ben. Egyszerű formaviláguk és diszkrét arany szegélyük a klasszicizmus szellemét mutatja, ám a peremet díszítő címer árulkodik róla, hogy kiváló műhelyből származó, drága darabok. A Grassalkovichok osztott címerének minden apró részlete, a kardot tartó oroszlán és leopárd, a kifeszített íjak és a szívpajzsban a MT monogram is kivehető rajtuk. A Mária Terézia alapította Szent István-rend miniatürizált nagykeresztje teljesen valósághű, láncának szemeiben váltakozik a névadó SS és az alapító MT monogramja. I. Ferenc 1810-ben, a napóleoni háborúk idején tanúsított hűségéért és segítsége jutalmául vette fel Grassalkovich Antalt a rendbe, onnantól használhatta címeréhez illesztve annak jelvényét. (Kovács Éva Marianna)

Grassalkovich III. Antal herceg gyászjelentése, Gödöllő, 1841. szeptember 30.

A vásárlás útján a gyűjteményünkbe került német nyelvű nyomtatvány a herceg 1841. szeptember 29-én, életének 71. évében bekövetkezett haláláról tudósít. Grassalkovich III. Antal 1827-től nagyrészt Gödöllőn tartózkodott és itt is hunyt el. Halálát vesebetegsége okozta. Holttestét október 2-án beszentelték, majd Pozsonyivánkára szállították. Kívánságának megfelelően, a pozsonyivánkai Grassalkovich-kastély kriptájában, szülei mellé temették. Október 12-én az elhunyt herceg lelki üdvéért uradalmának minden plébániatemplomában ünnepélyes gyászmisét mondtak. Felesége, Esterházy Leopoldina 1864-ben mind néhai férje, mind annak szülei koporsóját a máriabesnyői családi sírboltba hozatta, ahol ma is nyugszanak. (Kassa Melinda)

Mivel a hercegi párnak nem született gyermeke, így III. Antal halálával kihalt a Grassalkovich-család férfiága. A nőági örökösökre szállt a gödöllői uradalom. Így került a Viczay család birtokába, akik 1850-ben adták el a görög származású Sina György bárónak. A kastély szerepet játszott az 1848-49-es eseményekben is. Ennek a korszaknak a lenyomata alábbi műtárgyunk:

Franz von Schlik altábornagy levele Gödöllőről, 1849. március 30.

Az 1849-es tavaszi hadjárathoz kapcsolódik a vásárlás útján a gyűjteménybe került német nyelvű, kézírásos levél.

Az 1849. március végén Egerben tartott haditanácson Görgei Artúrt választották meg a magyar honvédsereg főparancsnokává. Ekkor hagyták jóvá azt a haditervet, melynek célja a magyar csapatok összevonása volt a Tisza vonalában, és így a császáriak visszaszorítása az általuk az ősz-tél folyamán elfoglalt magyar területekről. A Honvédsereg legerősebb hadtestének feladata lett, hogy Hatvan felől támadjon Gödöllő irányába, ahol az osztrák csapatok állomásoztak - elhitetve velük, hogy ők a fősereg – míg ezalatt a másik három honvéd hadtest bekeríti a császáriakat.

Franz von Schlik (1789-1862) – aki az 1813-as lipcsei csatában vesztette el fél szemét - a tavaszi hadjárat idején az osztrák császári csapatok III. hadtestének parancsnoka volt. Windischgrätz parancsának megfelelően seregével 1849. március 29-étől állomásozott Gödöllőn. Március 31-én Windischgrätz arra utasította, hogy csapataival vonuljon előre Hatvanig és tudjon meg valamit a magyar seregről. Április 1-jén találkozott a magyarok előörseivel, akiket Gyöngyösig űzött. Április 2-án Hatvannál támadást indított a Gáspár András honvéd ezredes által vezetett hetedik magyar hadtest ellen, ami a magyarok győzelmével végződött. (Kassa Melinda)

Báró Sina György fia, Simon a gödöllői kastélyt családi rezidenciává kívánta alakítani. Ám miután a magyar arisztokraták nem fogadták be görögkeleti vallású, császárpárti családját, elállt szándékától és Gödöllőt 1864-ben eladta egy belga bankkorzorciumnak. Ettől a banktól vásárolta meg a gödöllői uradalmat 1867-ben a magyar állam, és használati jogát az újonnan megkoronázott Ferenc Józsefnek és családjának ajándékozta. A királyi család 1867 őszén töltött először hosszabb időt Gödöllőn. A kastély Erzsébet királyné egyik kedvelt tartózkodási helye volt az 1870-es években, illetve az 1880-as évek elején. Az un. királyi korszakból (1867-1916) számos műtárgyat őriz gyűjteményünk, és 2024-es gyarapodásaink is főként ehhez az időszakhoz köthetők. Ezekből emeltünk ki kettőt:

Udvari báli ajándék

Felajánlás útján került a gyűjteménybe ez a kulacsot mintázó báli ajándék. Kör alakú hasának mindkét oldalát babérkoszorú fogja körbe.  Az egyik közepét Ferenc József magyar királyi koronás monogramja, míg a másikét egy stilizált virág –talán szegfű- díszíti. A tárgy a századforduló környékéről származik. A kulacs két oldalán lévő fülekben eredetileg akasztásra szolgáló szalagot helyeztek el, illetve a tetejét kupak zárta le. Feltehetőleg a táncrendhez adták és parfümöt tartalmazott. Több ilyen tárgy maradt fent a korszakból, amelyek díszítő motívumait kifestették, ám ezen a példányon nem láthatók festéknyomok, így feltehetőleg eredetileg is festetlen volt. (Kassa Melinda)

Erzsébet királyné mellszobra, 1898 körül

A finoman kidolgozott, patinázott bronzszobrot nagy valószínűség szerint Karl Korschan (1872-1943) cseh származású szobrászművész készítette, aki 1894-től Párizsban dolgozott, majd Berlinben, Frankfurtban, Krakkóban, Brno-ban. Munkáit szecessziós és art deco stílusban készítette. A Gödöllői Királyi Kastély gyűjteményébe bekerült példányon nincsen szignó, de a szobor aukción felbukkant példányán hátul a „C. Korschan 1898 Paris” felirat olvasható. Érdekessége, hogy az alkotó Erzsébet királyné arcvonásait az 1870-es években készült ábrázolások felhasználásával készítette. (Kaján Marianna)

A Monarchia összeomlását követően az 1920-as években a kastély amellett, hogy Horthy Miklós kormányzó rezidenciájaként szolgált, katonai és hivatali székhely, illetve tiszti üdülő is volt. Ebből az időszakból származnak alábbi új szerzeményeink:

Hímzett, fehér vászon párnahuzat, Szent Korona motívummal

Egy hölgy keresett meg minket ezzel az édesanyjától örökölt párnahuzattal, amit felajánlott gyűjteményünk számára.

A 47 cm x 61cm-es vásznat kézi hímzésű Szent Korona díszíti. Az anyagot gépi áttört fehérhímzés szegélyezi, ami csipke hatását kelti. Ez stílusa alapján a svájci Sankt Gallenben készülhetett, és méterben egész Európában árusították. A párnahuzat feltehetően a huszadik század első feléből származik.

Bár számos ilyen párna és ágyneműhuzat fennmaradt az ország más gyűjteményeiben, számunkra ennek a darabnak egyediségét a története adja: a ’90-es években, egy, a kastély felújításán dolgozó szakmunkás találta – a családi hagyomány szerint az épület padlásán – és ajándékozta a felajánló édesanyjának. A párnahuzatot feltehetőleg a gödöllői kastély lakói használhatták.

László Fülöp feleségével, festőművészekkel és a sajtó munkatársaival a gödöllői kastélyban

László Fülöp 1927. szeptember 22-én érkezett londoni otthonából Budapestre, Bethlen István miniszterelnök meghívására, hogy a magyar állam számára elkészítse Horthy Miklós kormányzó portréját. Korabeli sajtóbeszámolók szerint a gödöllői kastély második emeletén alakítottak ki számára lakosztályt. A műtermét a díszteremben rendezték be, ahol a művész kérésére az ablakok egy részét elfüggönyözték, hogy a megfelelő fényviszonyokat biztosítani tudják. Közvetlenül az ablak előtt egy pódiumot állítottak fel a modell részére. A kormányzó fél tucatszor pózolt a festőművésznek, aki október első napjaiban fejezte be művét. A majdnem kész alkotást október 1-jén mutatta be a sajtó képviselőinek. A látogatás alkalmával fényképfelvétel készült. A vásárlás útján a gyűjteménybe került fotón középen László Fülöp áll, jobbján felesége Lucy Madeleine Guiness, balján az előtérben Kézdi-Kovács László festőművész, kettejük között a háttérben Senyei József festőművész, László Fülöp korábbi tanítványa. A kép jobb szélén Cserna Andor és Kállay Miklós újságírók. (Kassa Melinda)

A második világháború végén és az azt követő időszakban a gödöllői kastélyt sem kímélte a történelem vihara. Déli traktusában szovjet laktanyát alakítottak ki, míg a főépületben 1958-től a Fővárosi Szociális Otthon működött. Emellett a kastély területén kapott helyett a Magyar Honvédség Anyagszertára is. Ezen időszak emléke egy távbeszélőkészülék, melyet egyik kollégánk ajándékozott a gyűjteménynek:

Retró telefon, avagy CB 76-os távbeszélő készülék

Ennek a CB 76-os típusú készüléknek a gyártását 1977-től vette át a Telefongyártól a Mechanikai Művek. (Elődje a CB 667-es készülék volt, ami nagyon hasonló formájú, ám nincs rajta az MM logó.) Több színben is gyártották, a csontszín mellett például tűzpiros, fekete, spenót zöld készülékekkel is találkozhatunk. A miénk 1987-ben készült. A kézibeszélő hangerejét a készülék alsó lapján található tárcsával mechanikusan lehetett szabályozni. A tárcsa alatti részen a kis címketartó a telefonszám feltüntetésére szolgált. A telefonvonal bekötésére hosszú éveket kellett várni, így egy ilyen készülék vidéken egyfajta státuszszimbólumnak is számított. Maga az eszköz nem is volt akkoriban megvásárolható, hanem a Magyar Posta tulajdona maradt.

A készülék „A kastély titkos élete” c. földszinti kiállításunkon látható, ahol az épület 1945 és 1990 közötti különleges időszakával ismerkedhetnek meg látogatóink. (Faludi Ildikó)

A Gödöllői Királyi Kastély az Erzsébet királyné kultusz magyarországi központjaként a kultusz kortárs lenyomatait is megőrzésre fontosnak tartja. Ezt reprezentálják az alábbi gyűjtéseink: 

Erzsébet királynét ábrázoló hollóházi porcelán szobrok

A napjainkban létező Erzsébet-kultusz szép emléktárgyai közé tartoznak a Hollóházi Porcelánmanufaktúra kétféle, Erzsébet királynét ábrázoló porcelán szobrai.

A porcelánok alapjául Róna József szobrászművész a gödöllői Erzsébet-parkban álló, egészalakos Erzsébet királyné szobra szolgált. A bronz szobrot 1901. május 19-én I. Ferenc József király jelenlétében, fényes ünnepség keretében avatták fel. A szobrászművész rendkívül nagy megtiszteltetésnek tartotta a felkérést, és a királynét olyannak akarta „megörökíteni, amilyennek a gödöllőiek őt ismerték. Esernyővel kezében, mezei virágokból font csokorral indul sétájára.” (részlet Róna József: Egy magyar művész élete című memoárjából) A különleges szobor napjainkban is a gödöllői Erzsébet-park dísze.

Az Erzsébet királynét ábrázoló porcelánszobrok – a mellszobor magassága 16 cm, az egészalakos szobor 36 cm magas – a hollóházi Nyíri patak vizének felhasználásával, kézzel mintázva készültek 2023-ban, tervező Tóth Sándor.   (Kaján Marianna)

Sisi arcképével díszített papírpohár

A Nápolyban 1860-ban alapított Gambrinus kávézóból származó papírpohár egyik kollégánk gyűjtéseként került a múzeumba.  Mária Valéria házasságkötése után a királyné hosszú tengeri utazásokra indult, melyek során többször ellátogatott a délolasz városba.  Első ízben 1890 novemberében járt Nápolyban, és már akkor felkereste a Gambrinus Kávézót, ahol ibolyafagylaltot kóstolt.

Utazásai során többször visszatért Nápolyba (utoljára 1896 márciusában) és a források szerint minden itt tartózkodása során legalább egyszer fogyasztott a Gambrinusban.  A népszerű kávézó ma is őrzi Erzsébet királyné emlékét.  Arcképe nemcsak a papírpohárról, de a falakról is visszaköszön, a menüben pedig külön oldalt szentelnek Erzsébetnek, aki nagyon szerette Nápolyt, és lakóinak életvidámságát.

A gyűjteményünkbe került papírpohár, stílusosan, ibolyakék színű és Franz Xaver Winterhalternek a császárnéról 1865-ban festett, gyémántcsillagos portréjának felhasználásával készült.  (Kassa Melinda)

Egy múzeumi gyűjtemény nem boldogulhat szakkönyvtár nélkül. A könyvtárunkban megtalálható kötetek elengedhetetlenek a muzeológusok mindennapi munkájához, a kutatásokhoz, és a kiállítások tervezéséhez. Könyvtári állományunk 2024-es gyarapodásának egyik nagyobb tétele volt egykori kollégánk, a 2022-ben elhunyt Hadháziné Szabó Margit családjától kapott felajánlás.

Könyvek Szabó Margit könyvtárából

Hadháziné Szabó Margit nem tartotta magát igazi gyűjtőnek, inkább az információkat és az útiélményeket gyűjtötte, mint a tárgyakat – bár azokból is értékes kollekcióval rendelkezett. Margitot újságíróként, a Sisi Baráti Kör egyik alapítójaként és titkáraként, a kastély sajtófőnökeként és szerzőként is sokan ismerték és szerették. Nagy elhivatottsággal, igazi szenvedéllyel és szorgalommal gyarapította ismereteit a kastélyról, annak lakóiról és a városról. Számos hiánypótló könyvet publikált, amelyek a mai napig keresettek, népszerűek, így például a Gödöllői királyi szakácskönyvet vagy a „…gödöllői lakos vagyok…” címűt ma már igen ritkán lehet beszerezni.

A 2022 őszén rendezett, Az én Sisim című tárlatunk egyik kiállítója volt, itt gyűjteményével és publikációival is megismerkedhettek látogatóink. A kiállítás elbontását sajnos nem érhette meg, az év végén hirtelen és váratlanul elveszítettük őt. Így a következő, Mária Valériáról tervezett könyve sem valósulhatott már meg.

Margit könyvgyűjteményéből a családja döntése szerint két városi intézmény is részesülhetett: a Gödöllői Városi Könyvtár és a Gödöllői Királyi Kastély. Ezért nemrégiben ajándékképpen 49 kötettel gyarapodott a szakkönyvtárunk, köztük olyan könyvekkel, füzetekkel, katalógusokkal is, amelyekből eddig egyetlen példánnyal sem rendelkeztünk. De választottunk olyan köteteket is, amelyekből van már egy vagy több példányunk, de ezeket személyesen neki dedikálták a szerzők.

S ahogy a kiállításon – az ő nagy örömére - egymás mellett szerepelt gyűjteményük Tolnayné Kiss Máriával, a könyvespolcainkon a könyveik ismét szomszédok lettek. Részei egy olyan gyűjteménynek, amelynek fókuszában az általuk is képviselt értékek állnak. (Faludi Ildikó)

Bízunk benne, hogy idén is lehetőségünk lesz hasonló értékekkel gyarapítani gyűjteményünket. Ha Önök is érdeklődnek műtárgyaink iránt, kövessék 2025-ben is Új szerzemények rovatunkat!

Összeállította: Kassa M

Nagy öröm számunkra, ha ajándékozás útján is gazdagodik a a Gödöllői Királyi Kastély Múzeum műtárgyállománya. A közelmúltban a Budapest–Gödöllő Lions Club[1] ajándékaként egy Ferenczy Ida által írt levél került be a gyűjteménybe. A fekete gyászkeretes levelet Erzsébet királyné magyar felolvasónője írta ifjabb Karikás Mihálynak:

Ferenczy Ida levele ifj. Karikás Mihályhoz, 1898. november 20.

Bécs 1898. November 20.

Tisztelt Karikás Úr!

A rettenetes nagy szerencsétlenség, gyász ’s az utána következő lelket rázó kötelesség, annyira igénybe vették minden időmet és erőmet, hogy csak ma juthatok az íráshoz!

Nagyon jól esett vérző szivemnek, hogy Ön is rám gondolt nagy szomorúságomban és felkeresett vigasztaló szavaival, miért is hálás köszönetet mondok!

Elvesztettük imádott Királynénkat, Hazánk védangyalát, most tehát csak kérnünk kell az Egek Urát, hogy tartsa meg számunkra még hosszú idön át, felséges Királyunkat!

Szivesen üdvözli Önt              a legmélyebb bánattal Ferenczy Ida

A levélhez fekete gyászkeretes boríték tartozik bélyegekkel és az alábbi címzéssel:

1. Cz. Karikás Mihály vendéglős Úrnak

Budapest

Koronaherczeg utcza „a Kis pipához”

A borítékon lévő pecsétek szerint 1898. november 21-én adták fel a levelet Bécsben, és másnap, 1898. november 22-én érkezett Budapestre.

Ferenczy Ida, 1897, Streliszky Lipót fénykép, Budapest

A levél több szempontból is érdekes. Az egyik a levélíró, Ferenczy Ida (1839–1928). A kecskeméti nemesi családból származó hölgy hosszú évtizedeken keresztül Erzsébet királyné felolvasónője, legfőbb bizalmasa volt, és nagy szerepet játszott abban, hogy Erzsébet megszerette a magyar népet és megtanult magyarul. A felolvasónőnek kiterjedt kapcsolatrendszere volt, személyes ismeretségben állt a korszak arisztokratáival, politikusaival, közéleti szereplőivel, művészekkel. A művelt, jólelkű, visszahúzódó hölgy egész életében szeretett a háttérben maradni. Nem vezetett naplót, és eddig nem sok általa írt leveléről tudunk, így ez a levél abból a szempontból is különleges, hogy olvashatjuk Ida személyes gondolatait a királynéról.

Erzsébet királyné tragikus halála mélyen megrázta Ferenczy Idát. A felolvasónő bécsi lakása már a királyné életében igazi ereklyemúzeum volt, kincsként őrizte Erzsébetről és a királyi család tagjairól készült ábrázolásokat, úrnőjétől kapott személyes ajándékokat.

A levelet Ferenczy Ida Erzsébet halála után alig két hónappal írta, mély szomorúság érződik a sorokból: „Elvesztettük imádott Királynénkat, Hazánk védangyalát”. Erzsébet a magyar nép számára 1867 óta Magyarország Védasszonya volt, „Patrona Hungarie”. Sokszor időzött Magyarországon, kedvelt lakhelye volt a Budai Királyi Palota és a Gödöllői Királyi Kastély. Erzsébet szerette inkognitóban bejárni a magyar fővárost, betérni a híres Kugler-Gerbeaud cukrászdába, kilovagolni a Városligetbe, kirándulni a budai hegyekbe, kísértében Ferenczy Idával és a magyar udvarhölgyekkel: gr. Festetics Máriával, Mailáth Saroltával, gr. Mikes Jankával, gr. Sztáray Irmával.

A korabeli újságok rendszeresen írtak arról, hogy a királyi család megkedvelte a magyar ételeket, és sokszor került a királyi asztalra[2] igazi magyaros menü. Ferenc József nagyon szerette a vadhúst, főleg a szarvas és a vaddisznó húst, persze akkor ízlett neki a legjobban, ha az állatot Ő maga lőtte. Erzsébet királynéról is megírták az újságok, hogy szerette például a halászlét, a gulyást, a paprikás csirkét és a szilvásgombócot.

És itt kanyarodjunk vissza a levélhez. A levél címzettje, ifj. Karikás Mihály (1854–?), a magyar főváros elismert, népszerű vendéglősének, id. Karikás Mihálynak (1817–1898) a fia volt. Id. Karikás Mihály a magyar gasztronómia egyik legendás alakja: „Karikás és a Kis Pipa” fogalommá váltak. „Az öreg Karikás bácsit nemzedékek ismerték, tisztelték és szerették, nemcsak mint olyan vendéglőst, aki a vendégek pénzéért a lehető legjobb ételeket szolgáltatta ki, hanem mint tetőtől talpig derék magyar embert is…”[3] Érdekes élete volt: Törtelen született Michael Ring néven, felnőtt korában magyarosította nevét „Karikás” -ra. Pesten, a Nemzeti Kaszinó főszakácsától tanult, 1839-ben kapott szakácsmesteri oklevelet. Egy ideig az abonyi Nagyvendéglőt bérelte, majd a szolnoki „Zöldfa” fogadót. 1842-ben feleségül vette Dobrowa Annát (1818–1883), 4 gyermekük született: József (1850–1887), Lajos (1852–1903), Mihály (1854–?), Gyula (1859–?), boldog családi életet éltek.

Karikás Pesten, a belvárosi Szervita tér 2. szám alatt 1859-ben nyitotta meg a magyaros ízekről híressé vált vendéglőjét egy szűk belső udvarban és néhány alacsony belmagasságú szobában. Karikás Mihály – aki részt vett 1848-ban a pákozdi csatában – a „főváros legdemokratikusabb színezetű”[4] vendéglőjében a társadalom minden rétegét vendégül látta: arisztokratákat, politikusokat, művészeket, irodalmárokat, iparosokat, kereskedőket és szegény egyetemi diákokat is. A Kis Pipából indult ki az 1860-as években az egyetemi ifjúság hazafias mozgalma, amikor a diákok esténként betértek a belváros vendéglőibe és az ott vacsorázó közönséggel együtt közösen elénekelték a Himnuszt és a Szózatot. A hely jelentőségét mutatja, hogy megnyitása 30. évfordulóján így a vendéglőről a Pesti Hírlap: „Alig találni embert manapság a közélet bármely terén, aki, ha a hatvanas években Budapesten töltötte ifjúsága éveit, vendége ne lett volna Karikás Mihálynak, és örömmel ne gondolna vissza a nemzeti újjáébredés korszakának amaz emlékezetes jeleneteire, melyek benső összeköttetésben álltak a Kis Pipával, a politikai vezéralakok egy jó részének akkori főhadiszállásával.”[5] A Kis Pipa törzsvendégei közé tartozott többek között Vidats János, Ihász Dániel, Madarász József, Komócsy József, Zilahy Imre, Zilahy Károly, Kecskeméti Aurél, Vahot Imre, Pákh Albert, id. Ábrányi Kornél, Vajda János, gr. Teleki Sándor, Lendvay Márton, Lisznyay Kálmán, Munkácsy Mihály, Izsó Miklós, Kállay Béni, Szilágyi Dezső, Beöthy László, Beöthy Zsolt, Tisza Kálmán is járt ott néha, és Wekerle Sándor gyakori vendég volt ott jogászkorában.[6]

Azonban a Kis Pipa nem lett volna ennyire népszerű a kiváló magyaros ételei nélkül. „Az a csodálatosan eltalált és kifinomított házias íz, mely elfeledteti az emberrel, hogy vendéglőben eszik, s a házi tűzhely emlékeit kelti föl lelkében, a specziális mellékízek minden árnyalata nélkül. Igazi csoda az a maga nemében, a mit Karikás Mihály konyhájával el tudott érni.”[7] Miska bácsi, „a piros képű tömzsi kis öreg, elmondhatta magáról, hogy az egyéniségét vitte bele a szakácsmüvészetbe.”[8] Különböző ízletes pörköltek, leghíresebb a Komócsy-féle vesepecsenye volt, gulyások, paprikások, tokányok, lepények, csuszák, galuskák, töltött káposzták szerepeltek a tisztán magyar nyelvű étlapon. „Van id. Karikás Mihálynak egy elévülhetlen érdeme, és ez, hogy ő magyarosította meg az étlapot. A hatvanas években a Kis Pipa volt az egyedüli vendéglő, ahol magyar volt minden, a vendéglő, a házanépe, a konyhája, a pincérei, az étlapjai és magyarok voltak a vendégei. A vendéglők megmagyarositásának mozgalma is jórészben a Karikás Mihály Kis Pipájából indult ki; ott készített a gazda az írástudó vendégei segélyével magyar műszót minden vendéglőbeli kifejezésre, írt naponta kifogástalan magyarságú étlapot s ezen a réven lassankint (…) teljes gasztronóm szótárat állított össsze (…) mellyel egy igen jelentékeny kulturmissziót töltött be a fővárosi élet megmagyarosításának szolgálatában…”[9]

Karikás Mihály magyaros vendéglőjének híre eljutott a királyi udvarba is, éppen Ferenczy Idán keresztül. A vendéglőt a „királyné magyar fölolvasónője, egy rokonától annyiszor hallotta dicsérni, míg végre egy alkalmas pillanatban szóba hozta a királyné előtt. Hogy az udvarnál otthonos franczia konyha étlapjain soha egyetlen magyaros sem fordul elő, pedig a magyar konyha mindenben kiállja a versenyt bármely nemzet főztével. Őfelsége szívesen hallgatta az előterjesztést, és megengedte, hogy valami magyar ételt rendeljenek számára a legmagyarosabb vendéglőben. Így lett alkalma Karikás Mihálynak az udvar számára remekelni. Párolt vesepecsenyét és marhabélszínből vagdalt úgynevezett «madárhúst» készített hagymás zsírban pörkölve, és izzószénnel bélelt üst közepébe állított edényekben küldte fel a királyi várba. Persze udvari fogaton, mert a dolog nem ment anélkül, hogy egy udvari ember ott ne járt volna, —- mint konyhamesteri kiküldött. Érdekes, hogy Miska bácsi használati utasítást is adott az étkek mellé egy pirosra sütött czipókenyér kíséretében, lelkére kötvén az udvari embernek, hogy miután ezek az ételek csak ilyen kenyér társaságában ízlenek, el ne felejtsen a királynénak szegni belőle. Hogy az udvarnál miként ízlett a «magyar konyha», arról nemcsak közvetlen adatok hatoltak a Pipába, de hatolt új megrendelés is. Mint mondták, főkép a boldogult trónörökösnek ízlett nagyon a «Karikás pörkölt», s állítólag azt is mondta rá: «Ugyan, mama, miért nem eszünk mi minden nap ilyet?»”[10] Ez az 1870-es évek elején történhetett,[11] amikor a királyi család, főleg Erzsébet királyné és gyermekei, Rudolf főherceg, Gizella és Mária Valéria főhercegnők nagyon sok időt töltöttek Budapesten és Gödöllőn.

Cserna Károly: id. Karikás Mihály vendéglős arcképe, Képes Folyóirat, 1889. 5. szám

Karikás Mihály 1883-ban szeretett felesége, Dobrowa Anna halála után visszavonult, átadta a vendéglőt fiának, és „sokszor mondta a bizalmasabb ismerősei előtt, hogy nyugodtan hal meg, mert a fia: Miska, méltó utóda lesz a Kis pipában.”[12] Bár több újsághír szerint a jó öreg Karikás továbbra is „minduntalan ott járt-kelt a vendéglőben, ő ügyelt föl mindenre és járt bevásárolni a piacra”.[13] Karikás Mihály 1889. március 24-én ünnepelte 70. születésnapját, szakácsmesterré válásának 50. évfordulóját és a Kis Pipa vendéglő megnyitásának 30. évfordulóját. E jeles hármas jubileum alkalmával fényes vacsorával egybekötött nagy ünnepséget rendeztek a kedves Karikás Bácsinak. A törzsvendégek Cserna Károly festőművész-növendékkel megfestették az öregúr arcképét, Donáth Gyula szobrász mellszobrot készített róla, sőt, még egy alkalmi lapot is kiadtak, benne az ünnepelt életrajza, vendéglői anekdoták, emlékversek többek között Komócsy József, Dalmady Győző, Reviczky Gyula, Ágai Adolf, Prém József, Csiky Gergely tollából, emléksorok gr. Teleki Sándortól és Mikszáth Kálmántól.[14]

1896-ban Karikás Mihály másik fia, Lajos, magyaros vendéglőt nyitott a városligeti Millenniumi kiállításon. A kiállítást többször megnézte Erzsébet királyné is, aki szívesen betért az ottani vendéglőkbe, például ebédelt Kommer József vendéglőjében és uzsonnázott Gerbeaud Emil városligeti pavilonjában. Ekkor a Kis Pipa vendéglőt is nagy megtiszteltetés érte: Ferenczy Ida újra rendelt ott ebédet a királynénak. Erről így tudósított a Budapesti Hírlap 1896. október 28-án: „A királyné magyar ebédje. Tegnap délután udvari hintó állt meg a Szervita-téren a Kis-pipa vendéglő előtt. Ferenczy Ida, a királyasszony felolvasónője szállt ki belőle s egyenesen Karikás Mihályhoz a Kis-pipa vendéglőséhez tartott, megrendelvén nála a mai napra ízletes magyar ebédet — a királyné számára. A meglepődött vendéglőssel meg is állapították hamar az ételrendet a következőképpen: Paprikás csibe galuskával, Komócsy vesepecsenye,[15] szilvaízes-derelye, túrós-gombóc, mind a kettő pirított morzsával. A Kis-pipa konyhájában nagy lett erre a készülődés. Az öreg Karikás Mihály is ott hagyta újpesti csöndes magányát, maga elé kötötte rég pihenő fehér kötényét s a régi idők híres tudásával készítette a királyi ebédet Friedrich Matilddal és Tomán Katával, két szakácsnőjével. Vígan pattogott a tűz, süstörgött a lábasban a zsír, s forrt a fazékban a víz, sült a hús szép pirosra, főtt a csibe ingerlőén pirosló paprikás lében s puhult a derelye, a túrós gombóc . . . elkészült az ebéd. Kitálalták hat vadonatúj hófehér porcellán edénybe s az ifjabb Karikás Mihály frakkba öltözve kocsin vitte föl a budai királyi palotába a párolgó ételt. Udvari inasok vették át tőle s azon melegében feltálalták a királyasszonynak. Karikásék nem vallottak szégyent, a magyar konyha főztje úgy ízlett a királynénak, hogy felséges urát is megkínálta belőle s a király se tette le a kést, villát egyhamar. Délután megint megállott az udvari kocsi a Kis-pipa előtt, ismét Ferenczy Ida szállt ki belőle. — A felséges asszony rendeletére jöttem, nagyon jó volt az ebédje, köszöni szépen a királyné. Azt a hat tálat Karikásék családi ereklyeként őrzik, a királyné evett belőle, rávésették ezt a nagy dicsőséget.”[16]

Karikás Mihály rövid betegség után, 1898. május 15-én meghalt. Fia, Mihály megőrizte a Kis Pipa vendéglőt jóhírét és kiváló magyaros konyháját is. Ifj. Karikás Mihály (Abony, 1854 –?) életéről keveset sikerült kideríteni. 1881-ben unokahúgát Laitl Franciskát (1861–1884) vette feleségül, két gyermekük született: Mihály (1882–?) és Anna (1884–?). A feleség 1884-ben hirtelen meghalt, másodjára másik unokahúgával, Laitl Antóniával (1864–?) kötött házasságot, akitől ugyancsak két gyermek született: Gyula (1887–1888) és András (1891–1894), akik sajnos kisgyermekkorukban meghaltak. Ifj. Karikás Mihály 1903 őszéig működött a pesti belvárosban a Kis pipa vendéglőt.

Az idős „Karikás bácsi” halála után pár hónappal, 1898. szeptember 10-én elhunyt a magyarok szeretett Erzsébet királynéja, ekkor írt ifj. Karikás Mihály részvét-levelet Ferenczy Idának, akivel a család jó kapcsolatban maradhatott, és a mélységesen szomorú felolvasónőtől választ is kapott, hiszen kedves emlékeket őrizhetett a jóravaló Karikás családról.

                                                                                               Kaján Marianna

Befejezésül egy érdekes tárcacikk Mikszáth Kálmán tollából, 1883-ból.

Mikszáth Kálmán: A LOJÁLIS KIS PIPA

Bizony lojális náluk még a Kis Pipa is, pedig ez az egyedüli szittya konyha még, ahova, mint valami szigetre menekülnek a zsíros nemzeties eledelek kedvelői. Minden ízében magyar hely; az étvágy még mindig »etyepetye« itt, de a spriccer már »freccs«, s a siller »Kazinczy«.

Maga a vendéglős, a derék Karikás bácsi, igazi eredeti ember, aki keményen s jó szellemben kormányozza a régi magyar élet utolsó bástyáját. Ami kitetszik az alábbi kis párbeszédből is, mely fülem hallatára folyt Miska bácsi és egy vendége között az »extrá«ban.

– Hova lett, Karikás bácsi, az a tömzsi borhordozó fiú, onnan a harmadik asztaltól?

– Az? Hova lett volna? Elcsaptam.

– Mit csinált?

– Hagyja el, kérem. Nagy szégyent hozott a fejemre a gaz kölyök… nagy szégyent.

– Ugyan.

– Hát tudja, nem volt egészen tiszta esze, nem volt semmi judiciuma. Képzelje kérem, levelet írt a királynak, hogy vegye szolgálatába… valami kályhafűtőnek vagy minek…

– No, bizony ezért kár volt elcsapni.

– Hiszen nem is csaptam volna én el, hanem rá két hétre fogadtam véletlenül egy másik pincért, aki meghallván ennek a dolgát, vérszemet kapott a bolond, s ő már a királynéhoz írt levelet…

– Hát aztán?

– Ejh, hát erre már aztán megijedtem – mondja Miska bácsi mogorván –, mert feltűnő kétszer: hátha megbosszankodnak, mondom, őfelségeik, s azt találják mondani »de már ez mégiscsak szörnyűség, hogy mindig éppen ezek a Kis Pipa kellnerei alkalmatlankodnak«.

…S ezért bocsátotta el Karikás bácsi azon melegiben a két kunyorálót, mert mégsem szeretné, hogy király őfelsége nehéz szívvel legyen a Kis Pipa iránt.

Felhasznált irodalom:

Buza Péter: Az első nap Budapesten. Maecenas Könyvek, Budapest, 1998.

Kiss-Dobos László: Nagy Abonyi Kis Pipa. Kézirat, 2019.

Saly Noémi: A hely, ahol magyar volt minden. Karikás Mihály és a Kis Pipa. Múlt-kor, 2022. Tél, 124-126. pp.

Újságok az Arcanum Adatbázisból:

Budapesti Hírlap, 1896. október 28.

Budapesti Hírlap, 1898. május 15.

Független Magyarország, 1903. április 26.

Magyar Ujság, 1898. május 15.

Ország-Világ, 1889. március 23.

Pesti Hírlap, 1889. március 24.

Pesti Hírlap, 1889. március 26.

[1] Köszönet a Budapest–Gödöllő Lions Clubnak és Csaba Antal Elnök Úrnak.

[2] A budai palotában és főleg a gödöllői kastélyban.

[3] Magyar Ujság, 1898. május 15.

[4] Ország-Világ, 1889. március 23.

[5] Pesti Hírlap, 1889. március 24.

[6] Ország-Világ, 1889. március 23. A Kis Pipa vendéglő híre eljutott Európa-szerte, így a Magyarországra látogató külföldi vendégek is szívesen betértek ide. A korabeli újságok megírták, hogy 1885-ben, a Budapesti Országos Általános Kiállításra a fővárosba látogató Jules Massenet, Leo Delibes, Ferdinand Lesseps is megkóstolta Karikás Mihály híres ételeit.

[7] Ország-Világ, 1889. március 23.

[8] Budapesti Hírlap, 1898. május 15.

[9] Pesti Hírlap, 1889. március 24.

[10] Ország-Világ, 1889. március 23.

[11] Pontos évet nem találtam.

[12] Magyar Ujság, 1898. május 15. Végül másik fia, Lajos is apja nyomdokaiba lépett, és kiváló magyaros ételeket szolgált fel Budapesten, a Kerepesi út és a Klauzál utca sarkán lévő vendéglőjében az 1890-es évektől.

[13] Budapesti Hírlap, 1898. május 15.

[14] Pesti Hírlap, 1889. márc. 26.

[15] Buza Péter pontosította a menüsort: „Állott az galuskával körített paprikás csirkéből, tojásos burgonyával tálalt Komócsy-vesepecsenyéből (itt most két zárójelbe illesztendő megjegyzés is szükségeltetik: ez az étek vagdalt párolt vesepecsenye és marhabélszín, hagymás zsírban pirítva, továbbá tudnunk kell, hogy a magyar művészekről, írókról több ételt is elnevezett Karikás), túrós gombócból és lekváros derelyéből. Meg egy pirosra sült cipóból.” Buza Péter: Az első nap Budapesten. 68-70. pp.

[16] Budapesti Hírlap, 1896. október 28.