A gödöllői kastély „ékszerdoboza” a színház, amelyet a déli szárnyak egyikében Grassalkovich II. Antal (1734–1794) alakíttatott ki, az épületen 1782 és 1785 között végzett átalakítások során. Ez az első, máig fennmaradt, kulisszás kőszínház Magyarországon. A korábban háromszintes épületszárny szintjeinek egybebontásával jött létre a színház kialakítására alkalmas 24,5 méter hosszú, 8 méter széles és 9,5 méter magas tér. Ennek az átalakításnak esett áldozatul Migazzi Kristóf (1714–1803) bíboros, váci püspök rokokó festésű vendéglakosztálya, amelyet Grassalkovich I. Antal létesített számára.

A színházterem falait klasszicizáló késő-barokk festés díszítette. A római oszlopfős, térhatású félpilléreket felül párkányzat, alul márványhatású lábazat köti össze. A pillérek közötti felületeket okker keretezésű, rózsaszín mezők töltik ki, szalagcsokros növényfüzérekkel. A nézőtér felé enyhén lejtő, 80 négyzetméteres színpadot a kor színvonalán álló technikával működtették. A barokk színpadkép térhatását oldalról betolható kulisszákkal, felülről függesztett díszletvásznakkal (ún. szuffitákkal) és hátsó díszletvásznakkal érték el.

Az eredetileg a színpad felé erősen lejtő nézőtér és a színpad között nem volt zenekari árok: a zenészeket alacsony paraván választotta el a közönségtől. A nézők a földszinti ülőhelyeken és a két hátfali karzaton foglalhattak helyet. A színház csak időszakosan működött. Grassalkovich II. Antal és családja évente mindössze néhány hetet töltött Gödöllőn. (Az év nagyobb részét Bécsben, Pozsonyban és Pozsonyivánkán töltötték.) A herceggel együtt utazott a huszonnégy tagú házi zenekara is, amely a színielőadásokon, templomi szertartásokon és más udvari eseményeken a zenét szolgáltatta. A zenekar karmestere és zeneszerzője Druschetzky György (1745–1819) volt. A zenészek számára a színházzal szemközti szárnyban, az ún. Muzsikus gangon szobasort és próbatermet alakítottak ki. A színházban a Budán, Pesten és Győrben fellépő német társulatok játszottak. Az előadásokon a környékbeli arisztokrácia tagjai is megjelentek.

A Grassalkovich II. Antal halálát (1794) követő mintegy hét évtizedből nincs adat a színház használatát illetően. Megszüntetésére 1867-ben került sor, amikor a kastélyt megvásárolta a magyar állam, s koronázási ajándékként I. Ferenc József és Erzsébet királyné rendelkezésére bocsátotta. Az épületet gyors felújítással tették alkalmassá a királyi család és az udvartartás fogadására. A színház berendezését elárverezték, belső terét két födém beépítésével ismét három szintre tagolták. A szinteken összesen 15 szobát és folyosókat alakítottak ki.

Ez a szerkezet maradt fenn 1986-ig, amikorra a kastély II. világháború utáni, méltatlan hasznosítási formái következtében az épület állapota erősen leromlott, s a födém leszakadt. A feltárás során előkerült, mindhárom szintre kiterjedő falfestés vezetett a korábban csak írott forrásokból ismert színházépület azonosításához. A falkutatás a korabeli berendezés és színpadtechnika nyomait is egyértelműen feltárta. A színház helyreállítása céljából a szinteket ismét egybebontották. A falfestés fennmaradt részleteit restaurálták, a hiányokat az eredetitől megkülönböztetve rekonstruálták. (Néhány milliméterrel mélyebben fekvő, kevésbé kidolgozott felületek).

A színpadnyílás felett a Grassalkovich-család címerének hercegi változata látható. A színpadkép két pár forgó kulissza (prizma) és három pár toló kulissza, valamint a felső és hátsó díszletvásznak segítségével változtatható. A színpadtechnikát korabeli analógiák alapján gyártották újra. A kulisszák kézi és gépi erővel egyaránt mozgathatóak.

A színpad mögött csigalépcső vezet az egykori Migazzi-lakosztály területére, amelynek falfestését restaurálták. (A hiányokat itt fehér felületek jelzik.) Ez a terület most zsinórpadlásként működik. A színház üzemeltetéséhez szükséges háttérfunkciókat (öltözők, raktárak, gépészet) két, újonnan beépített pinceszinten alakították ki. A 120 fő befogadására alkalmas színház 2003 augusztusától ismét nívós előadásoknak ad otthont, sőt, 2019-ben a kastély részére írt darabok is színre kerültek itt.

A színháztörténeti kuriózumnak számító épületrész múzeumlátogatás keretében, idegenvezetéssel tekinthető meg.

Faludi Ildikó, muzeológus

Sokszor találkozom házon belül és kívül egyaránt azzal a kész tényként kezelt információval, hogy Erzsébet királyné anorexiás és bulimiás volt. Nézzük, mit ír erről a magyar és a nemzetközi szakirodalom!

Az anorexia nervosa egy olyan étkezési zavar, melynek során a beteg erősen törekszik az extrém karcsúság elérésére és a drasztikus súlyvesztésre. Ennek elérése érdekében jellemzően először az édességeket és egyéb kalóriadús ételeket zárja ki tudatosan az étrendjéből, majd ezt követi az összes többi étel fogyasztásának elhagyása, aminek következtében teljesen elveszíti érdeklődését az ételek iránt. Súlyosabb esetben,ha mégis vesz magához ételt, utána mindent megtesz azért, hogy az elfogyasztott fogástól még annak megemésztődése előtt megszabaduljon, például képes önmaga hánytatására vagy hashajtók bevételére – ekkor már a betegség egy változatáról, a bulimia nervosa-ról beszélhetünk. Mindezek mellé pedig sokszor társul túlzott testedzés, melynek alapja a fogyás még erősebb elősegítése, és olyan mentális tünetek, mint a depresszió, a hangulatingadozások és a gyenge idegzet. Az esetek többségében a probléma a nőket érinti, azon belül pedig a 14-18 éves korosztályt. Ezen életmód folytatása hosszú távon olyan súlyos egészségügyi problémákat okoz, mint az alacsony vérnyomás, duzzanatok a testen, csontritkulás, durva, száraz, repedezett bőr, drasztikus hajhullás, és a bőr pelyhesedése. Ezeken felüljelentkezhetnek komoly szervi problémák is, mint például a máj működésének zavarai.^1,2,3

Tény és való, hogy Erzsébet egész életében mindent megtett azért, hogy lánykori karcsúságát megőrizze. Ennek érdekében fiatal korától kezdve 1882-ig rendszeresen – az 1870-es évektől mondhatjuk, hogy versenyszerűen – lovagolt, majd később ezt futásnak is beillő sétákkal, vívással pótolta, és utolsó éveiben a biciklizéssel is megpróbálkozott: „Még itt is (Erzsébet a gyógykúrán) szorgalmasan akar biciklizni; mindent megtesz a fogyás érdekében, mert a múlt ősz óta 6 kilót hízott.”⁴ Emellett pedig szigorú diétát folytatott, főleg utolsó éveiben. Ennek köszönhetően 172 cm-es magasságához egész életében 50 kg körüli testsúly és legendásan karcsú derék társult. Mindezek alapján sokan joggal feltételezhetik, hogy Erzsébet királyné kóros soványságtól és étkezési zavaroktól szenvedett. Azonban ennél jóval árnyaltabb a kép.

Szerencsére sok olyan forrás maradt fenn az utókor számára, melyeket olvasva egyértelműen kiderül, hogy a királyné – ellentétben a róla kialakult, ma is élő képpel – kifejezetten jó étvággyal tudott enni:„…ha nem sajnálja magától az ételt, ami olykor megtörténik, akkor szerintem kitűnő az étvágya.”⁵ – írta Ferenc József KatharinaSchrattnak 1893. július 9-én. Gabriele Praschl-Bichler „Erzsébet, a fitnesz és a fogyókúra királynője” című könyvében Erzsébet unokahúgától, Marie Larisch-Wallersee-től idéz: „Étteremben vacsoráztunk; újabb meglepetés a számomra: Sisi néni ebben a késő esti órában a sült csirkén kívül megevett egy olasz salátát, pezsgőt ivott és bekebelezett egy jó adag süteményt…”⁶

A német szakirodalomban pedig megtaláljuk a napi étkezési rutinját is: „…szívesen fogyasztott húst, mézet, vajas kenyeret, tojásrántottát, császármorzsát és sajtot… (utazásai során az állomásokon reggelire például) hideg vegyes hústálat vett magához, aztán panettonét, tejet… valamint különböző süteményeket (vagy) kávét, hozzá friss és forralatlan tejszínt, ugyanilyen tejet, mindegyiket jégbe hűtve, hideg sültet, jókora vesepecsenyét, őzgerincet… különböző vajas süteményeket… és mézet.”⁷

Az utolsó éveiben az udvarhölgyeként szolgáló Sztáray Irma grófnő visszaemlékezéseiben is találunk hasonló bejegyzéseket, és azt is megtudhatjuk, hogy mi volt Erzsébet kedvenc édessége, amit előszeretettel és gyakran fogyasztott:„A fagylalt különösen kedves csemegéje volt a királynénak, ki az étkezésben máskülönben is excentrikusnak mutatkozott. (…) A sülteket inkább hidegen szerette; az édességekből csak keveset engedett meg magának, mert félt a hízástól. Ez a szeszélyesség azonban, mi összefüggésben sem volt egészségével, mert nemegyszer, ha kedvet kapott reá, egy egész diner-t végigevett s ugyancsak jó étvággyal. Reggelijét, melyhez rendesen teát vagy tejet, vajat, tojást, hideg húst tálaltak, kilenc óra tájban végezte; ebédje öt, fél hatkor egy sült, zöldség és az elmaradhatatlan fagylalt volt.”⁸

A fagylalt mellett Erzsébet nagyon szerette a tejet és a tejtermékeket is.Az 1890-es években Schönbrunnban saját majorságot alakíttatott ki, és irányításával felolvasónőjét, Ferenczy Idát bízta meg. Ide előszeretettel vásárolt teheneket, akár utazásai során, szerte Európából:„Őfelségének rendkívül ízlik az itteni tej. Megkért hát engem és Berzeviczyt*, találnánk rá módot, hogy egy jó tehenet kapjunk schönbrunni tejgazdasága számára. (…) Nagy sokára aztán vettünk egy szép, hamvasszürke állatot, mellyel nemcsak mi, de a királyné is nagyon meg volt elégedve.”⁹ – idézem ismét Sztáray grófnőt, aki Aix le Bains-ban írta le a fenti sorokat.(*Berzeviczy Ádám, császári és királyi altábornagy, később Erzsébet királyné útimarsallja) Mindezek alapján látható, hogy Erzsébet egyáltalán nem utasította el az ételt, sőt, a fagylaltot és a süteményeket kifejezetten szerette, tehát esetében nem beszélhetünk az anorexia egyik tipikus tünetéről, a kalóriadús fogások elhagyásáról és ételek iránti érdeklődés elvesztéséről. Látható az is, hogy nem koplalt folyamatosan, hanem akkor kezdett szigorú diétákba, ha észrevette magán, hogy akár kicsit, akár nagyon, de gyarapodott a súlya, ezt napi méredzkedéssel ellenőrizte. Ilyenkor viszont nem volt ritka, hogy egész nap csak tejet és tejtermékeket, vagy éppen csak hat narancsot evett és közben, hogy a királyné főudvarmesterét, báró Nopcsa Ferencet idézzem:„Ő.F. szokás szerént sókat futkos. Ha nincs egyéb ugy az utczákon járkál.”¹⁰

Természetesen azt meg kell itt jegyeznem, hogy Erzsébet életmódja a legkevésbé sem követendő példa, hiszen az kétségtelen, hogy ennek köszönhetően alakult ki számos betegsége, így az ödéma, az isiász, és egyéb hasonló jellegű panaszok:„Gondolja csak, hogy Ő.F. az egész idő alatt lábát sem tette ki kertjéből. Gondolom hogy fájdalmai is vannak térdében vagy czombjaiban.”¹¹ Ennek következtében a királynét orvosai gyakran küldték különböző kúrákra, gyógykezelésekre, sőt, egy holland orvos, dr. Metzger egészen odáig ment, hogy kíméletlenül kijelentette, hogy ha Őfelsége ezt az életmódot folytatja, akkor rövid időn belül öregasszonnyá aszik. Ez a kijelentés az öregedéstől örökösen rettegő Erzsébet elevenébe talált: „…ismét rendszeresen és rendesen eszik, és nem éhezik többé, mint az utóbbi években mindig, csak azért, hogy megőrizze karcsúságát…”¹²

Fentebb említettem, hogy a királyné az 1870-es évektől versenyszerűen lovagolt, ebben az időben gyakran utazott ki Angliába és Írországba, hogy részt vegyen az ottani falkavadászatokon. Az angol és az ír terep híres volt a nehézségéről, ráadásul a hölgyek – így Erzsébet is – oldalnyeregben ülték meg a lovat, ami további kihívást jelentett. Ha Erzsébet valóban kórosan sovány lett volna, biztosan nem bírta volna a több órás feszített tempót lóháton, hiszen nem lett volna elegendő energiája és erőnléte hozzá. Az étkezési szokásairól ebből az időszakból is rendelkezünk információval: „Különösen fontos volt számára az erőleves. Két-három fontnyi feldarabolt húst egy ezüst présben átnyomtak, aztán erős húskivonatot főztek belőle. Mielőtt Erzsébet lovagolni indult, megivott egy csészével a marhahúsból, csirkéből, őzhúsból és fogolyból főzött esszenciából.”¹³

A forrásokban az is megtalálható, hogy a falkavadászatok alkalmával mindig vitt magával húst egy kis ezüst dobozban.

A kiváló állóképessége pedig nem csak a lovaglásban mutatkozott meg: „A szalon és a budoár között nyíló ajtón különféle torna-és sportszerek függtek. Épp akkor léptem be, mikor a gyűrűn felhúzódzkodott. Hosszú uszályos, fekete selyemruhát viselt, melyet csodálatos, fekete strucctollakkal ékes szegély díszített. Még soha nem láttam ilyen pompázatos öltözetben. A gyűrűn függeszkedve egészen fantasztikus benyomást keltett, akár egy különös lény, félig kígyó, félig madár. Hogy leereszkedjen, egy alacsonyan kifeszített kötélen kellett keresztülugrania. <Ez a kötél azért van- mondta-, hogy ne felejtsek el ugrani. Apám nagy vadász volt, s azt kívánta, hogy úgy tudjunk ugrani, mint egy zerge… Ha tudnák a főhercegnők, hogy ebben a ruhában tornáztam, bizony megrökönyödnének. De ezt most csak úgy hirtelen rögtönöztem, egyébként kora reggel vagy este végzem gyakorlataimat. Tudom én, mivel tartozik az ember a rangjának.>”¹⁴ Az idézet Erzsébet görög felolvasójától, Constantin Christomanostól származik, a királyné ekkor 55 éves volt!

Vizsgáljuk meg egy kicsit jobban a korábban említett testalkatát is! Fiatal asszonyként 172 centis magasságához 50 kg körüli súly és 50 cm-es derékbőség társult. Ez elsőre nagyon kevésnek tűnik, de vegyük figyelembe, mindezekhez ugyanekkor 85 cm körüli mellbőség társult, mely idősebb korára 90 cm-re nőtt, a derékbősége pedig 55-re, tehát a legkevésbé sem beszélhetünk ezek kapcsán csökkenő tendenciáról. A derékbőségének alakulásához pedig hozzá kell tennünk, hogy eleve egy magas, sudár testalkatú hölgyről beszélünk (ez genetikai adottság volt, testvérei is ilyen alkatúak voltak), akit fiatal kamasz kora óta erősen fűzőztek, ő pedig ezt a szokást később is megtartotta.

Előszeretettel állt az 1860-as években fényképezőgép elé, a képeken pedig megfigyelhető, hogy az arca kerek, telt, tehát nem az anorexiásokra jellemző beesett, csont és bőr arcot látunk, valamint ahol szabadon van a karja, látható, hogy bizony szép, telt karokkal volt megáldva.

Az 1860-as évek végétől Erzsébet többet nem ült fényképezőgép elé, de szemfüles fényképészek számos lesifotót készítettek róla. Az utolsó ilyen kép egy héttel a királyné halála előtt készült, ami ugyan nem a legjobb minőségű, de az tisztán kivehető, hogy a királyné arca itt sem betegesen sovány.

Fentebb olvashattuk, hogy az anorexia további jellegzetes tünete a drasztikus hajhullás. Erzsébet királynét egész életében gyönyörű hajkorona jellemezte, 1875-ben, mikor egy lovasbaleset során leesett a lóról, haja fogta fel az ütést, tehát ennek köszönhette, hogy nem szenvedett nagyobb sérülést. Görög felolvasója, Constantin Christomanos, és udvarhölgye, Sztáray Irma grófnő is látta őt kibontott hajjal, mindkettejük állítása szerint Erzsébet haja utolsó évtizedeiben is hosszú és dús volt.

Tehát mi a konklúzió? Erzsébet valószínűleg nem a szó szoros értelmében szenvedett anorexiától, inkább annak mentális tüneteit mutatta. Például kísérete szerint gyakran volt ideges, nyugtalan, ezen tünetek tipikus jellemzői e betegségnek. Viszont bulimiáról sehol, egyetlen hiteles szakirodalmi forrásban sem olvashatunk Erzsébet esetében, csak a bulvársajtóban. Valószínűleg az, hogy ez mégis sokszor felmerül, ha néhai királynénkról van szó, annak az eredménye, hogy gyakran állítják párhuzamba az életét Diana walesi hercegnéével, aki saját bevallása szerint szenvedett ettől a betegségtől, és emiatt a két életút történései sokszor egymásba mosódnak.

Vas Viktória kosztümös tárlatvezető

¹Olivia Elias: What is Anorexia Nervosa?https://openlab.citytech.cuny.edu/oelias-escalante-eportfolio/files/2020/05/Abnormal-Psychology-Eating-Disorders.pdf

²David M. Garner: Pathogenesis of anorexia nervosa. In: Science and Practice Vol. 341, 1993. június 26.

³Arthur Hamilton Crisp: Anorexia Nervosa: LetMe Be. Lawrence Erlbaum Assiociates Ltd. Publishers, 1995.)

⁴Ferenc József leveléből Katharina Schratt-hoz, 1897. június 11., idézi: Gabriele Parschl-Bichler: Erzsébet, a fitnesz és a fogyókúra királynője. GABO Kiadó, Budapest, 2002.

⁵Gabriele Praschl-Bichler: Erzsébet, a fitnesz és a fogyókúra királynője. GABO Kiadó, Budapest, 2002.

⁶Gabriele Praschl-Bichler: Erzsébet, a fitnesz és a fogyókúra királynője. GABO Kiadó, Budapest, 2002.

⁷Ingrid Haslinger (1998): Tafeln mit Sisi. Rezepte und Eßgewohnheitender Kaiserin Elisabeth von Österreich. Wien, München 1998.

⁸Sztáray Irma: Erzsébet királyné kíséretében. GABO Kiadó, Budapest, 2015.

⁹Sztáray Irma: Erzsébet királyné kíséretében. GABO Kiadó, Budapest, 2015.

¹⁰Tolnayné Kiss Mária, Hegedős Mária (szerk.): „Sirály vagyok, sehová se való…” Útközben Erzsébet királynéval. Argumentum Kiadó, Budapest, 1998.

¹¹Tolnayné Kiss Mária, Hegedős Mária (szerk.): „Sirály vagyok, sehová se való…” Útközben Erzsébet királynéval. Argumentum Kiadó, Budapest, 1998.

¹²Gróf Corti Egon Cäsar: Erzsébet. Révai Kiadás, Budapest, 1935.

¹³Chris Stadtlaender: Sisi császárné titkos szépségreceptjei. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1996.

¹⁴Chris Stadtlaender: Sisi császárné titkos szépségreceptjei. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1996.

Felhasznált irodalom:

BrigitteHamann: Erzsébet királyné. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988.

BrigitteHamann: Kedves jó barátném! Ferenc József levelei Schratt Katalinhoz. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2009.

Chris Stadtlaender: Sisi császárné titkos szépségreceptjei. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1996.

Czédly Mónika divattervező: szóbeli közlés Erzsébet királyné ruháinak méreteiről. 2020. október 26.

F. Dózsa Katalin: Sisi-legendák. Kossuth Kiadó Zrt., Budapest, 2016.

GabrieleParschl-Bichler: Erzsébet, a fitnesz és a fogyókúra királynője. GABO Kiadó, Budapest, 2002.

Jean desCars: Ferenc József és Sisi. Helikon Kiadó, Budapest, 2019.

Katrin Unterreiner: Sisi: Myth and Truth. Verlag Christian Brandstätter, Wien, 2005.

Káli-Rozmis Barbara: A tudatosan éhező Erzsébet császárné kedvenc desszertjei. 2017.03.07., A Tudatos Magazin. http://tumag.hu/content/tudatosan-éhező-erzsébet-császárné-kedvenc-desszertjei

Káli-Rozmis Barbara: Erzsébet királyné magyar gazdasága és magyaros szobái Bécsben. 2020. november 22., Patreon. https://www.patreon.com/posts/erzsebet-magyar-44181900

Marie Louise von Larisch-Moennich: Sisi udvarában.„A múltam” emlékiratok. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2017.

Sztáray Irma: Erzsébet királyné kíséretében. GABO Kiadó, Budapest, 2015.

Tolnayné Kiss Mária (szerk.): Egy udvarhölgy naplójából. Festetics Mária grófnő, udvarhölgy naplójának Budán és Gödöllőn papírra vetett részei. Gödöllői Királyi Kastély, Gödöllő, 2009.

Tolnayné Kiss Mária, Hegedős Mária (szerk.): „Sirály vagyok, sehová se való…” Útközben Erzsébet királynéval. Argumentum Kiadó, Budapest, 1998.