A bajorországi Wittelsbach hercegi családból származó Erzsébetet 1854. április 24-én vette feleségül Ferenc József, Ausztria császára Bécsben. 

Ferenc József császár a születésnapjára rendezett ünnepségen Bad Ischlben 1853. augusztus 18-án mindenki meglepetésére a fiatal, alig 17 esztendős unokatestvérét, Erzsébetet (teljes nevén Erzsébet Amália Eugénia) jegyezte el. (A hercegnő édesanyja, Ludovika és a császár édesanyja, Zsófia főhercegnő testvérek voltak.)

Erzsébet családjával és kíséretével 1854. április 20-án indult el Bajorországból, április 21-én lépték át az osztrák határt. Első állomásuk Linz volt, ahol a menyasszonyt meglepetésére vőlegénye fogadta. Este díszelőadást tartottak tiszteletükre a színházban, majd következett a díszkivilágítás és a zenés fáklyás felvonulás.

A császár április 22-én hajnalban már visszautazott Bécsbe, hogy ott aznap délután újra üdvözölhesse leendő hitvesét, a protokoll szerinti hivatalos fogadáson. A „Ferenc József” gőzös fedélzetét igazi virágoskertté varázsolták a schönbrunni kertből. Az út során Bécs felé a partról tízezrek köszöntötték „Bajorhon ifjú rózsáját” (Corti: Erzsébet), aki csipkekendőjével integetett.

A gőzhajó Nussdorfban kötött ki április 22-én délután 4 órakor, ahol hatalmas tömeg várakozott a köszöntésre. Erzsébet átöltözött a fényes fogadáshoz: rózsaszín ruhát viselt fehér csipke mantillával és kis fehér kalappal. Amikor a hajó „partot ér, a szárazföld és a hajó között még széles rés tátong, de Ferenc József már átugrik rajta, egyenesen a menyasszonya karjaiba, megöleli, megcsókolja lelkesen, az egész világ szeme láttára.” (Corti: Erzsébet). A jegyespár és a kíséret kocsikon Schönbrunnba hajtott.

A Habsburg-hagyományoknak megfelelően a császár menyasszonya az esküvő előtti nap, április 23-án vasárnap vonult be Bécsbe, a Theresianumból indulva a Hofburgba. „A díszhintót nyolc tejfehér ló voná, (…) gazdagon aranyozott vörös szerszámban (…) A kocsi egészen aranyozva, fedele középen az arany császári koronával ékesítve (…) A díszhintóban ült a császári ara (…) kerek rózsaszín atlaszruhát viselt fehér díszítéssel, nyaka körül csipke, fején gyémánt diadém, fehér és piros rózsakoszorúval. Midőn a fényes menet megindult, a bástyákon felállított ágyúk durrogni kezdtek és minden külváros harangja megszólalt. (…) A menet lépésben haladt (…) mi alatt az ott összegyűltek hódolatteljesen üdvözölték a bájos arát.” (Vasárnapi Ujság, 1879)

Erzsébet már ekkor „belekóstolt” a híres udvari etikettbe. Kezébe kapta az esküvő szigorú szertartáskönyvét és egy másik iratot: „Legalázatosabb figyelmeztetések” címmel, benne az előírásokkal, hogyan kell viselkednie a nagy napon. A császár is megkapta ezeket, és derűsen próbálta nyugtatni menyasszonyát: „Csak nem kell félni, nem lesz olyan veszedelmes, egyszer úgyis túl leszünk rajta, s te leszel az én édes, kedves kis feleségem, szép Laxenburgunkban elfeledjük ezt az egész bűvöletet.” (Corti: Erzsébet)

Az esküvőt 1854. április 24-én, hétfőn este 7 órakor tartották a bécsi Ágoston-rendiek templomában, melyet e jeles alkalomra 5000 gyertyával és vörös selyem drapériával díszítettek fel. A császár „táborszernagyi egyenruhájában, csupa rendjel, nagy, karcsú, szép, fiatalosan büszke, férfias jelenség, (…) Erzsébet arannyal és ezüsttel hímzett, mirtusszal díszített fehér uszályos ruhájában, pompás hajában Zsófia főhercegnő csillogó menyasszonyi fejéke, mellén harmatos, friss, fehér rózsacsokor. Szerfölött bájosan, de mélységes komolysággal s halálosan halvány arccal (…) Úgy áll ott, mintha álmodnék, s megbűvölve nézi a gyűrűket, amiket éppen most készül beszentelni a pap. (…) Mintegy messziről hallja a pap kérdését, amint összeadja őket, alig hallhatóan suttogja a maga igenjét, míg a császáré a kelleténél hangosabban harsog a templomon végig. Most aztán ott van a karikagyűrű az ujján. Fínom kezét a császáréban pihenteti, amely remeg az izgalomtól. Ebben a pillanatban eldördül a József-téren felállított díszkatonaság sortüze.” (Corti: Erzsébet) Az esketést végző Rauscher bécsi hercegérsek hosszú beszédet intéz a házaspárhoz: „A császárné szerelme legyen a császárnak az uralkodói gondok közepette a hullámok viharában békésen zöldellő szigetecske, hol mosolygó rózsák és ártatlan ibolyák bimbóznak…” (B. Hamann: Erzsébet királyné) A házaspár a szertartás után visszatért a Hofburgba, és folytatódott az egy héten át tartó ünnepségsorozat a birodalom fővárosában: ünnepélyek, hivatalos diplomáciai fogadások, bálok, díszelőadások.

A császár ekkor jelentős politikai engedményeket is tett: a hivatalos közlemény szerint több, mint 200 politikai elítélt kegyelmet kapott, általános amnesztiában részesültek a felségsértést és a közrend ellen bűncselekményt elkövetők, valamint Lombardiában, Velencében és Magyarországon megszüntették a hadiállapotot. Erzsébet az „ország imáinak zápora közt, magyar hazánk anyja lett 1854. april 24-én. (…) megnyíltak a börtönök s ünnep lett e nap számos családban, a széles magyar földön.” (Egyetemes Magyar Encyclopedia)

Kaján Marianna

felhasznált források:

gr. Egon Caesar Corti: Erzsébet, Brigitte Hamann: Erzsébet királyné, Egyetemes Magyar Encyclopedia, Vasárnapi Ujság