,,2019. augusztus 20.

Kedves Naplóm!

Ma szeretnék egy számomra nagyon különleges napról beszámolni! A nyaralásunk harmadik napját a Gödöllői Királyi Kastélyban töltöttük el, s bár eddig is sok látnivalóhoz volt szerencsénk, mégis ide vágytam a legjobban. Hogy miért is? Ennek a története sokkal régebbre nyúlik vissza.

Az egyetemre minden hónapban ellátogat egy könyvárus, aki mellett jó bölcsészhallgató módjára rendszeresen meg is állok. A kínálatban mindenki kedvére válogathat, sok ritka kötet talál új gazdára. Én is megpillantottam egy már megviseltebb állapotú, ám gyönyörű borítójú könyvet, ami egy fiatal uralkodóné portréját ábrázolta. Nem sokat tudtam azelőtt az ő személyéről vagy az életéről, de azonnal sikerült felkeltenie az érdeklődésemet. Viszont eszembe jutott, hogy otthon már így is roskadásig vannak a polcaink, sok egyéb mű is elolvasásra vár, nem kellene többet ilyenre költeni, így visszatettem. A következő órámon azonban csak nem hagyott nyugodni a gondolat, és már nem álltam ellen a kísértésnek: Brigitte Hamann Erzsébet királyné című írása jött velem haza. Néha hagyni kell, hogy a könyv válassza ki magának az olvasóját. Akkor még nem sejtettem, mekkora hatással lesz rám. „Mindazon dolgoknak értékét meg kell fizetnünk, amit azok számunkra jelentenek. […] Egy könyvért, amelynek szívesen gazdája lennék, vagy egy virágért, amely nagyon magas cserjén pompázik, többet kifizetnék, mint egy házért”¹ – vallotta a királyné is görög felolvasójának.

Úgy is lehetne fogalmazni, hogy ezután már nem volt megállás. Teljesen magával ragadott a XIX. század, a bécsi udvar, benne pedig Erzsébettel és környezetével. S ahogy egyre jobban elmerültem a róla szóló művekben, szinte magától értetődőnek tűnt, hogy egykori magyar királynénk legyen a szakdolgozati témám is. Ahogy mondani szokták, sikeresen összekötöttem a kellemest a hasznossal. Így nagyon izgatottá váltam, amikor nyáron kiderült, hogy Gödöllő közelébe jövünk nyaralni, és a kastély egyértelmű program lesz a családunknak. Utólag visszanézve jöttem rá, hogy túl sok fotó nem készült rólunk, de alább csatolom azt a kettőt, amik számomra igazán kedvesek. A kiállítás és a barokk színház megnézése mellett szerencsére tudtunk egy jót barangolni a kastély kertjében is, ott éreztem magamhoz a legközelebb Erzsébet királyné személyét, hiszen az ő igazi otthona a természet közelségében rejlett. Ha gödöllői lakos lennék, rendszeresen kijárnék oda, egyszerűen gyönyörű és lélekmelengető hely.

Tehát ez volt az én eddigi egyetlen, ám legszebb napom a gödöllői kastélyban. Ha újra lesz alkalmam arra járni, első utam az ajándékboltba fog vezetni, hogy a vonaton elhagyott lila könyvjelzőmet minél előbb pótolhassam. 

Üdvözlettel:
Szatmári Beáta