A krinolin elnevezés a francia crinoline szóból alakult ki, amely lószőrből készült kemény szövetet jelent. A 18. századtól ilyen kelméből készítettek alsó szoknyát, amelyet abroncsalakban befűzött acéllemezekkel harangalakúra alakítottak ki, így ez a női felsőruhát feszesen és széles, nagy átmérőjű kör alakban tudta tartani.

A divat egén ebben az időben egy nap ragyogott és körülötte apró bolygókként híres színésznők és kokottok forogtak fényében sütkérezve. Ez a nap III. Napóleon spanyol felesége Eugenia de Montijo, aki a korának egyik legszebb és legjobb ízlésű asszonya volt. Férjével, a császárral 1853. január 30-án lépett Franciaország trónjára. Személyéhez kötődik a krinolin viselésének elterjedése.

A nők számára ez az egyik legnehezebben elviselhető divatirány volt, mivel a szoknya mérete átcsap a komikum határán túlmenő bőségbe. A krinolin formája rövid idő alatt annyira kiszélesedik, hogy a szociális életet is veszélyezteti. A krinolin miatt sok vendéget egyszerre nem lehetett meghívni, mert egy-egy abroncsos szoknya négynek a helyét is elfoglalja. A meghitt női csevegések jönnek tehát divatba, amikor három nő, illetve három krinolin szorong egy-egy budoárban. A gyerekeket az apák viszik sétálni, mert a krinolint viselő anya nem éri el az apróságok kezét. Kocsiba szállni valóságos probléma. Igen türelmes férj, előzékeny kocsis, de még türelmesebb ló kell ahhoz, míg a dáma a hágcsón fölkapaszkodva, krinolinját és a fodrok özönét úgy eligazítja, hogy gyűretlen állapotban kerüljön ismét napvilágra a batárból.

A szoknya szélességével fordított arányban áll a rövidsége úgy, hogy a karcsún kiemelkedő női derekat valóban találóan nevezi egy egykorú német író „hordóból kiemelkedő liliomkehelynek.” A krinolinnak elengedhetetlen járuléka a hosszú ideig elhanyagolt alsószoknya. Öt-hatrendbeli alsószoknyát is viseltek a divathölgyek, még pedig legalul abronccsal kitöltött vászon, vagy flanel alsót, fölötte pedig batiszt, selyem és végül szalagos muszlinszoknyát. Ez az alsó szoknya viselés igen költséges és kacér viselet volt és gyakran nagyobb gondot igényelt az összeválogatása, mint a felsőruháké. Az alsószoknyák rövidsége és a krinolin kiterjedése folytán a női láb annyira láthatóvá lett, hogy nemcsak a cipő, hanem a harisnya kérdése is elsőrendű fontosságúvá vált. A divathölgyek eleinte gyöngyszürke vagy lila selyemharisnyát viseltek, később előtérbe került a tarka-barka, sávos, csillagos, virágos harisnya, amely harsányságával elérte a célt: magára vonta a figyelmet.

Azonban 1860 után a krinolin bővülése elérte a komikusság határát és ezzel „fénykora” véget ért. Ebben az időszakban a kivált diszkrét ízléssel megáldott Erzsébet királynénk is boldogan tette le az abroncsszoknyát. Párizs divat színpadán kezdetét vette a rövid és az uszályos szoknya küzdelme. Az uszályos szoknya méltóságteljes előkelőségét Erzsébet királyné nagyon szerette, a rövid szoknya játszi könnyedségéről viszont Eugenia császárné mondott le nehezen.

Így történt egy alkalommal, hogy a császárné bécsi látogatása alkalmával kocsiba szállván, merészen kivillant selyemharisnyás bokája a rövid szoknya alól. Ferenc József fejcsóválva nézte a császárnéhoz nem illő jelenetet, és mivel gavallériája nem engedte meg a vendég megleckéztetését, odaszólt a császárné után beszálló Erzsébet királynénak, akinek 8 méteres uszályát a lakáj a kocsiban szétteregette: „ Vigyázz, hogy meg ne lássák a bokádat!”

Az uszályos ruha nagyobb méltóságot kölcsönzött a nagyvilági dámáknak és ezért gyorsan népszerűvé vált. A divat azonban itt is túlzásba csapott át és a 8—10 méteres uszály hihetetlen szövetpazarlásra csábította a szabókat, és e mellett az estélyeken tovalibbenő, tüllfelhőkbe burkolt nők eleven tűzfészekké is válhattak az eldobott szivarvégek és elborult gyertyák szikrája miatt.

Ez okozta Matild főhercegnő, Albrecht főherceg leányának szerencsétlen halálát is, aki titokban a cigarettázás szenvedélyének hódolt és egy ajtónyikorgásra a háta mögé dugta szivarkáját és tüllruhája lángra kapott.

Husz Zsuzsanna

Forrás:

Gáspárné Dávid Margit: A divat története