I.Andrássy Gyula 1867-ben,fénykép: Schrecker Ignác, Pest forrás: Wikipedia

 „Te belőled minden lehet, a mi lenni csak akarsz, még Magyarország nádora is.”

(gróf Széchenyi István)

Deák Ferenc, 1867 után, fénykép: Ellinger Ede, Pest,A vizitkártya érdekessége a jobb felső sarokba ragasztott Erzsébet királyné fénykép. Gödöllői Királyi Kastély Múzeum gyűjteménye

„Providenciális államférfiú” azaz „gondviselésszerű”

(Deák Ferenc, a „haza bölcse”)

„Andrássy szavai a lángoló zsenit tükrözik, míg Deáké a nyugodt logikát, (...) bölcsességet”. (részlet gr. Festetics Mária udvarhölgy naplójából)

„Andrássy Gyula olyan ember, a kit védeni könnyebb, mint vádolni; mentegetni hálásabb, mint elítélni. Mert jobban esik róla föltenni a jót, mint elhinni a rosszat. (…)

Igen! gróf Andrássy Gyulát a sors, a természet ritka előnyökkel halmozta el. Dús és fürtös fekete haja és göndör fekete szakálla közt csábítón mosolyog két mélyen fekvő kék szem. Körüle erő, benne szelídség. (…) Arcának szabálytalan vonásai imponáló összhangban olvadnak össze. Termete sugár; alakja daliás; tartása délceg. Megjelenése büszke; társalgása nyájas. Érzi, hogy rendkívüli ember, s ha akarja, nem érezteti senkivel. (…) Magyar mágnás, nagy úr, kinek egyedüli passiója, hogy a közügynek éljen. Ez néha annyira abstrakt lénnyé teszi, hogy a kormányzati érdeken kívül minden kivész belőle. Hírneve a világra szól; arcképeit minden világváros kirakataiban megbámulják. Barátja a hatalmasoknak, és mint aranygyapjas vitéz „cousin”-ja saját fejedelmének. Nymbusa glória; s glóriája össze van kötve azzal a fogalommal, hogy: magyar. Neve, mint forradalmáré, a bitón függött; s most első támasza a trónnak. Minden szava élc: hallgatása oraculum. Aki közelében volt, csodálta, aki távol volt tőle, közelébe vágyott. Ez volt gróf Andrássy Gyula a nemzet szemében.”

(II. Kákay Aranyos: Gr. Andrássy Gyula, 1878)

Falk Miksa, 1866-67 körül,fénykép: Schrecker Ignác, Pest.Gödöllői Királyi Kastély Múzeum gyűjteménye

„gróf Andrássy Gyula, egyike nemcsak a legjelentékenyebb, hanem a legérdekesebb személyiségeknek, a kiket monarchiánk újabb története felmutatni képes. (…) ő olyasmivel bírt, a mi hasonlíthatatlanul többet ér, mint minden elméleti tudomány: némelyek intuitionak, (…) én egyszerűen lángésznek nevezem. (…) ő a legnehezebb és legbonyolódottabb helyzetekben is csodálatos egyszerűséggel tudta magát tájékozni és mindenkor a helyes utat megtalálni. (…) Ő gavallér volt a szó legszebb és legnemesebb értelmében. Teljesen képtelen volt valami aljasságot elkövetni, vagy akár csak felfogni, hogy másvalaki ilyesmit elkövetni képes. Ε tekintetben az ő jelleme teljes összhangzásban volt a mi felséges királyunkéval és nem csekély részben ez összhangnak köszönhető, hogy közte és a felséges úr között oly benső személyes barátság fejlődött, a milyen talán még sohasem létezett egy uralkodó és annak minisztere közt.” (Falk Miksa: Kor és jellemrajzok, 1903)

Andrássy személyét érték azonban kritikák is:

„Jókai (…) egy cikksorozatot kezdvén a „Hon“-ban, bírálat alá veszi az Andrássy-kormány öt évi működését. (…) Andrássyról elmondja, mikép rakta magát körül „jó, szelíd, ennivaló minisztertársakkal, úgy hogy jelenleg a kormányban senkinek más ideája, más akarata nincsen, mint az övé“— ha csakugyan volnának ideái és erős akarata.”

(Magyar Ujság, 1871. aug. 31.)

„[Különböző] időtöltésekkel jobban szeret foglalkozni, mint hallgatni tanácsosainak relációit, vagy részt venni hosszas miniszteri tanácsokon. Ha szép idő volt, nem volt olyan nap, hogy órákig ne sétált, ne kocsikázott volna (maga hajtván lovait,) ott, a hol a legtöbb nép járt. Frizurája, mely typikussá lett, naponkint sok időt vett igénybe. E mellett nem volt, (és most sincs) olyan nap, melyben háromszor ne öltözött volna. Ő hozta divatba a „Franz Josef” kabátokat, mely több évig csaknem „deákpárti uniformis” lett. Mindezek apró, jelentéktelen vonások, de gróf Andrássy Gyula egyéniségében élesen kidomborodnak. — Mert ha kalkulust csinálunk abból az időből, melyet gróf Andrássy Gyula a kormányon eltöltött, ezen időnek legalább fele ezen apró és jelentéktelen vonások által abszorbeáltatik. — A másik felén megosztozik az alvás, a táplálkozás, és az unalmas részletekkel való bíbelődésnél az örökös ásítás. Tessék kiszámítani, mi marad az alkotásra, és a magasabb conceptiókra?”

(részlet II. Kákay Aranyos, azaz ifj. Ábrányi Kornél: Gróf Andrássy Gyula. Politikai élet- és jellemrajz című, 1878-ban megjelent könyvéből. Ábrányi nevéhez politikai és társadalmi röpiratok sokasága fűződik.

Andrássy halála 1890. február 18-án Volosca-ban mély megrendülést keltett. A sajtóban méltató nekrológok sokasága olvasható. Az újságok megírták a királyi pár részvét-táviratainak szövegét, amelyeket az özvegynek küldtek:

„Megilletődve küldöm a grófnőnek legmelegebb részvétem kifejezését. Az ön családja sokat veszített, de ép úgy fájlalják e veszteséget a király és a haza. Én azonban leghívebb barátomat veszítettem. Erzsébet.”

„Kedves grófné! Mélyen megilletődve intézem önhöz e sorokat, hogy felejthetlen férjének elhunyta fölött legbensőbb részvétemet kifejezzem. Érzem egész nagyságát a gyászos veszteségnek, mely bennünket ért, mert a boldogultban, kiben ön szeretett férjét, a haza pedig legnagyobb és legjobb fiainak egyikét siratja. Én is mély bánattal gyászolom kedvelt hívemet, ki lovagias jellemmel párosult fennkölt szellemével évek során át legjobb tanácsadóim egyike volt s kinek valódi hazafias és államférfiúi nagy érdemei az egész monarchiában maradandó elismerésre számíthatnak. Enyhítse a Mindenható önnek és családjának méltó fájdalmát, melyben, a dicsőültnek emlékét hálás érzelemmel megőrizve, őszintén osztozom.

Budapesten, 1890 február 18-án. Ferencz József, s. k.”

„Leomlott a Pharosz! Maga a világítótorony. De az őrfény, melyet magasan hordott, nem hunyt el vele együtt; az ott marad, éjben, viharban jelezni a biztos révpartot. (…) Kétszer koronázott: egyszer a király felkent fejére, másszor a monarchiára tette fel a koronát. (…) Mikor visszavonult is, megmaradt az ország és a király tanácsadójának, kinek szavai a jóslatok és ítéletmondások erejével bírtak; (…) Megérte azt a győzelmet, hogy a miket megjósolt, az mind beteljesült; a mit tervbe vett, az megvalósult; (…) Most már át van adva nagy neve a történelemnek; alkotásai az utókornak; hamvai a haza földének.

De egy nemzet hálája nem elég, hogy Őt felmagasztalja; nem elég a hármas halom s a négy folyós veres mező, hogy őt betakarja; nevének ragyogni kell ez egész világrész felett…” (Részlet Jókai Mór nekrológjából. Kolozsvár, 1890. febr. 19.)

„Andrássy Gyula gróf csúcsa volt a magyar úri nobilitásnak és a magyar szellemnek. Ha Deák Ferencz a magyar paraszt inkarnácziója, azoknak összes bölcsessége egy fejben, Andrássy a magyar úr finomsága, charme-ja és szeretetreméltósága desztillált alakban. Nagy úr tudott lenni, a nélkül, hogy gőgös legyen, mindenkit megnyert, sőt megigézett, a nélkül, hogy leereszkedőnek látszanék.” (Mikszáth Kálmán, Vasárnapi Ujság 1906.)

Gr. Andrássyról történetek, anekdoták sokasága maradt fent, következzék néhány:

Miniszterelnökként a Sándor-palotában „nejével, gróf Kendeffy Katinkával együtt, mint házigazda fényes estélyen fogadta a királyt és a királynét. Amint a felséges pár belépett, Andrássy kezébe fogott egy kopott ócska cilindert és folyton a keze között szorongatta, amíg csak a király és a királyné jelen voltak. Úgy járt-kelt a vendégek között. Mindenki bámulta a házigazdát és tudakolta, hogy mit akar azzal a gyűrött, ócska kalappal. — Hát — felelte Andrássy —, amíg a király és a királyné itt vannak, a magam házában én is csak vendég vagyok.” (Pápay István: Visszaemlékezések I. Ferenc József és IV. Károly királyról.)

„Nehány évvel ezelőtt a műcsarnokban ki volt állítva Tisza Kálmán miniszterelnöknek Benczúr által festett képe, a mely a miniszterelnököt diszmagyar ruhába öltözve egy karosszékben ülve ábrázolja. Andrássy Gyula gróf többedmagával nézegette a képet. A társaság tagjai különféle dicsérő megjegyzéseket tettek róla. Az egyik azt mondta, hogy igen jellemző a tekintete, a másik, hogy jellemző a fej tartása, a harmadik, hogy jellemző a ruha színezése. Andrássy Gyula gr. nagy komolyan azt mondta: Én egyebet tartok rajta jellemzőnek. – Ugyan mit? — Azt, hogy fogja a széket.” (Ellenzék, 1890. febr. 19.)

„Megtörtént egy alkalommal, hogy előszobájában sokáig megváratta az angol nagykövetet, ki emiatt szemrehányást is tett neki. Andrássy azzal mentegetőzött, hogy éppen „toilettet csinált.” A büszke ánglius, kit e könnyedén odavetett válasz még jobban bántott, sértődve így kiáltott fel: „Ne feledje, hogy személyemben az angol királynő látogatását fogadja ön!“ Andrássy nyugodtan így felelt: „Hiszen beláthatja drága lord, hogy az angol királynőt nem fogadhatom ingujjban?” A nagykövet homlokáról eloszoltak a haragos felhők s a diplomáciai „konfliktus" el volt hárítva”. (Ellenzék, 1890. febr. 19.)

„A 60 éves Andrássy Gyula gróf. Többet ér ez valamennyi címénél s érdemrendjénél: a hatvanadik születésnap. Itt végződik a férfikor s kezdődik az öregség. De, aki ez időt oly teli életerőben, oly fiatalon éri meg, mint a mi Andrássy Gyulánk, az csakugyan kiváló kegyeltje a szerencsének. S alig tudjuk elhinni, hogy Andrássy Gyula gróf nevéhez máris hozzá tehetjük ezt a szót: az öreg. Hisz oly délcegen üli még a lovat, annyi impozáns van megjelenésében, ahányszor a törvényhozók közt látjuk, annyi szellem sziporkázik ajkairól (...) Külsejében alig is történt változás 30 év óta. Haja csakoly dús, csakoly gondozott, mint mikor a száműzetésből haza jött. Pedig ő egykorú Sennyey Pállal. Kívánjuk, hogy az optikai csalódás még sokáig tartson (…)” (Budapesti Hírlap, 1883. márc. 9.)

Andrássy, a katona. Egy „alkalommal egy csapatszemlén a Szt-István-rend nagyszalagjával jelent meg a gróf. József főherceg Lázár százados hadsegédét küldte hozzá ama kérelemmel, hogy tegye le a szalagot, mert az „szabályellenes.” „Mit csináljak vele?” – szólt Andrássy gr. altábornagy. Végre zsebébe dugta a szalagot.” (Budapesti Hírlap, 1883. márc. 9.)

„Hogy Andrássy nagy szónok-e, vagy csak érdekes szónok: a fölött sokat lehet vitatkozni — (…) Annyi bizonyos, hogy szellemessége közmondásos a kontinensen. Mikor (…) a keleti kérdés szőnyegre jutott, „esetről-esetre való politikának” nevezte. (…) Gorcsakov-val való barátságát ekképp jelzé: „Ha valaki engem mélységbe akar lökni, legjobb vele karon fogva mennem.” Ha politikájának homályossága felett töprengett a delegátusok tömege, azzal állott elő: „Inkább önök töprengjenek, mint én.” Ha diplomatiájának titkait szorgolták, azzal üté el a dolgot: „A kártyában nem a gibicek kedvéért játszom.” (A Hon, 1878. dec. 01.)

                                                                                               Összeállította: Kaján Marianna