A Gödöllői Királyi Kastély déli épületszárnyait 2009–2010 között európai uniós forrásból restaurálták. Ekkor újult meg a Rudolf-szárny – lovarda – istállók által határolt udvari rész, az ún. Schimmelhof is. A felújítás megkezdése előtt felhívást tettünk közzé, hogy keressük a lószobrot, de érdemleges információt nem kaptunk.

2010 novemberében a Schimmelhof felújításakor az udvart talajradarral átvizsgáltattuk. 1–1,5 m közötti mélységben átvizsgálták az egész udvart, de nem akadtak a lószobor nyomára.

A kedvenc ló emlékét őrző szépen kifaragott ágaskodó lószobor méltó dísze volt a legdélebbi szárny és az Istálló-Lovarda által közbezárt udvarnak. Állítólag amikor 1866-ban Erzsébet először Gödöllőn járt, érdeklődve nézte meg a híres ló szobrát. Aztán pár év múlva, amikor egyre több időt töltött a kastélyban a lovakat és a lovaglást kedvelő királyné, számára nemcsak fedett verandát, hanem fedett folyosót is tervezett Ferdinand Kirschner neves bécsi építész. A folyosó, az ún. Wanderbahn a Lovarda és az Istállók felé elágazott, és szépen megkerülte Schimmel szobrát. Az 1896-ban megjelent Ripka Ferenc: Gödöllő, a királyi család otthona című könyvben lévő fényképen jó látszik a magas talapzaton álló szobor és mögötte a borostyánnal dúsan befuttatott fedett folyosó.

Erzsébet királyné halála után a verandával együtt valószínűleg a folyosót is elbontották, ekkor a lószobrot körbeépítették valamelyik építmény szép, apácarácsos léceivel, tetőzetet is kapott, így már nem volt annyira kitéve az időjárás viszontagságainak. A rácsozatos fülke és a szobor a helyén állt még a Horthy-korszakban is. Több fényképet ismerünk róla az 1930-40-es évekből, aztán 1945 után eltűnt.

2011 őszén, az ún. nyári lovarda területén, a Kocsiszín épületével szemben, az út melletti harckocsi-szerelőakna elbontásakor, melyet még a szovjetek építettek, több szobordarabbal együtt előkerült a lószobor törzse. A betonból készült szerelőakna alapjának megerősítésére használták fel a különböző szobortöredékeket. A lószobor-töredék anyaga sóskúti durva mészkő,ezt az anyagot használták a kastély épületén több helyen, ebből készültek például a megmaradt kerti szobrok, illetve a kastély főhomlokzatát és díszudvari homlokzatát díszítő faragványok is.

2014 nyarán Gönczi Tibor, a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. akkori ügyvezető igazgatója megbízta a gödöllői Varga Zoltán Zsolt restaurátor művészt és Bíró János szobrászművészt, hogy a megtalált szobortöredék és a megmaradt fotók segítségével mintázzák meg újra a lószobrot.

A mintázáshoz felhasználták az eredeti szobortöredéket, amely arányaival és tömegével nagy segítséget jelentett. Az eredeti töredéket pozícióba állították, vasszerkezettel támasztották alá, majd következett a hiányok, többek között a sásköteg, a végtagok, nyak-és fejrész megformázása agyagból. Az idő rövidsége miatt az öntéshez szükséges szilikon-formákat közvetlenül az agyagszoborról vették le. A kiöntött részeket összeillesztették, eltüntették a fugákat. A fotókon a restaurátorok észrevették, hogy a bal első lábon javítás nyoma látható, valamint az is kiderült, hogy a ló mellső lábai eredetileg is csapolva voltak, így az új szobornál is csapolást alkalmaztak.

A szobor és talapzata tercitből készült, a műkő anyaga színtelen mészkő zúzalék, hozzá kevert dán fehér cementtel.A talapzat teljes rekonstrukciójához csupán fényképek álltak a rendelkezésre. A restaurátorok egy 1:4 arányú makettet készítettek, ennek alapján a posztamens lábazatát és a fedlapot a restaurátorok, míg a körtetagos középrészt id. és ifj. Manhertz Mátyás mintázta meg, majd ezt is kiöntötték műkőből.

Miután a helyszínen elkészült a szobor vasbeton alapozása, ráhelyezték a talapzatot. A fedlapra állították rá az ágaskodó lószobor törzsét, a fejet és a mellső végtagokat külön rögzítették.

Az avatási ünnepségre 2014. október 11-én került sor. Beszédet mondott Gönczi Tibor, a kastély akkori ügyvezető igazgatója és Dr. Gémesi György Gödöllő város polgármestere is. A szobor azóta is a Schimmelhof ékköve, amely a tárlatvezetéssel látogatható Lovardán keresztül közelíthető meg.

Schimmelről egy anekdota is fennmaradt, melyet Odrobenyák János könyvében olvashatunk:
„A gróf valahányszor télre Bécsbe utazott, kedves szürke lovát az otthon maradt udvari személyzet illetőleg a tisztség különös figyelmébe ajánlotta, sőt távoztakor azt mondta, hogy aki e szürke paripa elvesztét neki hírül adja, az őt nagyon megszomorítja s a gróf kegyét eljátssza. A szürke paripáról időnként jelentést kellett Bécsbe küldeni. A paripa azonban örökéletű mégsem lehetett s végre mégis megdöglött. Gödöllőn ez oly rémülést idézett elő a gróf emberei között, hogy nem volt köztük egy sem, ki elég bátorsággal bírt volna e hírt a kegyes grófnak tudomására hozni, mindenki félt a kegyvesztéstől. Egy azonban végre mégis találkozott, aki elég merész volt Bécsbe a grófhoz felutazni, s midőn egyetsmást a gróf kikérdezett tőle, elkezdé:
- Hja a Schimmel, a Schimmel …
- Mi, talán beteg? - kérdé a gróf.
- Hja a Schimmel, a Schimmel!!
- Megdöglött?? - kérdé újra a gróf.
Alighogy kimondta e szót a gróf, a küldött hirtelen közbevág:
- Nem én mondtam, hogy a Schimmel megdöglött, maga a gróf úr mondotta; tehát én a gróf urat sem meg nem szomorítottam, sem kegyvesztésbe nem esthetem.”

Elárulunk egy titkot!

A Schimmel szobor talpazatába 2014-ben elrejtettünk egy időkapszulát. Az időkapszulában elhelyeztünk egy díszes oklevelet, melyen olvasható a lószobor rövid története, a szobor újra felállításában közreműködők névsora, valamint egy pendrive, rajta a kastély épületét, parkját, kiállításait, és a 2014-es év kastélybeli eseményeit bemutató digitális fotókkal.

Írta: Kaján Marianna, muzeológus

ÚSZÁS

Az orvosok már az 1820-30-as években rájöttek, hogy az egészség megőrzésére és sok betegségre hatásos a gyógyvíz, a fürdőzés és az úszás. Az olykor több hétig elhúzódó kezelések, gyógyvíz ivó-kúrák sokáig csak a felső társadalmi réteg számára voltak elérhetőek, majd idővel a polgárság számára is. A 19. században az Osztrák–Magyar Monarchia területén számos fürdőhely indult virágzásnak, pl. Abbázia, Ischl, Karlsbad, majd éppen Erzsébet királyné látogatásának hatására Herkulesfürdő és Bártfafürdő. Európa legismertebb fürdőhelyei ekkor: Nizza, Cap Martin, Mentone, San Remo, Bad Kissingen, Bad Gastein, Wiesbaden, Meran vagy az angliai Bath és Cromer.

Erzsébet királyné sportos életmódjához hozzátartozott, hogy nagyon jól úszott. A possenhofeni családi kastély, ahol sok időt töltött gyermekkorában, a Starnbergi-tó partján található, ahol kitűnő lehetősége nyílt megtanulni úszni.[1]

Az újságok az 1870-es évektől egyre részletesebben írtak a királyné életéről, és nemcsak magyarországi tartózkodásairól, hanem egyre részletesebben külföldi utazásairól is. Erzsébet sokfelé járt gyógykúrán, fürdőkúrán. Szívesen választott olyan szállodákat, ahol volt úszómedence, és olyan helyeket, ahol úszhatott a tengerben, amit nagyon kedvelt. Megmártózott a tengerben Velencében, Franciaországban, Angliában, és Korfun, ahol az Achilleion nevű kastélya előtti tengerparton külön fürdőhelyet alakítottak ki számára.

Női fürdőruhák, 1870-80-as évek forrás: Pinterest

„A tenger az én gyóntató atyám, amit naponta fel kell keresnem. Újra fiatallá tesz, mert minden idegent kigyomlál belőlem, és azokat a gondolatokat osztja meg velem, amelyek csak a halhatatlan ifjúságé. A tenger maga nem tud meghalni, és ezért mindent megfiatalít maga körül. Ebből ered az én egész bölcsességem.”[2] 

A tenger közelsége miatt választotta úticéljának a franciaországi Sassetot települést is, ahol nemcsak lovagolt, hanem a tengerben is fürödhetett. „Ma igen csendes a tenger, uszom, különben csak fürdöm, mert a part igen rossz és kavicsos. … Eleinte engem zavarba hozott mindenkivel fürödni, de most megszoktam.”[3] – írta fiának, Rudolf trónörökösnek Bécsbe Sassetot-ból 1875. augusztus 19-én. A források szerint Erzsébet a Petites Dalles nevű kavicsos part-szakaszon fürdött több alkalommal a tengerben. Sassetot-i tartózkodásáról a Vasárnapi Ujság egy párizsi lap cikkét jelentette meg: „Őfelsége minden reggel és pedig a dagály után 8 és 12 óra közt megy a fürdőbe. Számára a parton egy kis csarnok van építve, mely egy előszobácskából, két kis hiányosan bútorozott öltöző és vetkező teremből áll; ezek mellett közvetlen van egy még kisebb kabin a kíséret számára, mely rendesen két-három udvarhölgyből s néhány komornából áll. A királyné fürdői öltözete a lehető legegyszerűbb s csaknem mindig ugyanaz: fehér szegéllyel ellátott veres, néha fekete öltöny, mely bő, s egész a földig, karján egész a kéz-csuklóig ér; arcát nagy karimájú szalmakalap árnyékolja. A kabinból a tengerig egyszerű fehér barchelt köpenyben megy a királyné, melyet a fürdőbe lépéskor egy udvarhölgy vállairól levesz, kijövetekor pedig újra ráborít. Lassan és méltósággal megy a fürdőig s bír annyi önuralommal, hogy sem sikoly, sem bármi mozdulat által nem mutatja ki azt a sajátságos érzést, melyet mindenki érez, midőn a vízbe lép. Ha a tenger csendes, akkor egy darabig úszik, midőn is angol úszómestere mindig mellette van.”[4]

Sassetot, Petites Dalles 1899 körül, képeslap forrás: internet

Az emberek sok esetben tolakodóan kíváncsiak voltak a királyné tengeri fürdőzésére, és messziről távcsövekkel figyelték. Így történt ez az angliai Wight szigeten, Ventnor városának tengerpartján 1874 augusztusában, ahol Erzsébet kedves cselhez folyamodott: “Míg fürdöm, Festetics Mária és egy másik asszony is bent van a vízben, hogy a parti bámészkodók és a magaslatról nézelődők ne tudhassák, melyik vagyok én. Szokásom ellenére világos flanelben fürdőm.”[5]

Sassetot, Petites Dalles napjainkban forrás: internet

Kaján Marianna történész-muzeológus

[1] Gabrielle Praschl-Bichler: Sisi, a fitnesz és a fogyókúra királynője. Budapest, 2002. 151. p.

[2] Konstantinos Christomanos: Naplójegyzetek. Szépmíves Kiadó, 2009. 144. p.

[3] Drága Rudolf! Ferenc József és Sisi levelei fiukhoz. Szépmíves Kiadó, 2019. 170. p. A Normandiában található Sassetot-le-Mauconduit település gyönyörű kavicsos part-részei a Grandes Dalles és a Petites Dalles.

[4] Vasárnapi Ujság, 1875. augusztus 29. 556. p. Sassetot-ban súlyos lovasbaleset érte Erzsébet királynét, de szerencsére hamar felépült.

[5] Hamann, Brigitte: Erzsébet királyné. Budapest, 1988. 324. p.