Deák Ferenc a reformkor és a dualizmus időszakában kulcsszerepet játszott a magyar politikai életben. Mértékadó, megfontolt bölcsességét hazája szolgálatába állította.

Deák 1803. október 17-én született Söjtörön, ahol családjának birtoka volt a környéken, és kúriájuk gr. Festetics Sándor söjtöri kastélyához közel.[1] Söjtöri kastélyukban töltötte gyermekkorát Festetics Mária grófnő, aki már fiatal korától ismerte a politikust. Erzsébet királyné udvarhölgye naplójában sokszor írt a számára nagyon kedves államférfiról: „Mennyi jót tett velem az én öreg barátom! Hányszor vigasztalt, tanított, bátorított, ô tanított meg gondolkodni és – ó! mindig és mindenkor csak szeretetet kaptam tőle!”[2]

A grófnő udvarhölgyi szolgálata idején is, ha csak tehette, meglátogatta „öreg barátját” a budapesti Angol Királynő Szállodában, Deák hosszú évtizedeken át ott lakott. „Nála a régi, hajdani söjtöri önmagam lehetek, és beszélhetünk fenntartás nélkül egymással, ahogy a szívünk diktálja!”[3]

Minden beszélgetésüket igyekezett feljegyezni: „Szeretetreméltó, meggondolt, komoly szavai, becsületes, bölcs tanácsai áldásként hatottak szívemre, úgyszólván szellemi végrendeletének éreztem. (…) Legyen ez lényének és szép alapelveinek tanúbizonysága: „Tudja gyermekem, mindenért hálásnak kell lennünk Istennek, amit ad vagy ránk mér. Az ember ne hagyja magát senki által befolyásolni, és mindig csak az igaz úton járjon. Különösen két adománya van a Teremtőnek, amiért sohasem lehetünk elég hálásak. Ez pedig a vidámság és a gyermeki kedély. Önnek mind a kettő megadatott. Őrizze meg őket, amilyen soká csak lehetséges, mert csakis addig lehet megelégedett és boldog. Ön jó gyermek, sikerülni fog.” – mondta meghatottságtól remegő hangon, majd megáldott, a kereszt jelét rajzolva a homlokomra. Könnyezni kezdtem és megcsókoltam tiszteletre méltó kezét. „Kis kedves, az Isten áldjon.”[4]

Sokszor beszélgettek Erzsébet királynéról. Deák nemcsak csodaszépnek tartotta, hanem lebilincselte „tiszta, nemes lénye (…) Így mondja: Olyan, mint egy liliom.”[5] Egy másik alkalommal, amikor az udvarhölgy a királyné üdvözletét és betegsége miatti sajnálatát tolmácsolta, Deák ezt mondta Erzsébetről: „áldott jó szíve van – az Isten aldja őtet – kérem tédje lábához hálás köszönetemet”[6]

Deák az 1870-es évek elejétől egyre súlyosbodó szívbetegségben szenvedett, és Festetics grófnő nagyon aggódott érte. „Mindig oly nehéz szívvel indulok látogatására. Hozzá kell szoknom a gondolathoz, hogy el fogom veszíteni barátomat. Mi lesz azután nélküle? A tanácsai nélkül, a szelíden megbékítő, majd bátorító, elismerő szavai, a barátsága nélkül ebben a magányos, hideg világban?”[7]

Deák Ferenc 1876. január 28-án távozott az élők sorából, halála mélyen megrendítette az udvarhölgyet, aki naplójában így búcsúzott tőle: „Mennyi mindent köszönhetek neki! Mióta csak emlékezni tudok, jó voltál hozzám, a gyermekhez, a nevető és síró fiatal leányhoz, a kis és „nagy hölgyhöz” – így szólított, mióta udvarhölgy vagyok. Mindig azt adtad nekem, amire a legnagyobb szükségem volt: tanácsot, vigaszt, jó meleg szavakat, megbékélést. Mindig megmutattad a helyes utat, megtanítottál arra, hogy a hibát magamban is keressem, türelemre intettél, jó és nemes dolgokra tanítottál. (…) Segítettél értelmes életem kibontakozásában, tiszteletet ébresztettél bennem a nagyság iránt. – Megérdemlem-e azt a sok jót, amit velem tettél? Igen! Hűségesen és hűségben fogom az ügyet szolgálni, a te célodat, utolsó leheletemig, irántad való hálából, – én drága barátom, Isten veled!”[8]

A haza bölcsét a Magyar Tudományos Akadémia épületének oszlopcsarnokában ravatalozták fel. Erzsébet királyné személyesen vitte el koszorúját, gróf Festetics Mária grófnő és báró Nopcsa Ferenc főudvarmester kíséretében. Az udvarhölgy részletesen leírta a fájdalmasan szép jelenetet: „hogyan is álmodhattam volna akkor az egyszerű, vidéki környezetben – Söjtörön eltemetkezve –, hogy én leszek az a kiválasztott, akinek majd megadatik, hogy jelen lehessen annál a komoly és nagy pillanatnál, amikor egy királyné a nagy halottat az egész világ elött megrázó módon megtiszteli. (…) – Jan. 31-én du. 4 órakor érkezett Ő Felsége a királyné – Nopcsa és az én kíséretemben az Akadémiára, ahol Deák Ferencet felravatalozták. (…) Itt feküdt ő a gyertyák fényében, ez a kedves, öreg ember! Sápadt arca még halálában is hatalmas nagyszerűséggel emelkedett ki a fekete környezetből, magán hordva a nyugalom és a béke megrázó kifejezését. A császárné talpig feketében, mint a gyász géniusza – aki megható volt a maga kedvességével és bájával –, nem tudta a pompás, nehéz koszorút megemelni. Megragadtam hát, valóban reszkető kézzel, míg Ô lassan lépdelt a lépcsőn felfelé! Veleszületett szerénységével és alázatával a halál hatalma elött halkan azt mondta: „talán csak ide tégyük a felső lépcsőre.” – „Óh nem – Felséged – ezt a koszorút – már csak egy hely illet.” Ekkor az én segítségemmel a nehéz koszorút – gyengéden a koporsóra helyeztük. Ezután fordult meghatott arccal a halott felé és a könnyek végiggördültek arcán. Meghajtotta fejét és a földre akart térdelni. Ekkor valaki imazsámolyt tolt eléje, és Ô hosszú percekig elmerült imájában. Majd felemelkedett és mélyen megrendülve, szinte suhanva távozott! A függöny legördült és fekete ráncaiban eltemetődött Magyarország történelmének egyik nagyon értékes korszaka. Szó sem jött ajkunkra, míg vissza nem értünk a várba. Én azonban ugyanazzal a hintóval visszamentem, mivel a koszorú szalagjának a csokra kioldódott és ezt meg kellett igazítanom. Hiszen ez volt az utolsó, amit még érte tehettem. (…)”[9]

E megható történelmi pillanatról több illusztráció született, ezek közül a legjelentősebb Zichy Mihály: Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál (1876) című hatalmas méretű festménye, mely a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona, és a Gödöllői Királyi Kastély állandó kiállításának egyik kiemelkedő darabja.

Kaján Marianna

[1] A Deák-kúria ma múzeum, az egykori Festetics-kastélyban működik a település általános iskolája, amely Deák Ferenc nevét viseli.

[2] Gödöllő, 1872. november 23.

[3] (Buda), 1872. október 21.

[4] Gödöllő, 1872. dec. 30.

[5] Buda, 1872. okt. 21.

[6] (Gödöllő), 1872. december 15.

[7] Gödöllő, 1872. december 15.

[8] Buda, 1876. január 30.

[9] Buda, 1876. február 1.

Felhasznált forrás:

Egy udvarhölgy naplójából. Festetics Mária grófnő, udvarhölgy naplójának Budán és Gödöllőn papírra vetett részei. A naplórészleteket fordította, bevezetővel, elő- és utószóval, valamint összekötő szöveggel ellátta Tolnayné Kiss Mária, Gödöllői Királyi Kastély, Gödöllő, 2009.