120 éve avatták fel Erzsébet királyné szobrát Gödöllőn

A szoboravatás ünnepségének érdekes mozzanatait nemcsak az újságok, hanem Herbst József perbáli plébános is megörökítette az utókor számára.

Erzsébet királyné emlékét Magyarországon számtalan emlékhely, park és szobor őrzi. Ezek közül a legnagyobb érdeklődés a gödöllői szobor felavatását kísérte. A gödöllői Erzsébet-park főbejáratától széles hársfasor vezet Erzsébet királyné egész alakos bronzszobrához. „Hogyne állítana szobrot a Megdicsőültnek Gödöllő népe, az a nép, a melyet Ő is annyira szeretett, s mely nép még emlékében is imádja.” (Vasárnapi Ujság, 1901. május 19.)

A szobor felavatására 1901. május 19-én vasárnap 11 órakor került sor. A jeles eseményre ezrek jöttek a fővárosból és a környékbeli településekről, közöttük volt Herbst József (1845–1921) perbáli plébános is, aki a mai olvasó számára talán már furcsának ható, patetikus modorban írta meg a számára oly fontos esemény történetét „Erzsébet királyné szobrának leleplezési ünnepe” címmel. A plébános visszaemlékezése megjelent kis könyvecske formában, melyet az Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtár őriz. A szemtanú hiteles leírása sok érdekes mozzanattal gazdagítja a Vasárnapi Ujság hasábjain megjelent beszámolókat.

Herbst József személyes meghívót kapott a nagy eseményre. Felettese, fráter Medits Nándor piliscsabai lazarista rendház-főnök engedélyezte a plébánosnak, hogy elutazzon Gödöllőre, helyettes papot küldött Perbálra. A plébános a Keleti, akkori nevén az ún. Központi Pályaudvarról indult Gödöllőre azon a vasárnap reggelen. A jeles eseményre több különvonatot is indítottak: „azok, kik Gödöllőre velem együtt utaztak, más kedvezményben részesültek; mert a II-ik osztályba jegyet váltott utasok mind be nem férvén ez osztályba, kényelmesen elterültek az elsőben s ebben szerencsésen meg is érkeztek Gödöllőn. Ez állomásnál már várt az utasok azon részére, mely a bizonyos 10.000-hez tartozik, szebbnél-szebb fogat.” Míg a többség „saját kétlábú fogatán hajtatott be a leleplezendő szoborhoz. E népáradat úgy hömpölygött a park széles, majdnem egy félóráig tartott útján, mint a medréből kikelt folyam. (…) megpillantottuk királyunk gyönyörű, nagy parktól körülvett kastélyát, melynek megtekintésére azonban idő nem jutván, annak szépségeit le nem írhatjuk.”

A szoboravatás napja borús idővel kezdődött, de „minél jobban közeledett az ünnep ideje, mindinkább tisztulni kezdett, (…) jelezvén azt az örömet, mely tízezer embert állított talpra, hogy ragaszkodását, hódoló tiszteletét és benső részvétét mutassa ki a királynét ábrázoló szobor előtt, mely azt látszik felénk kiáltani: megbűnhődte már e királyné a múltat s jövendőt.” A leírás szerint az ünnepség rendezői számítottak a hatalmas tömegre, és igyekeztek mindent jól előkészíteni: „Iránytűnek (...) szolgáltak a szoborhoz vezető út két szélén nemzeti színekben pompázó zászlókkal és magyar címerrel feldíszített famagasságú póznák. Bejárat az ünnep helyére több is volt és más-más színnel ellátva, mely szín a belépti jegyeken jelezve s így mindenkinek az útirány megadva volt. Nekem első számú jegy jutott s így feljogosított arra az útra lépnem, melyen az előkelőségek, sőt maga a király is kíséretével gyalog bejött.” Az út két szélét hosszában kötelekkel zárták el, amelyeket a fővárosi tűzoltók és az elöl álló nézők tartottak. Itt kaptak helyet a községek küldöttei, akik „koszorúkat, apró feliratos táblákat hordozva magukkal: Aszód, Bag, Boldog, Csömör, Cinkota, Kerepes, Verseg, Isaszeg, stb, stb. (…) A sok nép csendesen rendezkedett el a kijelölt helyekre” (VU, 1901. május 26.) és várta a királyt. Herbst József plébános kitűnő helyen állt, ahonnan mindent jól láthatott: „Nem messze a szobortól volt a király és kísérete számára egy rotunda-szerű, bordó-színű sátor készítve 6 darab támlásszékkel. Evvel szemben volt hely fenntartva hölgy-küldöttség számára, ehhez simult Pestmegye küldöttsége” Beniczky Ferenc főispán vezetésével, valamint a Földművelési Minisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, Budapest főváros küldöttsége, élén Márkus József főpolgármesterrel, a Régi Honvédek Országos Egyesülete, a Budapesti Törvényszék képviselői és a sajtó emberei, „szám szerint vagy negyvenen.” A rendezők egyre sikertelenebbül próbálták a király sátrától kissé messzebbre terelni a törvényszék és a sajtó képviselőit. Főleg az újságírók tiltakoztak. „Hogy pedig én mindezt tudom: annak csak tolakodásom adja meg az okát. Én ugyanis a vármegye és a sajtó közé az első sorba furakodtam. Ha valaki kérdőre vont volna: úgy, mint pestmegyei lakos vagy azt mondtam volna, hogy Pestmegyéhez tartozom; vagy, mint dilettáns pennaforgató, a sajtó embereivel vállaltam volna most az egyszer szolidaritást (..) aki mer, az nyer. Ez előnyös pozícióból láttam tizenegy óra felé a váci püspök őméltóságát (…) bejönni, ki a királyi sátor baloldalán foglalt helyet.”

Pár perccel 11 óra előtt „egyszerre csak halk moraj támadt, majd felhangzott messziről, a kastély tájáról az „éljen” riadása, mely egyre terjedt közelebb-közelebb. A király és kísérete érkezett. A felség a díszkapuig kocsin jött, ott pedig leszállva, gyalog folytatta útját.” (VU, 1901. május 26.) A park bejáratánál fogadta a királyt Harrach Mária Terézia grófnő, herceg Hohenlohe Clodwigné, gróf Andrássy Aladárné, gróf Széchen Miklósné palotahölgyek, gróf Festetics Mária és gróf Sztáray Irma udvarhölgyek, Ferenczy Ida alapítványi hölgy, Széll Kálmán miniszterelnök, több kormánytag és számos főrendiházi tag. „A díszkapunál a király karjára öltötte Klotild főhercegnőt, utánuk mentek Frigyes főherceg Auguszta főhercegnővel, József főherceg Erzsébet Henriette főhercegnővel, József Ágost főherceg, majd a miniszterek s a többi előkelőség.” (VU, 1901. máj. 26.)

A plébános így írta le az ünnepség kezdetét: „A királyi sátorhoz érve, a király a főherczegasszonyt és két leányát leültette; ő maga a sátor frontján megállt.” Felhangzott a Himnusz, majd Kapczy Vilmos főszolgabíró a szoborbizottság elnöke felkérte a királyt, hogy a szobor leleplezését engedje meg. Ferenc József így válaszolt: „Szívem mélyéből köszönetet mondok mindazoknak, a kik Istenben boldogult, felejthetetlen hitvesem emlékét itten, a hol mindig oly szívesen időzött, kegyeletteljesen megörökítették. És most hulljon le a lepel!” (VU, 1901. máj. 26.) S a következő pillanatban már előtűnt Erzsébet királyné egész alakos szobra, Róna József alkotása. A 3 méter magas zebegényi trachit talapzaton álló, 2,5 m magas bronzszobor – melyet Ferenc József választott ki a szobrász két mintája közül, mint a Gödöllőre legjobban illőt – „a parkban sétáló királynét ábrázolja, amint egy pillanatra ernyőjére támaszkodva megáll s maga elé mereng; bal kezében legyezőt és séta közben szedett virágot tart.” (VU, 1901. máj. 19.) A király meghatottan állt a szobor előtt. „Az ezernyi tömegben mély csend támadt, még csak a ruhák suhogása, vagy sóhajtás sem hallatszott. Nem mozdult semmi, senki, az élők is olyanok voltak, mint az a bronz szobor. A sok ezernyi szempár oda volt szegezve az agg király arczára. A király egyszerre megmozdult: a szoborról feltekintett a kéklő égre. S arcáról lassan eloszlott az a mély, tépő fájdalom, helyét a megnyugvás, hit derűje foglalta el.” (VU, 1901. máj. 26.)

Majd Ripka Ferenc Darányi Ignác földművelésügyi minisztert felkérte „a szobor őrizetbe vételére, mire a miniszter Ő Felségéhez fordulva (…) a következőket mondta: „Egy láthatatlan erő vonzotta a megdicsőült királynét hozzánk közelebb és közelebb. (...) Nem is halhat meg az, ki egy nemzet szívében van eltemetve. Elmúlhattak napjai; de élni – él tovább a nép költészetében és imáiban. És jelen van mindenütt, a hol jó emberek szeretnek és szenvednek, hogy példát adjon a szenvedésben is. E szobrot kegyeletes őrizetbe veszem. De nem őrzöm egyedül. Velem együtt őrzi azt Gödöllő becsületes magyar népe; (...) őrzik azt százak és ezrek névtelenül, jutalmat nem keresve, szívük nemes ösztönét követve csupán.” (VU, 1901. máj. 26.) Darányi Ignác miniszter „beszédét több helyen frenetikus éljenek szakították félbe. Ennek megtörténtével a király többeket megszólítással tüntetett ki. E szerencsések közé tartozik Róna művész nejével, (…) Rózsavölgyi (…) mint a dalárda vezetője, ki erre nem számítván, kesztyűt nem vett fel s így szorított vele a király kezet. Ezt, kesztyűtlen voltát e kitüntetett úriember kollégáinak elmondván, egyikük kérte, hogy adjon neki Rózsavölgyi kezet, hogy a királyi kézszorítás melegét ő is érezze! Ezek után aztán gáncsolja valaki a katolikus embert, hogy az ereklyéket tiszteli.”

A király kíséretével elsétált a szobor mögötti, Zala György tervei alapján készült sziklacsoporthoz, az ún.rzsébet-emlékdombhoz, amely „azon helyek szikladarabjaiból van ízlésesen összeállítva, mely helyeken a királyné életében megfordult, megtekintvén, a sátorhoz visszament”. A sátor mellett állt gróf Csáky Károly váci püspök, akit a király meglátott, „feléje sietett, (...) és vele egy pár szót váltva, kezet szorított. Tudja ő, hogy a papság azokhoz tartozik, kik „vitam et sangvinem” készek a királyért feláldozni. Az ünnepet bezárta a szózat éneke.” – írta a plébános.

Ezután Ferenc József kíséretével visszatért a kastélyba, a tömeg pedig „szétoszlott s nagy rajokban özönlötte körül az emlékdombot, a szoborművet, melynek koszorúiból mindegyik vitt magával egy-egy babérlevelet, emlékéül a megható ünnepélynek.” (VU, 1901. máj. 26.)

Herbst József plébános így zárta visszaemlékezését: „Mi pedig boldogsággal eltelve, hogy a királyt megéljenezhettük, a királyné iránt kegyeletünk háláját leróhattuk és neki szívünkben ércnél maradandóbb emléket (…) emelhettünk, felkiáltunk: Éljen a király!”

Kaján Marianna

felhasznált források:

Herbst József: Erzsébet királyné szobrának leleplezési ünnepe. Bagó M. és fia Budapest, 1901. (Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Vasárnapi Ujság (VU) 1901. május 19. és május 26. számai