Mitológiai ábrázolások a gödöllői kastélyban - VI. rész (utolsó)

Elrettentő díszítések, bajűző maszkok és hatalmi szimbólumok

A gödöllői kastély épített díszei, szobrai és az itt őrzött műtárgyak közül szemezgettünk mitológiai témájú minisorozatunkban. A befejező részben olyan figurális épületdíszeket nézünk meg közelebbről, amelyekhez nem köthető az előbbiekhez hasonló történet, ám az emberi érzések és hiedelmek legősibb rétegeit idézik meg.

bajuzo_maszk_es_hadi_ekitmenyek_az_udvari_homlokzaton.jpg

Bajűző maszk és hadi ékítmények az udvari homlokzaton (fotó: Kovács Éva Marianna)

A gonosz elűzésére gyakran kőből, vagy fából faragott állat- ember-, vagy mesebeli szörny grimaszoló fejét ábrázoló díszeket erősítettek az ajtókra, az ablakok fölé és a homlokzatokra. Ezek eredetileg a bent lakó családot voltak hivatottak megvédeni a rosszindulattól és a betegségtől, később már inkább csak díszítményül szolgáltak. Ilyen fejeket, szám szerint hármat találunk a főhomlokzati erkély tartógerendáit „ábrázoló” kiugrások végén, süttői mészkőből szépen kifaragva, és valószínűleg ilyen szerepe van a mellvédrács tartóoszlopain posztoló csúcsos süveget viselő figuráknak is. De hasonló eredetű a belső udvari homlokzat középső ablakát koronázó aranyozott stukkódísz is, amely sugarakkal ékített férfifejet formáz.

 

bajuzo_figura_a_fohomlokzat_erkelytartojan.jpg

Bajűző figura a főhomlokzat erkélytartóján (fotó: Kovács Éva Marianna)

bajuzo_maszk_es_hadi_ekitmenyek_az_udvari_homlokzat_ablakai_felett.jpgBajűző maszk és hadi ékítmények az udvari homlokzat ablakai felett  (fotó: Kovács Éva Mariann)

 

Más díszítőelemek, mint a kastély több pontján is megtalálható trófeumok, vagyis hadi ékítmények a bent lakók hadi érdemeire utalhatnak. Bár I. Grassalkovich Antal nem katonai pályafutása miatt lett az uralkodó kegyeltje, de a hadi díszek használata mégsem érdem nélküli: az osztrák örökösödési háború során 1741-ben több hónapot töltött a csatatéren, és azt tette, amiben jó volt: gondoskodott a hadsereg ellátásáról, elhelyezéséről és utánpótlásáról.

cimerek_trofeumok_es_maszkok_a_fohomlokzat_teljes_pompajaban.jpg

Címerek, trófeumok és maszkok. A főhomlokzat teljes pompájában (fotó: Kovács Éva Marianna)

trofeumok_es_posztolo_katonak_a_fobejarat_folott.jpg

Trófeumok és posztoló katonák a főbejárat fölött (fotó: Kovács Éva Marianna)

A család státuszát szimbolizáló jelképek, címerek és címerelemek is felfedezhetők az épületen. Ezek a büszkeség és a hatalom jeleiként értelmezhetőek. Ilyenek a bejáratot őrző őrök kőbódéi, A kőkorlát oroszlánjai, az erkély korlátjának kovácsolt vas címere, még a homlokzati abrakrácsokat ékesítő három rózsa motívum is, amely a Grassalkovichok címerének legrégebbi alkotóeleme volt.

grassalkovich_cimer_faludi_i.jpg

Grassalkovich címer (fotó: Faludi Ildikó)

kapusfulke_a_fobejarat_elott.jpg

Kapusfülke a főbejárat előtt (fotó: Kovács Éva Marianna)

a_fobejaratot_orzo_kooroszlanok_egyike.jpg

Kapusfülke a főbejárat előtt (fotó: Kovács Éva Marianna)

ablakracs_a_garssalkovich-rozsaval.jpg

Ablakrács a Grassalkovich-rózsával (fotó: Kovács Éva Marianna)

Mindezek persze csak ízelítőjéül szolgálnak a kastélyban és parkjában fellelhető számtalan apró és nagyobb szépségnek, érdekességnek. Érdemes személyesen is felfedezni ezeket, és vissza-visszatérni újabb kedvencekért, hiszen az ódon épület még számtalan meglepetést tartogat.

Kovács Éva Marianna