Az udvari díszruhák kialakulásához vissza kell tekintenünk a távolabbi múltba.

Az emberek midig is vágytak arra, hogy kitűnjenek környezetükből. Ez különösen igaz volt abban az esetben, ha a család ősi vonalán fontos, befolyással bíró személyek is voltak. Eleinte erre a célra megfelelt a drága, finom és különleges anyagok viselése, azonban ahogy fejlődött a textilgyártás egyre szélesebb társadalmi rétegekben is lehetővé vált ezeknek a mindennapi használata. Mária Terézia ruharendeletekkel szigorította meg a ruhaviseleti szabályokat, ezzel meghatározta a társadalmi rétegződés mindennapi megnyilvánulását. A 16. századtól kezdődően kialakultak bizonyos előkelő beosztásokhoz, kitüntetésekhez tartozó rendi, egyházi, lovagi, koronázási, királyi ornátusok. Ezek a díszruhák megjelenésükkel és szimbólumaikkal reprezentálták az általuk képviselt rend szellemiségét is. Egyes rendeknél a tagok maguk rendelkeztek az öltözettel ( Máltai lovagrend), és haláluk után a családjuk örökölte azt. Más rendek tagjainak részére fontos események alkalmával kölcsönözték ki az öltözetet (Habsburg-ház ornátusai), és a rendi tag halála után a ruha tulajdonjoga visszaszállt az uralkodóházra.

A Habsburg-ház rendi alapításai közül a két legjelentősebb magyarságot érintő rend Mária Terézia nevéhez kapcsolódik.

Az egyik a királynő nevét viselő katonai lovagrend (1757). A másik a polgári érdemeket jutalmazó Magyar Királyi Szent István Rend (1764), amely kitüntetéssel ismerte el a hazáért és az uralkodói érdekekért megvalósított kimagasló eredményeket a diplomácia, a művészetek és a tudományok területén. A rend öltözékének kialakulását a nemzeti színek alkalmazása, az átvett ókori elemek, a kor divatja, valamint az alapszabály befolyásolta. Alapításkor 100 ornátust készítettek ( 20 nagykeresztes, 30 középkeresztes és 50 kiskeresztes), és azokat a rend ruhatárnokának felügyelete alá helyezték.

A rend élén a nagymester áll. Az első nagymester maga Mária Terézia volt, az egyetlen nő, aki ezt a címet viselte. Őt követte fia II. József, és utána az egymást követő magyar uralkodók. A címet a trónnal együtt nyerték el.

Mária Terézia részére elkészítették az ornátus egyetlen női változatát. Ez a különleges öltözék színében, díszítésében őrzi a Szent István-rendi öltözet sajátosságait, de a szabás és az öltözék kiegészítői a korszak divatját követik. A vörös bársony szoknyát tölgyleveles arany hímzés, a vállfűzőt arany csipke díszíti, erre simul a fichu (kendőcske), melyet aranyszínű textíliából varrták. A hermelin szőrmével szegélyezett zöld palást a férfiöltözékhez hasonló. A királynő nyakában a rend láncát hordozza az első osztályú kereszttel, mellére tűzve a rend ékkövekkel kirakott viseleti példánya látható.

A nagymesteri férfiöltözéket teljes pompájában az egész alakos uralkodói portrékon láthatjuk. Szép példák erre a kastély állandó kiállításában látható főnemesi és uralkodói portrék: Grassalkovich I. Antal nagykeresztes, I. Ferenc császár és Ferenc József magyar király és osztrák császár nagymesteri díszruhájában ábrázolt egész alakos portréja.

A karmazsin vörös skapuláré (váll-lepel), a zöld köpeny, amelynek eleje lekerekített, bő tölcsérujja alól szűk ruha ujj villan elő. Szegélyét és ujját hermelin szőrme és az öltözék más darabjaival egyező arany tölgyágakból álló gazdag hímzés díszíti, bélése vörös taft vagy hermelin szőrme. A galléron viselt hímzett textilcsillag, és a rendi lánc, amelyen függ a zománcos kereszt. Az öltözéket, a divatnak megfelelően, általában szűk szárú nadrág és rövid szárú csizma egészíti ki. A ruházathoz tartozik a hermelines kalpag, amely a magyar jellegzetességeket hordja magán: szőrmeszegélyes, a vörös bársony zacskója hímzett, fehér kócsagtoll bokrétája gyémántos forgóba van tűzve.

A közép- és kiskeresztesek öltözéke egyszerűbb. Az egyes ruhadarabokat hímzés helyett paszomány szegélyezi. A középkeresztes ruhát szélesebb, a kiskeresztes ruha szegélyét pedig keskenyebb zsinór díszíti.

Az ornátust kivételesen fontos események alkalmával öltötték fel a rend tagjai. Ilyen eseménynek számított az új tagok felvétele.

Az I. világháború után a száz öltözetből ötöt megtartottak Bécsben, a többi kilencvenötöt Magyarországra, a budai királyi várba szállították át. A II. világháborúban a várat lebombázták, és emiatt szinte az összes ruha, köztük Mária Terézia nagymesteri öltözete is valószínűleg elpusztult. Néhány száz ruhadarab maradt csak meg a teljes öltözetekből, amelyek közül jelenleg kettő nagyobb és két kisebb részlet található meg a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében.

Az öt teljes díszruha, amely Bécsben maradt, épségben átvészelte a háborút, és jelenleg is megcsodálhatóak teljes pompájukban.

Husz Zsuzsanna

Forrás:

Tompos Lilla: A magyar királyi Szent István rendi ornátus magyarországi története és emlékei.
Folia Historica 23/1. (2002) 171-183.

Alexander Emanuel Köchert (1824-1879) udvari ékszerész tervezte azt a 27 híres gyémántcsillagot, amelyek jelentős mértékben meghatározták az Erzsébet királynéval kapcsolatos emlékeinket, olyannyira, hogy mára már ez a hajék a királyné elmaradhatatlan attribútuma lett. A szóban forgó szett „Sisi-csillagokként” vonult be a köztudatba.

Erzsébet ezt a gyémántkollekciót viselte a hajában, amikor 1864-ben megjelent öccsének, Károly Tivadarnak Zsófia szász királyi hercegnővel kötött esküvőjén Drezdában. A hajdíszével harmonizáló, fehér, csillagokkal díszített tüll ruhájában elsöprő sikert aratott, nagyobbat, mint maga a menyasszony. Ebben az időben festette Franz Xaver Winterhalter is a három híres Erzsébet képmást, amelyek közül a báli ruhás egész alakos festmény a gyémánt hajdísszel ábrázolja a császárnét.

A Köchert családban két történet is hagyományozódott az utódokra az ékszer eredetével kapcsolatban. Az egyik történet szerint, amely időközben bizonyítást is nyert, a 27 mintegy 3,5 cm átmérőjű darabból álló kollekciót Ferenc József megbízására készítette el Alexander Emanuel Köchert.  Az említett bizonyíték pedig egy 1902-ből származó fénykép, amely Rudolf főherceg lányának, Habsburg–Lotaringiai Erzsébet Mária („Erzsi”) főhercegnőnek a menyasszonyi kelengyéjéről készült. Ezen a fotón egy eredeti Köchert ékszeres doboz látható felnyitva, benne pedig a 27 gyémántcsillag, amelyeket Erzsébet királyné hagyott a főhercegnőre örökségül. A Köchert családi archívumban mind a mai napig őrzik a nagy előd saját kezű vázlatait, amelyek alapján a híres kollekció készült.

A családi legendáriumban fennmaradt másik történet a formatervezésre, a design forrására vonatkozik. Mint minden szájról szájra örökített információ esetében, itt is el kell tekintenünk a bizonyíthatóság lehetőségétől. A generációról generációra szálló szájhagyomány szerint Mozart Varázsfuvolájának egyik Erzsébet által is megtekintett előadásán az éj királynője viselt a hajában egy hasonló csillogó szettet, és ez annyira elnyerte a császárné tetszését, hogy magának is szeretett volna egyet. Az udvari ékszerész pedig ennek nyomán tervezte meg a havasi gyopárt, a császárné kedvenc virágát formáló gyémántcsillagokat.

Egyet Festetics Mária is kapott ajándékba Erzsébettől 1875 karácsonyán Gödöllőn, amelyről az udvarhölgy a naplójában is megemlékezett.  „A szenteste kis meglepetéseket hozott. Egy gyémántcsillagot és bonbonokat a császárnétól gyöngéd csók kíséretében.”

A csillagok sikere azóta is töretlen, a női ékszerek és kiegészítők elegáns dísze. A
Köchert-ház 2007 óta újra gyártja a gyémánt változatot, de kereskedelmi forgalomba kerültek a kevésbé drága utánzatok is, amelyeket fejdíszként, fülbevalóként vagy akár brossként is viselhetnek az ékszerek szerelmesei.

Katóné Balogh Mária

tárlatvezető

Források:

Egy udvarhölgy naplójából. Festetics Mária grófnô, udvarhölgy naplójának Budán és Gödöllôn papírra vetett részei. Gödöllôi Királyi Kastély Múzeum Gödöllô, 2009.

Das Krone Magazin. Geschichte. Ausgabe zum 150.Jahrestag von Sisis Krönung. 2017

Brigitte Haman: Erzsébet királyné. Európa, 1988.