A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979 óta minden évben kijelöl egy fajt vagy csoportot, amelyet az „Év madara” címre nevez. A program célja, hogy a természetvédelmi problémákban igencsak érintett madarakat a társadalom számára is bemutassák. 2022-ben a lakossági internetes szavazás eredményeként, az „Év madara” idén a zöld küllő lett. Jellegzetes hangja a „klü-klü-klü”, amit leginkább repülős közben lehet észlelni, rögtön segít beazonosításában. A Gödöllői Királyi Kastély parkjában is fellelhető madár felsőteste zöld, farkcsíkja sárgászöld. A farok tollai szürkésbarnák, világos keresztsávozással. Leginkább hangyákkal táplálkozik, amiket a talajon keresgél magának. Zöld színezete pedig elősegíti sikeres vadászatait. A Madarak és fák napja alkalmából rendhagyó megközelítésből olvashatunk róla, megismerhetjük hogyan zajlik a vadászat egy másik szemszögből, Varga Ádám írásán keresztül.

Hajnal. A pillanat, amikor a nappal győzedelmeskedik az éji sötétség felett, hogy aztán újabb 14 óra múlva megint elbukjon. A felkelő Nap fényétől mintha újrateremtődne a világ minden egyes nap újra és újra. A Kastélyparkban már elvonultak az éjszaka szülöttei, helyüket a nappali műszak veszi át, várva az éltető fényt és a nappali meleget.

Egy kidőlt farönk hever a fák alatt ránézésre élettelenül, az egykori gesztenyefa halott, kiszáradt teste. A nagy Leviatán torzóján azonban nyüzsög az élet, zuzmók és mohák igyekeznek a nekik megfelelő részeken terjeszkedni. Itt a harc nem a táplálékért dúl, hanem a területért. Gombák növesztik fonalaikat a színfában, hogy tovább gyarapítsák testüket és elősegítsék a rönk lebomlását. Így idővel újra fa nőhet az egykori rönk táplálékban gazdag helyén.

Ahogy emelkedik a kinti hőmérséklet, a rönk aljában éledezni kezd egy állam. A miniatűr Róma szorgos lakosai egymás után bújnak elő a fényre. Lóhangyák futkosnak az elhalt, éppen leválni készülő kérgen élelem után kutatva vagy éppen harcra készen. Királynőjük a fészek biztonságos belsejében éppen a kolónia jövőjéről gondoskodik, apró fehér tojások képében. A kolónia erősen megosztott: vannak akik az utódokat etetik, egyesek a fészket bővítik, a dolgozók egy része pedig keresgél és védelmez is egyben. Mindenki tudja a feladatát és mindenki egy cél érdekében él és hal, mivel a királynő és a lárvák épsége a legfontosabb mindenek felett. A közeli cserjéken levéltetvek szívják a levelekből az éltető, tápanyagban gazdag növényi nedveket, ahová a lóhangyák is igyekeznek. Útközben rovartetemeket keresgélnek, hogy elvonszolhassák őket haza. A parányi levéltetvek cukros mézharmata a legfőbb táplálékforrásuk ezeknek a hangyáknak és ezzel egy életre biztosítják a tetvek testi épségét. Ha egy hétpettyes katicabogár-lárva araszolna levéltetvek után kutatva, a hangyák tennének róla, hogy többé eszébe se jusson ilyesmi. Ám ahogy ez lenni szokott, semmi sem tart örökké. A nagy kolónia sem nőhet világméretűvé.

Egy árny suhan el a rönk felett. Hangyaszemmel nézve nem is evilági, hozzájuk viszonyítva több tonnás súlyú és sérthetetlen páncéllal rendelkező ellenség közelít. Mintha az Apokalipszis négy lovasa közül az egyik éppen pihenni állt volna meg és közben rátalált egy olyan eldugott világra, ahol még nem járt…

Zöld küllő indul el kíváncsian a rönk irányába a talajon. Fejét kíváncsian forgatja, pedig biztos a dolgában. Amikor rátalál a hangyák fészkére először a lyukon kibúvókat ragassza fel ragacsos, 10 centiméter hosszú nyelvére. Utána következik a kegyetlen ostrom. Vaskos csőre mellett lábait is felhasználja, hogy kibontsa a fészek oldalát a korhadt citadellából.





A lóhangyák a 15 %-os vagy annál magasabb nedvességtartalmú fát kedvelik, így a zöld küllő némi erőfeszítéssel és kitartással akár győzhet is. Nyelvét módszeresen a hangyák üregeibe és folyosóiba dugja, aki még ott tartózkodik az menthetetlenül elvész. Ha eléri a királynőt és a lárvákat az a kolónia végét jelenti, a kinti mit sem sejtő dolgozók pedig feleslegesen indultak el aznap hosszú útjukra. Mire hazaérnek már nem lesz többé otthonuk. A hangyák csak abban bízhatnak jól elrejtették a királynőt. Vagy, hogy a fa szerkezete bírja a kegyetlen csapásokat és kaparásokat. A zöld küllőnek is fel kell mérnie: a megszerezhető energia fedezi-e a befektetettet?

A bolyt megrázó rezgéshullámok elindítják a katonákat, hogy haszontalan életüket feláldozzák a kiegyenlítetlen harcban. A földön sebesült vagy halott hangyák görnyednek össze a törmelékben, miközben rajtuk keresztül szaladgálnak egészséges bajtársaik eszüket vesztve. A madár nem hagyja abba a támadást bízik benne, hogy elérheti akár a nagy fehérjetartalmú tojásokat is. A boly belseje védtelen és porózus. Aki bejut, annak már szinte nyert ügye van a lakóival szemben. A madár fejét és lábát próbálják támadni, de nincs esélyük a kemény és szorosan záró tollakkal védett testen. Amikor elvész a királynő és a tojások nagy része a dolgozókkal együtt, akkor véget ér a művelet. A zöld küllő a talajon védtelen, így sietnie kell vissza a lombkoronák takarásába, nem időzhet sokat. Az egyre jobban melegedő idő, a napfény nem kegyelmez a sebesült hangyáknak. Idővel vészesen felmelegednek és elpusztulnak a tűző napon, mivel apró testük hamar kiszárad.

A csata helyén mindenütt faforgács hever, rajtuk a hős védők maradványai és néhány apró tojás, amiket majd más rovarok hordanak el tápláléknak. A ligetes parkban messze csengő, kacagás-szerű hang jelzi: a zöld küllőnek akad még dolga e világban.

130 éve született és 33 éve halt meg az utolsó magyar királyné, Zita a Bourbon-házból származó parmai hercegnő (olaszul: Principessa Zita di Borbone-Parma, németül: Kaiserin Zita von Österreich, teljes nevén Zita Maria delle Grazie Adelgonda Micaela Raffaela Gabriella Giuseppina Antonia Luisa Agnese; született: Viareggio, 1892. május 9, elhunyt: Zizers, 1989. március 14.), házassága révén 1916–1918 között Ausztria császárnéja, Magyarország és Csehország királynéja, IV. Károly magyar király felesége.

Párma utolsó hercegének, Róbertnek második, Braganzai Mária Antóniával kötött házasságából született, apjának tizenhetedik gyermekeként és tizenegyedik leányaként. (Az első feleségtől, Maria Pia Bourbon-szicíliai hercegnőtől származó 12 gyermek közül heten a szülők közeli rokonsága miatt fogyatékkal születtek. Őket is a többi gyermekkel együtt nevelték a család Viareggio közelében lévő rezidenciáján, ami ebben a korban példátlannak számított.)

Zita számos keresztneve közül az elsődlegeset valószínűleg nagynénjétől, egyben keresztanyjától, Adelgunde Bardi grófnőtől kapta, és a 13. századi Lucca városában élt Szent Zitára utal. A család, főleg a szigorú és következetes édesanya nagy gondot fordított a vallásos nevelésre és a sokoldalú képzésre. Bár az édesapa az olasz egységesülés miatt anélkül vesztette el trónját, hogy valójában trónra lépett volna, a család súlyt fektetett az uralkodói életstílusra. A gyermekek házitanítóik segítségével megtanultak franciául, németül, olaszul, portugálul és angolul, majd bentlakásos iskolákban folytatták tanulmányaikat. Így történt ez a 11 éves Zitával is, aki több testvérével együtt a zangbergi Szent József leánynevelő intézetbe került és hamar osztályelső lett. Édesapja 1907-es halála miatt itt nem fejezte be tanulmányait, de a Wight-szigeten lévő bencés rendi Szent Cecília zárdában töltött még két évet, és csak a párás klíma miatt meggyengült egészsége miatt vitte haza édesanyja. Korai élményei és katolikus neveltetése egy életre meghatározták az ifjú hercegnő gondolkodását és világszemléletét, amelyek életének későbbi viszontagságai és megpróbáltatásai közepette biztos támpontot jelentettek számára.

Franzensbadi gyógykúrája idején többször találkozott anyai nagynénjének, Mária Terézia főhercegnének otthonában annak unokájával, Károly főherceggel, akinek a közelben állomásozott az ezrede, és akivel idővel egymásba szerettek. A két fiatal gyermekkorától ismerte egymást és Zita bátyja, Sixtus barátja is volt Károlynak. Az idős császár, Ferenc József ekkoriban már szorgalmazta Károly családalapítását, kikötve, hogy európai királyi házból válasszon magának feleséget, mivel Ferenc Ferdinánd morganatikus házassága miatt az ő utódai fogják örökölni a trónt. Zita családja ennek a feltételnek csak névleg felelt meg, hiszen már nem uralkodott, ám trónigényüket továbbra is fenntartották, így a frigynek nem volt akadálya. Zita és Károly 1911. október 21-én az alsó-ausztriai Schwarzau kastélyában keltek egybe, számos európai előkelőség és Ferenc József jelenlétében. Az idős császártól Zita egy diadémot kapott ajándékba, amit az ünnepségeken viselt is. A diadémot és a vendégsereget, valamint Ferenc Józsefet egyébként mozgóképeken is láthatjuk, ugyanis a szertartást megelőzően rövid időre beengedték a kamerákat.

A trónörökös párral Károly és Zita jó kapcsolatot ápolt, amihez valószínűleg hozzájárult az is, hogy Zita a rangban alatta álló Chotek Zsófiát magával egyenrangúként kezelte. Bár a trónöröklésben a második helyen álltak, a fiatalok bizonyára nem számítottak rá, hogy rövid időn belül át kell venniük a trónörökösi szerepet. Ferenc Ferdinánd meggyilkolása nem csak ezt jelentette számukra, hanem az első világháború megpróbáltatásait is, amelyben az ifjú trónörökösné férje és három fivére a Monarchia csapataiban harcolt, míg két bátyja az ellenséges belgák oldalán kényszerült hadba vonulni.

A háború idejére Zita Ferenc József kérésére Schönbrunnba költözött, ahol a császárnői és királynéi szerepre készítette őt föl. Amikor az idős császár 1916. november 21-én meghalt, Károlyból és Zitából császár és császárné, valamint király és királyné lett.

A háború ellenére a magyar trónra lépést meg kellett előznie a koronázásnak, amit december 30-án tartottak, a viszonyokhoz mérten pompás és ünnepélyes keretek között. A királyné pompás kidolgozású ruháját a magyar arisztokrata hölgyek ajándékozták, a különleges csipkefátyol az Esterházy-család kincstárából való.

Zita az addigi hagyományokat megtörve nemcsak a haza anyjaként tevékenykedett, hanem aktívan segítette férje uralkodását. Részt vett politikai döntések megvalósításában, fontos személyeket fogadott, támogatta és erősítette az időnként ingadozó uralkodót. Fő célkitűzésük, hogy a béke mielőbbi megkötésével egyben tartsák a soknemzetiségű államot, kettejük családjainak minden kapcsolatát latba vetve sem sikerülhetett, sőt az összeomlással egyidejűleg le kellett mondaniuk a kormányzásról.

Éppen ezt megelőzően 1918. októberében jöttek öt gyermekükkel Gödöllőre, hogy néhány hetet a kastélyban töltsenek, de a szülőknek 26-án már gyermekeiket hátrahagyva kellett Bécsbe utazniuk, őket 30-án, Szlovákián át, nagy kerülővel vitték utánuk. A lemondás után Auszriában címzetes császári pár lettek, Magyarországon azonban továbbra is legitim uralkodók.

A család 1919 márciusában száműzetésbe kényszerült, de mivel a Habsburg-törvény értelmében minden vagyonukat államosították, pénz híján jóakaróik adományaiból éltek, gyakran rossz körülmények között. Ettől kezdve Zita a trón visszaszerzését tekintette Isten által rárótt legfőbb kötelességének. Férje az ő bátorítása és támogatása által két magyarországi restaurációs kísérletre is vállalkozott, amelyre mindkét alkalommal elkísérte. A vállalkozás azonban meghiúsult és a családot a nyugati hatalmak Madeirára száműzték.

Mikor 1922. április 1-jén a spanyolnáthában megbetegedett Károly tüdőgyulladásban elhunyt, Zita utolsó gyermekükkel, Erzsébettel volt várandós, aki nem sokkal ezután született meg. Ezután minden idejét és tehetségét gyermekei nevelésének szentelte. Spanyolországban, majd Belgiumban telepedett le. Ottó trónörökös gyámjaként, majd annak nagykorúsága után tanácsadójaként a Habsburg törvények érvénytelenítésén és a monarchista mozgalmak megerősítésén dolgozott, ám az Anschluss után ismét menekülni kényszerült, és kisebb gyermekeivel Kanadában települt le, miközben Ottó New Yorkban maradt. 1944 után karitatív adományokat gyűjtött Ausztria számára, valamint 1948 után férje boldoggá avatási pere ügyében tevékenykedett. Ekkor már többször utazott Európába, hogy a szükséges dokumentumokat megszerezze, de Ausztriába lemondó nyilatkozat hiányában nem léphetett.

1952-ben végleg visszatelepült, hogy Luxemburgban ápolhassa idős édesanyját, Mária Antóniát, aki 1959-ben halt meg 96 éves korában. Ekkor a zizersi ferences rendi kolostorba költözött, néhány kilométerre az osztrák határtól, Svájcba. 1982-től az osztrák szövetségi kormány engedélyezte számára, hogy lemondó nyilatkozat nélkül Ausztriába utazzon. Bruno Kreisky kancellár ezt a gesztust János Károly spanyol király közbenjárására tette. Ettől kezdve gyakran meglátogatta egykori országát, és benne szeretteinek sírját, sőt az osztrák televízióban is többször szerepelt.

1987-ben 95. születésnapját családja, 34 unokája és 15 dédunokája körében töltötte. 1989. március 14-én hunyt el, testét a hagyományoknak megfelelően a bécsi kapucinusok kriptájában helyezték örök nyugalomba nagyszabású gyászünnepség keretében. Szíve kívánsága szerint Svájcba, a muri apátság kápolnájába került, férjéé mellé.

Kovács Éva Marianna

Képek forrása: Múlt-Kor