200 éve született „a nemzet daliája” gróf Andrássy Gyula
Andrássy Gyula lovasszobra, Zala György alkotása a Parlament előtt, képeslap, 1907, Gödöllői Királyi Kastély Múzeum gyűjteménye
2023-ban ünnepeljük a 19. század egyik legjelentősebb magyar politikusának, gróf Andrássy Gyula születésének 200. évfordulóját. Andrássy alig 2 hónappal volt fiatalabb a költőóriástól, Petőfi Sándortól, Jókai Mór, Széchenyi István és Kossuth Lajos kortársa, egy nem mindennapi arisztokrata. Zemplén vármegye országgyűlési követe, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ezredese, később konstantinápolyi követ. A külföldi magyar emigráció aktív tagja, a párizsi szalonok „szép akasztott”-ja, Deák Ferenc mellett az osztrák–magyar kiegyezés létrehozója, magyar miniszterelnök és Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere. Mindezek mellett híres mecénás és műgyűjtő. Nagy szerepe volt a magyar főváros fejlődésében, így nem véletlen, hogy Budapest ma is legszebb sugárútját már életében Andrássyról nevezték el, lovasszobra állt és újra áll a Parlament előtt.
„Andrássy, a liberális arisztokrata, aki kényelmes életet is élhetett volna, vállalva a kényelmetlenségeket, politikai csatákat, valóban sorsfordító szerepet töltött be a magyar történelemben. Egy rendszerváltást vezényelt le, és egy hosszú, gazdaságilag és kulturálisan, életszínvonalban és az egészségügy terén rohamosan fejlődő korszakot alapozott meg.” – olvasható Kozári Mónika: Gróf Andrássy Gyuláról szóló könyvében (Sorsfordítók a magyar történelemben sorozat).
Prinzhofer: gr. Andrássy Gyula 1848-ban, litográfia forrás: Wikipedia
Csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula 1823. március 8-án (néhány forrás szerint március 3-án) született Oláhpatakon, a családi kastélyban. Szülei Andrássy Károly (1792–1845) és Szapáry Etelka (1798–1876), testvérei: Klementina (16 éves korában elhunyt), Emmánuel (Manó) (1821–1891) és Aladár (1827–1903). Andrássy Gyula ifjúkora a reformkori Magyarországhoz kötődik, jogi tanulmányokat folytatott, majd a kor szokásainak megfelelően bejárta Európát. Járt Angliában és Franciaországban, Párizsban előkelő barátokat is talált. Hazatérve bekapcsolódott a politikai közéletbe. Példaképeként tisztelte gróf Széchenyi Istvánt, aki már korán felismerte kiváló képességeit, és nagy jövőt jósolt neki. 1847-ben Zemplén vármegye országgyűlési követe, majd a vármegye főispánja lett.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdetén a zempléni önkéntes nemzetőrök parancsnoka, részt vett a schwechati és a pákozdi csatában. A dicsőséges tavaszi hadjárat idején Görgey Artúr tábornok segédtisztje, majd ezredesi rangot kap. 1849 nyarán Kossuth Lajos kormányzó követe lett Konstantinápolyban. A világosi fegyverletétel után emigrálni kényszerült, Párizsban élt, de többször járt Londonban is. 1851-ben „in effigie” (jelképesen) felakasztották, halálos ítéletét Ferenc József császár írta alá.
„A szép akasztott” rövid idő alatt a párizsi szalonok kedvelt figurája lett. Az emigrációban, Párizsban 1856. július 9-én házasságot kötött gróf Kendeffy Katinkával (1830–1896). Három gyermekük született: Tivadar (1857–1905), Ilona (1858–1945) és Gyula (1860–1929). 1857. szeptemberében térhetett haza családjával, s újra bekapcsolódott a politikai életbe. Deák Ferenc politikájának támogatója és segítője lett, de kapcsolatot tartott az emigrációval is, főleg Kossuth Lajossal. Az 1861-es és az 1865-ös országgyűlésen Sátoraljaújhely követe, 1865-ben a képviselőház alelnökévé választották.
Az Andrássy-kormány tagjai 1867-ben, fénykép, Gödöllői Királyi Kastély Múzeum gyűjteménye
Deák Ferenc mellett a kiegyezést előkészítő tárgyalások egyik vezetője. Deák javaslatára nevezte ki Ferenc József császár a második magyar kormány miniszterelnökének 1867. február 17-én.
Eduard von Engerth: Koronázás, 1867. június 8. című festményéről készült rézmetszet, Gödöllői Királyi Kastély Múzeum gyűjteménye
Gróf Andrássy Gyula nádorhelyettesként Simor János esztergomi érsekkel együtt koronázta meg 1867. június 8-án Ferenc Józsefet és Erzsébet királynét. 1871-ig volt magyar miniszterelnök és honvédelmi miniszter.
Katzler (1867): A koronázási eskü Pesten, 1867. június 8.,színezett litográfia, eredeti fakeretben
Gödöllői Királyi Kastély Múzeum gyűjteménye
Jelentős szerepe volt a dualista rendszer megszilárdításában, a modern, önálló magyar államszervezet megteremtésében, a Horvátországgal történt kiegyezés (1868) létrehozásában, a nemzetiségi törvény megalkotásában, honvédelmi miniszterként pedig az önálló magyar Honvédség megalakításában.
1871 és 1879 között az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminiszteri posztját töltötte be. E fontos és nagy horderejű tisztségében átalakította a Monarchia külpolitikájának irányvonalát, kimozdította a Monarchiát az elszigeteltségből, s jó kapcsolatot alakított ki a Német Császársággal, főleg Otto von Bismarck kancellárral, Olaszországgal, sőt, Oroszországgal is. Nevéhez fűződik az 1872-ben megkötött, ún. Hármas vagy három császár (osztrák–magyar – német – orosz) szövetsége. Külügyminiszterségének csúcspontja volt az 1878-ban megtartott Berlini Kongresszus. Utolsó politikai tette az 1879. október 7-én, a Monarchia és Németország között aláírt ún. Kettős szövetség. Lemondása után sem vonult vissza egészen a magyar politikai életből, továbbra is foglalkozott közügyekkel, rendszeresen felszólalt az országgyűlésben, utoljára 1889 tavaszán a véderővita során.
Andrássy mindezek mellett Magyarország jelentős birtokokkal rendelkező arisztokratája, számos egyesület alapító tagja, 1861–66 között a Szépművészeti Társulat elnöke, mecénás, híres műgyűjtő volt. Nagy művészetpártoló, több magyar festőművész, pl. Munkácsy Mihály partonálója. 1876-tól a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági, majd 1888-tól tiszteletbeli tagjának nevezték ki.
