Deák Ferenc a reformkor és a dualizmus időszakában kulcsszerepet játszott a magyar politikai életben. Mértékadó, megfontolt bölcsességét hazája szolgálatába állította.

Deák 1803. október 17-én született Söjtörön, ahol családjának birtoka volt a környéken, és kúriájuk gr. Festetics Sándor söjtöri kastélyához közel.[1] Söjtöri kastélyukban töltötte gyermekkorát Festetics Mária grófnő, aki már fiatal korától ismerte a politikust. Erzsébet királyné udvarhölgye naplójában sokszor írt a számára nagyon kedves államférfiról: „Mennyi jót tett velem az én öreg barátom! Hányszor vigasztalt, tanított, bátorított, ô tanított meg gondolkodni és – ó! mindig és mindenkor csak szeretetet kaptam tőle!”[2]

A grófnő udvarhölgyi szolgálata idején is, ha csak tehette, meglátogatta „öreg barátját” a budapesti Angol Királynő Szállodában, Deák hosszú évtizedeken át ott lakott. „Nála a régi, hajdani söjtöri önmagam lehetek, és beszélhetünk fenntartás nélkül egymással, ahogy a szívünk diktálja!”[3]

Minden beszélgetésüket igyekezett feljegyezni: „Szeretetreméltó, meggondolt, komoly szavai, becsületes, bölcs tanácsai áldásként hatottak szívemre, úgyszólván szellemi végrendeletének éreztem. (…) Legyen ez lényének és szép alapelveinek tanúbizonysága: „Tudja gyermekem, mindenért hálásnak kell lennünk Istennek, amit ad vagy ránk mér. Az ember ne hagyja magát senki által befolyásolni, és mindig csak az igaz úton járjon. Különösen két adománya van a Teremtőnek, amiért sohasem lehetünk elég hálásak. Ez pedig a vidámság és a gyermeki kedély. Önnek mind a kettő megadatott. Őrizze meg őket, amilyen soká csak lehetséges, mert csakis addig lehet megelégedett és boldog. Ön jó gyermek, sikerülni fog.” – mondta meghatottságtól remegő hangon, majd megáldott, a kereszt jelét rajzolva a homlokomra. Könnyezni kezdtem és megcsókoltam tiszteletre méltó kezét. „Kis kedves, az Isten áldjon.”[4]

Sokszor beszélgettek Erzsébet királynéról. Deák nemcsak csodaszépnek tartotta, hanem lebilincselte „tiszta, nemes lénye (…) Így mondja: Olyan, mint egy liliom.”[5] Egy másik alkalommal, amikor az udvarhölgy a királyné üdvözletét és betegsége miatti sajnálatát tolmácsolta, Deák ezt mondta Erzsébetről: „áldott jó szíve van – az Isten aldja őtet – kérem tédje lábához hálás köszönetemet”[6]

Deák az 1870-es évek elejétől egyre súlyosbodó szívbetegségben szenvedett, és Festetics grófnő nagyon aggódott érte. „Mindig oly nehéz szívvel indulok látogatására. Hozzá kell szoknom a gondolathoz, hogy el fogom veszíteni barátomat. Mi lesz azután nélküle? A tanácsai nélkül, a szelíden megbékítő, majd bátorító, elismerő szavai, a barátsága nélkül ebben a magányos, hideg világban?”[7]

Deák Ferenc 1876. január 28-án távozott az élők sorából, halála mélyen megrendítette az udvarhölgyet, aki naplójában így búcsúzott tőle: „Mennyi mindent köszönhetek neki! Mióta csak emlékezni tudok, jó voltál hozzám, a gyermekhez, a nevető és síró fiatal leányhoz, a kis és „nagy hölgyhöz” – így szólított, mióta udvarhölgy vagyok. Mindig azt adtad nekem, amire a legnagyobb szükségem volt: tanácsot, vigaszt, jó meleg szavakat, megbékélést. Mindig megmutattad a helyes utat, megtanítottál arra, hogy a hibát magamban is keressem, türelemre intettél, jó és nemes dolgokra tanítottál. (…) Segítettél értelmes életem kibontakozásában, tiszteletet ébresztettél bennem a nagyság iránt. – Megérdemlem-e azt a sok jót, amit velem tettél? Igen! Hűségesen és hűségben fogom az ügyet szolgálni, a te célodat, utolsó leheletemig, irántad való hálából, – én drága barátom, Isten veled!”[8]

A haza bölcsét a Magyar Tudományos Akadémia épületének oszlopcsarnokában ravatalozták fel. Erzsébet királyné személyesen vitte el koszorúját, gróf Festetics Mária grófnő és báró Nopcsa Ferenc főudvarmester kíséretében. Az udvarhölgy részletesen leírta a fájdalmasan szép jelenetet: „hogyan is álmodhattam volna akkor az egyszerű, vidéki környezetben – Söjtörön eltemetkezve –, hogy én leszek az a kiválasztott, akinek majd megadatik, hogy jelen lehessen annál a komoly és nagy pillanatnál, amikor egy királyné a nagy halottat az egész világ elött megrázó módon megtiszteli. (…) – Jan. 31-én du. 4 órakor érkezett Ő Felsége a királyné – Nopcsa és az én kíséretemben az Akadémiára, ahol Deák Ferencet felravatalozták. (…) Itt feküdt ő a gyertyák fényében, ez a kedves, öreg ember! Sápadt arca még halálában is hatalmas nagyszerűséggel emelkedett ki a fekete környezetből, magán hordva a nyugalom és a béke megrázó kifejezését. A császárné talpig feketében, mint a gyász géniusza – aki megható volt a maga kedvességével és bájával –, nem tudta a pompás, nehéz koszorút megemelni. Megragadtam hát, valóban reszkető kézzel, míg Ô lassan lépdelt a lépcsőn felfelé! Veleszületett szerénységével és alázatával a halál hatalma elött halkan azt mondta: „talán csak ide tégyük a felső lépcsőre.” – „Óh nem – Felséged – ezt a koszorút – már csak egy hely illet.” Ekkor az én segítségemmel a nehéz koszorút – gyengéden a koporsóra helyeztük. Ezután fordult meghatott arccal a halott felé és a könnyek végiggördültek arcán. Meghajtotta fejét és a földre akart térdelni. Ekkor valaki imazsámolyt tolt eléje, és Ô hosszú percekig elmerült imájában. Majd felemelkedett és mélyen megrendülve, szinte suhanva távozott! A függöny legördült és fekete ráncaiban eltemetődött Magyarország történelmének egyik nagyon értékes korszaka. Szó sem jött ajkunkra, míg vissza nem értünk a várba. Én azonban ugyanazzal a hintóval visszamentem, mivel a koszorú szalagjának a csokra kioldódott és ezt meg kellett igazítanom. Hiszen ez volt az utolsó, amit még érte tehettem. (…)”[9]

E megható történelmi pillanatról több illusztráció született, ezek közül a legjelentősebb Zichy Mihály: Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál (1876) című hatalmas méretű festménye, mely a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona, és a Gödöllői Királyi Kastély állandó kiállításának egyik kiemelkedő darabja.

Kaján Marianna

[1] A Deák-kúria ma múzeum, az egykori Festetics-kastélyban működik a település általános iskolája, amely Deák Ferenc nevét viseli.

[2] Gödöllő, 1872. november 23.

[3] (Buda), 1872. október 21.

[4] Gödöllő, 1872. dec. 30.

[5] Buda, 1872. okt. 21.

[6] (Gödöllő), 1872. december 15.

[7] Gödöllő, 1872. december 15.

[8] Buda, 1876. január 30.

[9] Buda, 1876. február 1.

Felhasznált forrás:

Egy udvarhölgy naplójából. Festetics Mária grófnő, udvarhölgy naplójának Budán és Gödöllőn papírra vetett részei. A naplórészleteket fordította, bevezetővel, elő- és utószóval, valamint összekötő szöveggel ellátta Tolnayné Kiss Mária, Gödöllői Királyi Kastély, Gödöllő, 2009.

Erzsébet királyné szívesen olvasta magyar költők, írók műveit, főleg a korszak legnépszerűbb regényírójának, Jókai Mórnak a regényeit. Jókai Az élet komédiásai című regényét 145 éve, 1876. január 30-án személyesen adta át a királynénak a budai palotában. A regény egyik kötete a Gödöllői Királyi Kastélymúzeum gyűjteményét gazdagítja.

A Gödöllői Királyi Kastély Múzeum gyűjteménye 2019 őszén egy kuriózumnak számító műtárggyal gazdagodott. A 21. Szegedi Könyvárverésen sikerült megvásárolni Jókai Mór: Az élet komédiásai című, 1876-ban megjelent regényének II. kötetét (III-IV. könyv), Erzsébet királyné egykori könyvtárának egyik példányát.

A könyv egyedi, kék selyemripsz kötéssel Méhner Vilmos budapesti könyvkötészetében készült, aranyozott „Erzsébet királynénak” felirattal, fölötte királynéi koronával díszítve, aranyozott élmetszéssel. A könyv előzéklapja fehér selyemmel díszített.

A magyar nép iránti erős rokonszenv hatására Erzsébet királyné megtanult magyarul, és szívesen olvasta magyar szerzők műveit. Jókai Mór regényei körül a Kárpáthy Zoltán volt a kedvence. A neves író több alkalommal részesült abban a megtiszteltetésben, hogy fogadta őt Erzsébet a budai várpalotában, első alkalommal 1869. április 11-én. Jókai ekkor a Szerelem bolondjai című regényét vitte el személyesen a királynénak.

A korabeli források szerint Jókai a későbbiekben is rendszeresen maga adta át újabb és újabb regényeit Erzsébetnek. Így történt ez 1876. január 30-án is, amikor újra a budai várban fogadta a királyné az elismert írót, aki az Athenaeum Könyvkiadó gondozásában megjelent Az élet komédiásai című legújabb három kötetes regényét – Erzsébet családi színeivel díszítve: kék selyem kötésben és díszes fehér színű tokban – adta át a felséges asszonynak. E regényt előszavában a királynénak ajánlotta: „Ő császári és királyi Felségének Erzsébet ausztriai császárnénak, Magyarország koronás királynéjának legmagasabb kegyteljes engedelmével legmélyebb hódolattal ajánlja a szerző.”

Erzsébet lakosztályában fogadta az írót, a királyné az ekkor két napja elhalálozott Deák Ferencet gyászolta. Jókait is előre figyelmeztették, hogy ne díszruhában, hanem egyszerű ruhában jelenjen meg. „Ő Felsége sima fekete ruhát viselt egyszerű dísszel s lábainál fehér newfoundlandi kutyája feküdt. A királyné első szava az volt: »Lássa, minő szomorú napokra jutottunk.« Aztán beszélt Deákról, ki oly sokat szenvedett, kérdezősködött utolsó napjairól s halálát pótolhatatlan veszteségnek mondta. Csak aztán tért át a regényre, melynek ajánlását elfogadta; kérdé, mennyi idő alatt ír egy ilyen regényt, s a könyvet kivéve tokjából, megígérte, hogy el fogja olvasni.”– írta a Fővárosi Lapok 1876. február 8-án.

A szövevényes, sokszereplős regény – melynek főszereplője Zárkány Napóleon – megjelenésekor nagy feltűnést keltett, mert Jókai kétféle befejezést írt: egy tragikust és egy megnyugtató, boldog befejezést. A mű utolsó mondata így hangzik: „A tisztelt olvasó és olvasónő tetszésére bízzuk, hogy válassza a két változat közül azt, amelyik a kedélyéhez jobban illik.”

A királyné halála után budai várbeli lakosztályának könyvtárából Mária Valéria főhercegnő ajándékaként 219 db könyv az Erzsébet Királyné Emlékmúzeumba, a királyné dolgozószobájának könyvespolcaira került, többek között Petőfi Sándor, Arany János, Vörösmarty Mihály, Kisfaludy Károly, Jókai Mór művei. A Gödöllői Királyi Kastély Múzeum gyűjteményét gazdagító kötetben megtalálható több helyen is az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum pecsétje és leltári száma. A budai palota súlyos bombázásokat szenvedett el a II. világháború során. Az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum gyűjteményének nagy része is ekkor semmisült meg vagy tűnt el, így Jókai Mór: Az élet komédiásai című regényének második kötete is valószínűleg 1945-ben került ki a gyűjteményből, és az utókor szerencséjére átvészelte a háborús eseményeket.

Kaján Marianna muzeológus